Bevezetésként megosztom veletek a "Hull a pelyhes fehér hó" általam költött változatát. A sütőben sercegő sült oldalas ihletett meg, még a karácsonyi készülődés közepén:
Hull a falat,
jaj de jó, jöjj le hozzám dagadó!
Minden tacskó
várva vár, vad vonyítás hangja száll.
Van a
tepsiben minden jó, piros comb és húsgolyó,
Jöjj a
számba, várom már, le van tojva a Télapó.
Nagy
szakállú Télapó jó tacskó barátja.
Sajtot,tejszínt,
főtt tarját rejteget a zsákja.
Amerre jár
reggelig tacskó bendő megtelik,
megtölti a
Télapó, ha üresen látja!
Az idei karácsonyi élményeimet képekben fogom elmesélni, mert olyan sok fénykép készült, hogy már a kiválogatásukban elfáradtam, nincs erőm regényeket elugatni.
A készülődésnél kezdem. Az ajándékcsomagolás résznél. A csomagolás alatt azt értem, hogy gazda BEcsomagolt, én pedig KIcsomagoltam... Megtaláltam ugyanis a tacskóknak szánt ajándékkupacot, találomra (és szag alapján) kiválasztottam egy szimpatikus kis csomagot, és elkezdtem módszeresen lefejteni róla a papírruhát... Már majdnem láttam is, hogy mit rejt a csomag, de akkor gazda észrevette művemet, és jól leteremtett.
Mai napig nem értem, hogy ha egyszer az enyém, akkor miért nem lehet RÖGTÖN az enyém?! Miért kell vele még egy napot várni?! Hülyeség! És ha megromlik? Vagy eltűnik? Valaki más kicsomagolja? Vagy még rosszabb: MEGRÁGJA?!
Méltatlankodásom határtalan volt, az biztos. De nem akartam veszekedést karácsonykor: legyen, ahogy a gazdák akarják. Hagytam a csudába a csomagomat. Még bűnbánó képet is vágtam, amiért galád mód kibontottam.
Eddig jutottam a kicsomagolásban
(Nem árulom el, hogy mi volt az ajándék, majd csak később)
Itt éppen nagyon bűnbánó képet vágok, és nem megyek a "tetem" közelébe
Gazdák végül visszacsomagolták az áldozatomat, és tarthattam az ajándékaim felett egy gyors szemlét
Itt éppen őrzöm az ajándékokat. Ezeket nem én kaptam, más embernek adják a gazdáim, csak egy kicsit vigyáznom kellett rájuk.
Figyelitek a sapkámat? Ennek külön története van...
Gazdáimban az a beteges tévképzet él, hogy az cuki dolog, ha ruhákat, sapkákat és egyéb röhejes dolgokat aggatnak rám és Boci csatlósomra. Mi tacskók kifejezetten rühelljük ezeket a szoros, viszketős, fojtogatós, furcsa szagú dolgokat, de sanyarú sorsú kutyákként hordanunk kell őket gazdák kedvéért.
Az idei karácsony első borzalma a fenti képen is látható mikulássapka. Gazdák képesek voltak a bécsi karácsonyi vásárból hazacipelni őket. Merthogy kettő van: egy nekem, egy Bocinak, nehogy összevesszünk rajta... Max. azon marakodnánk, hogy ki NE hordja...
Szerencsére, csak a fényképezés rövid idejéig kellett magunkon tartani, utána egy mozdulattal lekotortuk a fejünkről, és egy pillanat alatt szétrágtuk volna, ha gazda ki nem szedi időben a szánkból.
És íme a képek:
Jómagam, a fő tacskó-mikulás
Boci, a segéd-mikulás
A gülüszemű és a kábszeres haverja...
A grimaszolás időzítése tökéletes volt!
Most díszítsünk karácsonyfát!
Maga a fadíszítés halál unalmas. Idén konkrétan az egészet végigaludtuk Bocival. Igazából nem is értem, hogy az ajándékozáshoz miért kell behozni a szobába a fél erdőt... A karácsonyfa-dologban egyetlen jó mozzanat van: a szaloncukor felakasztózása. Ezt az ágyban ülve szokták a gazdák megcselekedni: az egyik gazda akasztózik, a másik tömi magába a szaloncukrokat, mi tacskók pedig szétrághatjuk az üres (de azért még kellően csokiízű) papírokat. Csokit nem kapunk, mert gazda szerint az nem kutyának való. Szerintem ez baromság, én simán megenném.
Szaloncukrok veszélyben!
A fa díszítés közben... remélem az ábrázatom elég hűen tükrözi a véleményemet...
