A gazdáim nem szeretik a
Valentin-napot. Szerintük amerikai műünnep, amiből csak a csokigyártók és
virágárusok reklámtevékenységének köszönhetően lett ekkora felhajtás.
A gazdáim 14 éve alkotnak egy
párt, és azt vallják, hogy minden napnak boldogságosnak kell lennie. Nem kell
ahhoz naptár. Se szívecskés lufi. Se bármilyen teljesen felesleges, rózsaszínű
giccsparádé.
Viszont cukrászdába szeretnek
járni, és ha már ott voltak, hoztak haza szívecskés sütit. Nekem!
Na jó. Nem nekem. Maguknak. De
néhány röpke pillanatig azt hittem, hogy én ehetem meg az egész csokitortás,
szívecskés tüneményt…
Hm, ha felülhettem a székre,
sőt felkapaszkodhattam az asztalra, és előttem két megtermett süti van, akkor
az csak egyet jelenthet. Az enyém!!!
Azért körülnézek: okés nincs
a közelben egy gazda sem!
Préda! Enyém vagy!!!
Ha becsukom a szemem, és nem
látok senkit, akkor engem sem látnak. Ez így tök logikus.
És ha nem látnak
engem, akkor bekebelezhetem láthatatlanul a sütit. Süti úr sütit eszik: ez
tetszik!
Hoppá! A gazdánál kockasajt
van! Okés, akkor süti ejtve, Egye meg, aki akarja!
Ide a kockasajtot!
No comments:
Post a Comment