Kutya-jó nyaralás a Garda-tónál 1.rész

Roppant sanyarú sorsú tacskóként idén is el kellett mennem nyaralni a gazdákkal.

Ebben az évben az olaszországi Garda-tavat nézték ki maguknak (és nekem) célpontnak a gazdák. 

A tőlünk 870 km-re lévő tó nemcsak azért híres turistacélpont, mert lehet szörfözni, biciklizni, fagyizni és pizzázni. Vannak ám ott nagy magas hegyek igazi alpesi legelőkkel és turistautakkal (és mormotákkal, de nem akarom előre lelőni a poént), vannak óvárosok és part menti sétányok, kirándulós hajók és nem utolsó sorban van egy csomó más turista-kutya, akikkel gyors eszme- és szagcserét lehet folytatni sétálás közben.

A rövid bevezető után jöjjön a képes élménybeszámolóm. Kezdjük is a készülődés pillanataival:

Már minden létfontosságú kutyacuccot összeszedtem, irány a nyaralás!!!

Hajnali 6 órakor tereltek ki minket, tacskókat a gazdák a jó meleg ágyból, hogy a jó meleg autóban folytassuk az alukálást. A 9 órás utat csak néhány pisiszünettel szakítottuk meg (főleg  gazdák miatt, nem miattunk…).

Így utaztunk Boci csatlósommal a hátsó ülésen:

Ott vagyunk már?!

Útközben megálltunk egy hosszabb pihenőre Duino vára mellett, de nem a várat néztük meg, mert oda négylábút nem szívesen engedtek volna be. Viszont a vár mellett a tengerbe nyúló sziklaszirteken haladt egy nagyon hangulatos kis ösvény, a Sentiero Rilke. 

Hogy okosodjatok: Rilke egy költő volt, aki a duino-i várban lakó hölgynél vendégeskedett egy ideig. Meg még ki tudja, hogy mit csináltak, de ez nem kiskorú tacskókra tartozik. Szóval ennek a Rilkének a panorámás ösvényén haladtunk végig.

Megjegyzem, életemben először láttam a tengert. Éppen ebben a pillanatban láttam meg a nagy vizet először.

Gazdák szerint ez nagy szám. szerintem egy 10 kilós kockasajt lenne nagy szám, nem a tenger!

Tenger, Duino vár és Boci

A séta és újabb több órás autókázás után végre megérkeztünk a Garda-tóhoz, egészen pontosan Malcesine-be a La Festa apartmanházba.

Be is mutatom a szállásunkat röviden, mert nagyon jó kis házikó volt! Közel volt a központhoz és a hegyre vezető felvonóhoz is, láttuk a teraszról a tavat, várat, óvárost, és volt saját kis füves placcunk is csobogós kerti tóval. Gazdák a jól felszerelt konyhának, a wifinek és a fedett teremgarázsnak örültek a legjobban. Kutyusoknak 5 EUR/napban került a díj, egyébként se volt olcsó apartman, de igazán igényes volt. 

Meg voltam elégedve gazda választásával. Esetleg egy-két mormota még szaladgálhatott volna az udvarban, de ne legyünk telhetetlenek.

Megérkezés után rögtön el is foglaltuk a (bújózsákjainkkal leterített) kanapét, ez volt a főhadiszállásunk Bocival a nyaralás alatt.

A kertünk. Ha pisilni méltóztattam, akkor azt gazda mindig leöntötte egy kancsó vízzel, hogy ne tegyem tönkre a szép füvet. Igazi szolgaként követett a kerti sétáimon, kancsóval a kezében. Marha vicces volt. Ennyit arról, hogy ő a főnök…

Henyélés a teraszon. Szépen párhuzamosan.

A kötelező közös kép a házunknál – tacskók szigorúan ellenkező irányba nézve…

Most megmutatom Malcesine óvárosát és part menti sétányát. Erre a két helyre szinte minden nap elsétáltunk gazdákkal nézelődni.

Kiskacsa fürdik, Garda féle tóban…

Rátelepedtünk a gazdára – adsz kaját, lesz közös kép. Ennyi.

Vérfürdő Malcesine sétányán!

„Figyelj Boci, te a bal oldalinak a nyakát kapod el, én a jobb oldaliét!”

Esteledik, háttérben a vár, de kit érdekel, ha vízicsibék úszkálnak mellettünk!

Óváros esti fényekkel – egy kicsit féltem, hogy a sötétben a hülye gazdák visszatalálnak-e a szállásunkhoz… de sikerült nekik.

Bónuszként egy teljesen unalmas kép, egy kutya sincs rajta. De gazda odavolt ezekért a régi házakért és burjánzó növényeket, hát a kedvéért megmutatom ezt a képet:

UNCSIIII

Ez meg még UNCSIIIIbb

Malcesine felett magasodik a Monte Baldo hegyvonulat, ahová minden reggel útra kelt a turistasereg, hogy meghódítsa. No nem gyalog, akkor igen kicsi lett volna a hegytetőn a népsűrűség! Kabinos felvonóval lehetett néhány perc alatt feljutni a városból 1700 méteres magasságba. Kutyusok is igénybe vehették néhány eurós áron (szájkosárban).

Annyira szeretjük gazdákkal ezeket az alpesi hegyeket, hogy kétszer is jártunk a hegytetőn. Mindkétszer nagyon ügyesen viselkedtünk a felvonón, türelmesen vártunk az embertömeg közepén, nem ugattunk, nem hisztiztünk, csak az a fránya szájkosár zavart egy kicsit. Nem is értem, hogy minek az, sose haraptam meg senkit…

Gazdival a magasban, alattunk a Garda-tó

Egyik alkalommal lefelé nem a felvonót használtuk, hanem visszatúráztunk a szállásunkig. Nem semmi túra volt, bár csak lefelé kellett menni, de 1700 méter szintkülönbséget lefelé is éppen elég leküzdeni.

 Induljunk lefelé!

Cukiságfaktor

Durva út vezetett lefelé a hegyről. Az a kis barna pötty vagyok én!

Naggyon durva út!

Kis pihenés…

Boci, az igazi alpesi tehén. Csak a kolomp hiányzott róla

Második felvonózásunk során új élményt fedeztünk fel a hegyen: mormotákat!

Gazdák már sokat meséltek nekünk a mormotákról, ezekről az akár 9 kilós mókusféle kis üreglakó állatokról. De eddig még sose láttunk egyet sem, pedig már pár magas alpesi hegyet megmásztunk, ahol a havasi mormota elvileg lakik. Most viszont egy csomó mormotát láttunk!

Néhányat magunktól vettünk észre, de a legtöbb úgy árulta el magát, hogy veszélyt jelző visítást hallatva figyelmeztette a többi mormotát, hogy ellenség van a közelben. Az emberek egyáltalán nem zavarták őket, az ellenségek mi voltunk, tacskók! Ha tudták volna, hogy gazdák el sem engednek a pórázról (mert ki tudja, hogy milyen harcos kedvű mormotával akadunk össze, nehogy mi húzzuk a rövidebbet), tuti a röhögéstől visítottak volna, nem a veszély jelzése miatt.

Boci, a fő mormotavadász

Ez itt az egyik mormota

Ez a haverja

Mormotavadászat után pihenés a csúcson

Az élménybeszámolásban ugyanúgy elfáradtam, mint a hegyen kutyagolásban. Most egy kis pihit tartok, és majd a következő bejegyzésben folytatom a Garda-tó bemutatását.

Ilyen nagyon elfáradtam!