Harci kutyásat játszunk egy girlanddal
Egy angyaltacskó kép Boci csatlósomról
Csak akkor angyal, ha alszik. Egyébként hiperaktív és még dinka is.
És az igazi és utánozhatatlan angyaltacskó... öhm ÉN...
Pózolok a dinka sapkámban a kész fa mellett. Remélem mindenkinek leesett, hogy a fődísz egy szárnyas angyaltacskó, amit természetesen rólam mintáztak... még az idióta sapkám is a fején van...
És most: együtt az egész lökött brigád - a családom!
Nem esik messze a gazda a tacskójától... vagy valami ilyesmi.
Jöjjön a következő fergetes ajándékunk!
Dobpergés, dobpergés, ta-daaam: Mikulás ruha!
Külön méretre szabva minden tacskónak és a Mylo havernak. Olyan szabása van, mint a téli kabátomnak: kényelmes, meleg, nem szorít, nem bök. Csak éppen úgy nézek ki benne, mint egy kis buzi...
Ho-ho-ho, megjött a tacskó-miki. Csinál nektek tacskó-bogyót a lakásba!
Miki-brigád. Asszem a kéményeken majd a Bocit küldjük le, mert én túl kövér vagyok, beszorulok; Mylo barátom pedig asztmás és szívbeteg, nem bírja a fizikai munkát.
És itt van a virgácsot érdemlő miki-Boci, aki reggelre tényleg odabogyózott a szőnyegre, pont a karácsonyfa alá!
A rénszarvak kb. annyi ideig voltak a fejünkön, mint a fenti miki-sapka, de a nyakdísz kényelmes volt. Mint egy nyakörv. Csak csörgött... És hülyén néztünk ki benne...
Köszi öreganyó!
Most mondjátok meg: így kell kinéznie egy vadásztacskónak és egy vadpincsinek?!
Jövő karácsonyra új gazdákat fogok kívánni...
Bocinak állt a legjobban a szarv, ezért demokratikusan megszavaztuk a Mylo-haverral, hogy ő lesz a tiszteletbeli rénszarvas, vagyis neki kell húzni a Mikulás szánt, amin ülünk pincsi barátommal. Csak az a baj, hogy korábban már kéményjáró munkás-Mikulásnak is megszavaztuk... Na nem baj, majd minden tetőn átöltözik. Mi addig koordináljuk a munkáját a szánból!
A bohóc-tacskó őrzi az ajándékokat és a fát.
Azért a karácsonynak volt jó része is. Nem a nagy zabálásokra, sült húsokra, rántott halra és társaikra gondolok. Mert ezekből nem kaptam sokat. Észrevétlenül 11 kilóra tornáztam fel a súlyomat, és gazda könyörtelenül diétára fogott a karácsonyi szezon közepén, és addig sanyargatni fog, amíg vissza nem nyerem 10 kilós sudár termetemet.
Szóval a karácsony jó része az a sok, nekem szánt, becsomagolt ajándék volt, amit a fenti képen megszemléltem. Szenteste fejenként csak egy ajándékot bonthattunk ki Bocival: a csomagolás sípolós gumibotokat rejtett. Nem igazi gumibotokat, mint a rendőröknek, hanem ágakat sárga gumiból. Jót játszottunk a botjainkkal, csak az volt a baj (mint általában mindig), hogy Boci mindig az én ágamat akarta elvenni...
Bontunk
Játszunk
Elfáradtunk
Karácsony első ünnepén is kaptunk két ajándékot: színes csomók voltak bennük, egyik Bocié, másik az enyém. Vagy mindkettő az enyém, mikor hogy....
Karácsony második ünnepén pedig egy nagyon izgalmas játékot kaptunk: gumisúlyzót, ami jutalomfalatot potyogtat!
Én ilyen játékot még sose nem láttam: az egyik feléből falatot lehet kinyerni, ha módszeresen dobáljuk vagy a nyelvünkkel bepiszkálunk a lyukba. Mivel átlátszó játék, gazdák már szétröhögték magukat azon, ahogy a hosszú tacskónyelv vadássza a játék belsejében a falatokat. Egyelőre csak egy közös kajapotyogtató játékunk van Bocival, ezért még megy a harc, hogy kinek is a tulajdona...
Karácsonyi élménybeszámolómat ezennel befejezem... megyek sajtos rudat kunyerálni, hátha megszán a gazdám...
Legközelebb a szilveszteri élményeimmel jelentkezem... asszem nem lesz túl vidám, mert gazdák már beszerezték a tuti fejfedőket... egy kis ízelítő:
