Évekig nem tudtunk sétálni
Velencén a régi szabadstrandon, mert széttúrták, és egy épület-monstrumot
emeltek több éven át a helyére.
Még emlékszem, mikor icipici
Sütiként megszeppenve (vagy néha ugatva) ügettem a kanyargó sétaúton a nagy fűzfák
árnyékában, körülvéve zöld fűvel, sétáló fajtársaimmal barátkozva.
Most lett a szabadstrand helyén egy ronda
nagy épület, amibe be se mehetek (nem is akarok, mert semmi izgalmas nincs
belül); egy sétány fű nélkül; egy
homokos „tengerpart”, ahová szintén nem mehetek be.
Pázsit sehol. Fűzfa sehol.
Csak
néhány növényágyás, amibe nem mehetek be szimatolni.
Legalább most már el lehet
sétálni majdnem egészen a Velence Spa-ig. de cserébe nincs semmi izgalmas az új
sétányon. Még egy jót szaladgálni sem lehet.
Ide se jövünk gyakran.
Így néz ki a napernyős, homokos part
(már amit nem takarok ki belőle):
Látszik az ábrázatomon is:
nekem ez nem tetszik, kérem vissza a fűzfáimat!
Kamuzhatnám, hogy Bibione-ban
kutyastrandoltam, de ez csak Velence. És nem is strandoltam itt. Mert kutyáknak nem szabad!
Csak egy kicsit arrébb
mehettünk a víz közelébe, ahol még a régi betonos part állt. Itt legalább
volt nád és szag.
És még véletlenül se néztünk a
kamerába!
A látszat ellenére nem akarta
a gazda vízbe folytatni Bocikát. Csak tartotta őt, míg lefetyelt a vízből, mert
amilyen szerencsétlen, tuti becsúszott volna a habok közé…
Több képet nem is vesztegetek
erre a velencei monstrumra. Csak azért nem pisiltem oldalba, mert gazda nem
engedte…
No comments:
Post a Comment