Következik néhány kirándulós élményugatás.
A nagy meleg után hirtelen ősz köszöntött ránk néhány napig, és az enyhe időt kihasználva kirándulni mentünk gazdákkal.
Egyik délután sétáltunk egyet a Velencei-tó feletti pákozdi ingóköveknél. Már többször jártunk ezeken a turistautakon, nem is a kövek miatt jöttünk. Hanem a szederbokrok miatt! Tavaly is az évnek ezen a részén voltunk itt, és a gazdáim nagyon sok szedret szedtek és ettek akkor. Most is azért kellett pont idejönni, hogy megtömjük (vagyis tömjék) magukat. Most kisdobozokkal is készültek, hogy beleszüreteljék a termést.
Egy kicsit korán jöttünk, még épp csak értek az első szemek a vadszeder bokrokon, de azért lehetett csipegetni. Egy-két érettebbet én is megettem az illendőség kedvéért. De jobban izgatott a szilvás süti, amit gazdák majszoltak el útközben.
Egyébként rájöttem, hogy utálok szedret szedni. Egyrészt rohadt unalmas volt. Elfoglaltam magam szimatolással egy darabig, de közben a gazdáimat is lesni kellett, mert ketten háromfelé mentek a szederbokrok között egy nagy réten, én pedig sose tudtam, hogy melyik gazdát kövessem. Teljesen kiakadtam, hogy nem bírnak egymás mellett menni, lesnem kell őket, nehogy valamelyikük elvesszen nekem! A vége felé már nyüsszögni kezdtem, türelmetlenkedtem, mint az embergyerekek.
Végre megteltek azok a fránya dobozok szederrel, és normális tempóban gyalogolhattunk tovább.
Majd’ három órát sétáltunk és szedreztünk a hegyen, de sajnos egyetlen nyuszit vagy őzet se fogtam. Még egy kósza malacka-szag sem volt. Csak őzbogyók.
De legalább jól elfáradtam, és a gazdáimat is szerencsésen visszavezettem az autóhoz. Mert az én szaglószervem és fantasztikus tájékozódó képességem nélkül már rég elvesztek volna valamelyik hegy tetején!
Én, a hivatásos szederkereső szimat-tacskó, nyomra vezetem a gazdákat.
Hoppá, itt nincs szeder, ez egy erdő... hoppá, csak nem félreszimatoltam?
Szeder helyett találtam egy rakás ingókövet... Mivel okos vagyok, tudom, hogy ezt a rakás sziklát Pandúr kőnek hívják! Akár lehetne Kandúr kő is, kandúrból otthon is van egy csomó. ...És ők ugyanolyan golyótlanok (és húsosak), mint én... Ez most csak úgy eszembe jutott.
Jaj, de ügyes vagyok, átbújtam a kandúr kövek között!
Ilyen nagyon szeretem a gazdámat. Még akkor is, ha hülye nagy kövekre ültet fel...
Háttérben a Velencei-tó, előtérben a szilvás süti, középen pedig a szőrös Süti...
...Letojom a tájat, ide a részem, gazda!
A szilvás süti adagom behabzsolása után körülnéztem a környéken.
Tacskó szederinda-keretben
Egy másik délután Székesfehérvárra kocsikáztunk, de a szokásos sétálóutcás korzózás előtt egy nagyon izgalmas helyre mentünk. A Sóstói tanösvényre. Eddig még sosem jártunk itt, pedig egész jó kis hely. A tóhoz nem volt sok köze, legalábbis száraz évszakban egy csepp vizet se láttunk benne, csak nádast és aljnövényzetet. De néhol a sekély tómeder fölé deszkapallós ösvényeket emeltek, szóval valamikor biztos van víz benne. Most víz híján a deszkaösvény mellett is elmehettünk volna, de persze nekem a pallón kellett egyensúlyoznom, hogy gazda lefényképezhessen. Pedig nagyon félelmetes deszkák voltak, közöttük jó nagy résekkel, alig bírtam rajtuk menni.
De szerencsére a deszkaösvény csak kis szakaszokon futott, egyébként normális, tacskónak való földutakon, réteken és ösvényeken vezetett az út. Mivel tanösvényen mentünk, néha utunkba akadt egy-két okosságokat tartalmazó tábla is, alján kicsi térképpel, ami nagyon jól jött, hogy megtaláljuk a helyes irányt.
Másfél-két óra alatt jártuk be a Sóstó környékét, és hiába van a város közepén a hely, egy árva lélekkel se találkoztunk. Hétvégén biztos sétálgatnak erre a helybéli kutyatársaim, de szerda délután mi tök egyedül voltunk.
Tanösvényezés után következett a szokásos fagyizás és sétálás a sétálóutcákban. Itt már találkoztam néhány városi kutyacimborával. Egy 20 dekás, kétmaréknyi kutyusnak nagyon tetszettem, konkrétan meg akart reszelni…
Jöjjenek a képek:
Itt még biztonságos földúton galoppoztam, és fogalmam sem volt, hogy közeledek a félelmetes deszkaösvény felé!
Ajjaj, a tacskó igen nagy veszélyben van! Várjatok, gazdák!
Megmenekültem, most itt pihenek egy kicsit...
Feltört belőlem a sok adrenalin, és egy szempillanat alatt kettéhasítottam ezt a nagy fát! Most pedig szétkaparom a belsejét!
Jaj, ne! Már megint a deszkák! Csak ne lenne olyan nagy a rés köztük...
Tacskólift visz fel a pöttöm kis madárles kilátóra.
Nagyszerűen álcáztam magam egy darab náddal. Biztos nem ismer fel egy madár sem, és kapásból a számba repülnek... Pipipi, gyertek Süti bácsihoz, pipipi!
Ez a gomba feláldozta magát e fénykép kedvéért. Az úgy volt, hogy mellé kellett állnom, hogy látszódjon, milyen nagy is a gomba. De nem szagolhattam vagy nyalhattam meg, ezért gazda fogta hátul a hámom a fényképezés alatt. A hámfogástól úgy felpörögtem, hogy amint gazda elengedett, elkezdtem rohangálni körbe-körbe. És hát sajnos átrobogtam szegény gombán is. Tankocska ledózerolta. Tőből kitört szegény. Hősi halált halt. De örök életű lesz az interneten... Achilles-gomba
Búcsúzóul egy kép a szuper-hosszú nyelvemről
