Kutyaéletem második karácsonya nagyon jól s ikerült: kaptam ajándékokat, voltam vendégségekben, kóstoltam sütiket, és a legfontosabb – végig gazdákkal lehettem!
A karácsonyi készülődésem abból állt, hogy segítettem gazdának sütni (vagyis mosogatni a sajtos roló töltelékének edényeit), asszisztáltam öreganyónak pulykát, csirkét sütni, húslevest és kocsonyát főzni. Kaptam egy egész disznó farkat is! Jó hosszú farok volt. Először kivittem elrejteni a kertbe ínségesebb időkre félretéve. De később inkább kimentem érte, és befaltam az egészet... nehogy a cicák megtalálják... A karácsonyfa-díszítésben is segítettem, öreganyónál szétrágtam egy szalmadíszt… nem dicsértek meg érte.
A karácsonyfa szertartást amúgy nem nagyon értem: mi a bánatnak viszik be gazdák a fél erdőt a házba? És ha már beviszik, miért kell teleaggatni egy csomó csillogó cuccal? Azt hiszem, a lényeg az, hogy a fa alá ajándékokat kell rakni, láttam a cicavízióban. Hát reggelre én is csináltam a gazdáknak ajándékot: egy adag kutyakakit pont a fa alá a szőnyegre! És egy adag pisit is az előtérbe gazda papucsa alá! Az ajándék sikerült, meglepődtek rendesen! Aztán takarítottak…
Az én ajándékom egy röfögő gumimalac volt. Egy számmal nagyobb, mint a tavaly kapott malacom, ami még szintén megvan, csak már alig röfög. A mostani szuperjól röfög, de vigyázok rá, nem röfögtetem halálra, hogy minél tovább bírja. Igazából nem volt meglepetés, mert egyik nap orvul felszaladtam az emeletre, ahol a többi ajándék között kiszagoltam a becsomagolt röfikémet is. Már pont elkezdtem bökdösni az orrommal és lefejteni a papírt róla, de megjelent gazda, és elhajtott onnan. Pedig mi van akkor, ha szegény kiskutya kikutatja az ajándékát…
De este megkaptam a malacot, ott volt a fa alatt. Egy pillanat alatt kicsomagoltam és vígan röfögtettem vele. Amíg röfögtem gazdák nézegették a Süti-könyvet, amit a gazdáknak, rajongóknak és barátoknak készíttettem karácsonyra. Ez volt az én ajándékom (mármint a potyadék utánJ). egy kis füzet eddigi életem legaranyosabb képeivel.
Itt pózolok a malacommal.
Öreganyótól egy tálka összekockázott sajtot kaptam, de még nem ettem meg mind, csak szép lassan, adagolva. Tejszínhabot is kaptam tőle, azt majdnem annyira szeretem, mint a sajtot.
Másnap reggel még egy ajándékot kicsomagolhattam, ez egy nagyon vastag kötél-rágcsa volt. Ez is jó játék lesz, majd szép lassan, módszeresen cérnaszálakra tépem. Egyelőre még bírja a strapát, jó erős kötél-fonadék.
Egyik karácsonyi délután sétálni mentünk gazdákkal és Mylo-haverral. Szép idő volt, csak kicsit sáros, ezért a martonvásári vadászház felé mentünk, mert arra rendes út van, de szabadon engedhetőek a kutyusok. Útközben találkoztunk egy kamasz-vizslával, kibaktatott egy ház nyitott kapuján utánunk, és mivel a gazdája nem hívta vissza, hát eljött velünk sétálni egyet. Szépen ügetett, szaglászott körülöttünk. Csak kölyök lévén nagyon kajla volt, engem jól meghempergetett a trutymós fűben, gazdákat pedig összesározta… de azért jót sétáltunk így együtt, egy egész nagy falka! Aztán hazafelé leadtuk a vizslát a gazdájának a háznál, ahonnan kijött, mi pedig hazabaktattunk. Gazdák és Mylo-haver még sokáig partyztak egy rakás süti mellett a konyhában, de én inkább bekuckóztam magam a takaró alá (persze az alapos fürdést nem úszhattam meg, sem én, sem Mylo-haver).
A piros vagyok én - legalább messziről is meg lehet ismerni a ruhácskám miatt.
Mindenki sétált.
Karácsonyi pihizés - Itt éppen gyömöszkölöm a disznót a bújózsákba.
Egyik karácsonyi nap vendégeket vártunk. Gazdák egy rakás kaját behordtak a nappaliba, föléjük ültem, nehogy elszaladjanak a sütikék…
Aztán meguntam a vendégvárást:
Ám a vendégek mégis megjöttek, de akkor már gazda nem ért rá fényképezni, mert vagy beszélgetett vagy kaját osztott vagy engem próbált kordában tartani. Mert idegen vendégek jöttek, és az egyik nagyon nem volt szimpatikus. Félt tőlem, én pedig nem tudtam vele mit kezdeni. Mert mit csinál, aki fél: meghunyászkodik vagy támad. Hát ez az ember nem hunyászkodott meg. Ezért úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb támadni fog, ezért egy percre se békültem ki vele. Morogtam és ugattam, az ember pedig csak simogatott. Hát ez nekem nem tetszett. Néha ki is csukott gazda a konyhába, hogy ne ugassak körülöttük. Szerintem ez baromi igazságtalan volt, mert az ellenséges arcot kellett volna lapátra tenni. Hát mindegy. A szegény elnyomott tacskó csak várt a konyhában, várt, hogy gazda kiengedje. Néha visszamehettem a nappaliba, de akkor se viselkedett az az ember jobban, hát megint megugattam, és mentem vissza a konyhába száműzetésbe. Egy idő után végre ráébredtek, hogy ez az én birodalmam, ezért elmentek. Győzelem! A tacskó legyőzte a betolakodókat! A vendégek eltávozása után rögtön megnyugodtam, végre megint a gazdák voltak csak körülöttem. Úgy elfáradtam a birodalom őrzésében, hogy rögtön el is aludtam.
A végkövetkeztetés: a karácsony nagyon jó dolog, de nagyon fárasztó is. A vendégekkel pedig csak módjával szabad cimbizni! A karácsonyfa díszek pedig nem azért vannak, hogy a kutya szétcsócsálja őket…
