Napirend egy kisgazda mellett

Most már több mint három hónapja élek együtt ezzel a kisgazda-lénnyel.

Továbbra is szent meggyőződésem, hogy ő egy ufó, aki egyszer kitör az ártatlan baba-külső alól, és zöld trutymót kilövellve irtja ki az egész családunkat. Épp ezért nem hagyom őrizetlenül. Mindig ott vagyok, ha a gazdák vele foglalkoznak: ha szoptatják, ha pelenkázzák, ha játszanak, ha tornáznak, ha dajkálva keringenek vele a szobákban gügye mondókákat kántálva… Még az esti altatásnál is ott vagyok… erről majd később.

Tuti a sípolós dinoszauruszomra pályázik, azért ült ide jópofizni! Jobb lesz vigyázni!

Hosszas megfigyelés alapján a kisgazda napjai – így az én napjaim is – főleg az alábbiakkal telnek:

Felébredés és ágyba-reggeli:

Ha a kisgazda hajnalban felsír, már ugrok is ki a bújózsákomból, nyüszítek az emeleti lépcső előtt, mert a hajnali szoptatás csak egyet jelenthet: gazdák ágyában alhatok a gazda és a táplálkozó kisgazda mellett! A befűtött takaró alatt! Jól indul a nap!

(Sajnos én nem kapom ágyba a reggelit, csak a kisgazda... az már maga lenne a kutya-kánaán...)

Pelenkázás:

Ez egy számomra rejtélyes tevékenység. egyrészt azért, mert mindig a pelenkázón végzik, ahová nem látok fel, nem tudom, mi történik ott, de az biztos, hogy a pelusnak nevezett babacsomagolás jó büdös. Vagyis számomra kellően ínycsiklandozó! Néha megszagolhatom (és megnyalogatom) a használt pelusokat. Másrészt azért rejtély, mert én mindig leszúrást kapok, ha bepisilek vagy netán bekakilok éjszaka. Mert néha megesik (persze nem véletlenül, teljesen tudatosan pisilek pont a szőnyegre vagy gazda National Geographic gyűjteménye alá). De ha ez a kisgazda bekakil a pelusba, annak még örömtáncot is lejtenek. Mit kell örülni egy adag büdös kakinak?! Ráadásul a kisgazda nem hurkázik, mint egy jólnevelt tacskó. Effóóóess-eket csinálok (akinek nem érthető: f.o.s…). Disznó…

Szoptatás:

Ez a kedvenc tevékenységem, mert azt jelenti, hogy a gazda mellett vagy a gazdán alhatok. Simogatást is kapok, nem vagyok kirekesztve, közelről ellenőrizhetem a kisgazda tevékenységét.

Gazda lábán trónolva felügyelem a szoptatást

Sétáltatás:

Az előbb tévedtem. Ez a kedvenc tevékenységem, nem a szoptatás. Mert sétálni nagyon szeretek. Főleg, ha világos van, süt a nap, és jó az idő. Régen is sokat sétáltunk, de csak este, mikor gazdák hazajöttek a munkából. Most viszont minden nap délután sétálunk, és ezt nagyon élvezem. A legjobb a réten sétálni, mert ott szabadok lehetünk. Az se rossz, ha a kisgazda babakocsiban utazik, mi pedig Boci csatlósommal sorosan egy pórázra kötve araszolunk mellette. Ilyenkor úgy érzem magam, mint a sorosan kötött karácsonyfa izzók. Csak nem világítok. Viszont ugatok… Néha…

Játék:

A kisgazda úgy fejlődik, ha néha játszik egy kicsit. Állítólag. Már felajánlottam neki a lufimat, a félig szétrágott rongydarabot, sőt a sípolós játékomat is egyszer mellé tettem. De ez a lüke kisgazda csak fekszik a játszószőnyege alatt, és megboxolja az amúgy tök uncsi kacatjait. Se labdázni, se pockászni, se fogócskázni nem tud.

Őrzöm a játszószőnyeget

Egyszer elloptam a kisgazda hápogós kacsáját, gondoltam, hátha így fogócskázik velem miatta. Észre se vette... Gazda szedte ki a számból, pedig már majdnem sikerült amputálnom a bal lábát.

"Főnök, most ez a valami mit csinál itt a földön?!"

"Mutasd, nem kakilt be? Legjobb lesz, ha szólunk a gazdának, hogy kirepült a kiságyából. Mondtam, hogy ufó..."

Fürdetés:

Ezt az elején még lelkesen végigasszisztáltam, de rájöttem, hogy a kisgazda nem fog belefulladni a vízbe, és akkor sem kell kimentenem, ha sír közben kicsit. De tudom, hogy fürdés után szoptatás következik, és azt szeretem!

Altatás:

Na ez kész kabaré! Az esti szoptatás úgy ér véget, hogy a gazda beleteszi a kisgazdát a kiságyba, ahol aludnia kell. Ez így elég egyszerűen hangzik, de nem olyan egyszerű egy szendergő kisbabával elaraszolni a foteltól a kiságyig. Mindig fetrengek a röhögéstől, mikor gazda lassított felvételben feláll a fotelból, egyensúlyozza a karjában alvó kisgazdát, laposkúszásban elaraszol vele a kiságyig, ott megint lassított felvételben leteszi a matracra, vár egy kicsit, hogy tuti nem ébred-e fel, óvatosan betakarja, bekapcsolja a légzésfigyelőt, majd leoltja a lámpát.

És ekkor jövök én!

Leugrom a fotelból, ahonnan végignéztem az egész cirkuszt, a kiságy mellett nyújtozom egyet, majd teljesen természetes mozdulattal megrázom a fülemet! Erre a nagy zajra tuti felébred a kisgazda! Gazda pedig engem anyázva kezdheti elölről az egész procedúrát!

Néha jófej vagyok, és a fotelban megvárom, míg a lámpa lekapcsolása után gazda odatapogatózik a fotelomhoz, kivesz belőle, és kivisz a szobából. Olyankor nincs fülrázás. Csak akkor röhögök, ha a sötétben, lábujjhegyen lépkedve, 11 kilós testemet egyensúlyozva rálép egy ottfelejtett sípolós kutyajátékra!!! Ami belevisít a néma csendbe!!! Na olyankor van ám hiszti!!! Én meg továbbröhögök…

Babalátogatás:

Ez is egy élvezetes része a kisgazda-tartásnak. Időről-időre vendégek jönnek hozzánk, hogy megnézzék a kisgazdát. Franc se tudja, hogy mit néznek rajta, mikor tökre nem csinál semmit (még csak pacsit se ad). De mindegy, a látogató egy dolgot jelent: potyakaja! Mert ha megugatom a vendéget, ad kiengesztelésül sajtos rudat. Ha továbbugatom, még ad. Ha ülök felette némán, akkor azért ad, hogy nehogy ugatni kezdjek. A végén pedig csak úgy reflexből tömi belém a sajtos rudat, nem győzöm enni! Na jó, azért győzöm…

Okos, szófogadó vendég vagy, nem ugatunk szét, ha folyamatosan szervírozod a kaját!

Most mennem kell, megyünk sétálni a Velencei-tó partjára. Kommandós ruhában, hogy már messziről elijesszük a gyanús kutyákat, akik veszélyt jelenthetnek a kisgazdánkra.