Nem könnyű a kutyakiképzés – Brúnóval a határban

Sosem gondoltam, hogy a tanári pálya könnyű hivatás. 

Épp eleget bajlódom a gazdival, hogy tökéletesen tacskó-kompatibilis legyen: fél szóból, sőt egy nézésből is megértse, ha akarok tőle valamit; megtanuljon sétáltatni; játsszon velem.

Azt hittem, hogy a gazdánál csak egy nehezebb eset van: Boci csatlósom. Az ő egyszerűségét nehéz felülmúlni. Sok türelemmel már elértem nála apró sikereket, de még dolgozom rajta.

Most viszont egy még keményebb kobakba ütköztem: Brúnó, a németjuhász az új tanítvány, akiről már korábban meséltem kicsit.

Most egy újabb, másfél órás közös sétát szenteltem az okítására, de a fél országot körbekutyagolhatnám vele, akkor sem jegyezne meg semmit...

„Figyelj Brúnó, nézz mélyen a szemembe! Azért jöttem veled sétálni, mert én rendes vagyok, te pedig buta vagy még. Sok dolgot kell ma neked mutatnom, ezért jó lenne, ha figyelnél, mert megharaplak. 

Amúgy sem rajongok érted túlzottan, látod, hogy milyen felborzolt a farkincám közepén a szőr? Ez annak a jele, hogy nem kedvellek. De a gazdáink kedvéért hajlandó vagyok veled foglalkozni… Ehhez tartsd magad”

„Most pocok lyukat fogunk keresni! Brúnó, már megint az ellenkező irányba mész!”

„Elbújtam. Brúnó feladata, hogy kiszagoljon, és megtaláljon… már legalább 2 perce itt dekkolok… tuti lelépett, és szarik rám…”

„Figyelj Brúnó, így kell vakond lyukat kiásni! Látod, milyen gyorsan mozognak az ásólábaim?”

„RÁM figyelj, te tulok!!!’

„Látod Brúnó, így kell vadászpozícióba állni, és kémlelni a tájat, hátha látsz őzet vagy nyulat.”

„Ilyet te nem tudsz csinálni, de azért tapasztalatszerzés miatt figyeld meg, hogyan néz ki egy tacskó felszállás közben.”

A mai órának vége, sorakozó!

Megjegyzés: és még mindig nem tud felemelt hátsó lábbal pisilni…