Mivel falusi tacskó vagyok, gyakran megyek a gazdákkal a határba sétálni. Ez jó dolog, mert ilyenkor lekapcsolnak a flexi pórázról, és végre szabad kutya lehetek! Tegnap este is kimentünk „vadászni” a szántóföldekre, ami abból áll, hogy gazdák gyalogolnak az úton, én pedig kajtatok a vetésben. Jó kis zsenge búzában jártam tegnap, ami pont egy kicsit volt nagyobb a méretemnél, ezért csak ugrándozva tudtam haladni benne. Gazdák egyfolytában rajtam nevettek, ahogy zergét meghazudtoló módon szökkentem a vetésben. Úgy pattogtam, mint egy gumilabda! Nagyon jó volt. Néha találtam egy-két csapást, azokon mentem végig, olyankor gazdák nem is láttak, mert nem lobogtak a búza felett a füleim. Nyuszit sajnos nem fogtam, de egyszer olyan messzire elszaladtam a vetésben, hogy már gazdák kiabáltak utánam. Jó 300 méterre elgaloppoztam, de nem vagyon én buta tacsi, hogy világgá menjek! Mikor végeztem a szimatolással és nyomkövetéssel, szépen visszaügettem gazdákhoz. Megdicsértek, hogy visszamentem, én pedig boldogan trappoltam tovább. Sajnos semmit nem fogtunk, csak egy árva fácánt láttam messziről. De azért jó séta volt.
Egy régebbi írásom két kirándulásról:
… „ Annyira elfáradtam a hétvégén, hogy jövő héten legalább 3 napig csak cucukázni fogok. Nem is baj, hogy gazdák egyedül hagynak, legalább végre pihenhetek!
A hétvége mindkét délutánján kirándulni mentem gazdával. Egyik nap Balatonfüredre a sétányra, másik nap pedig a váci Dunakorzóra mentünk.
Füred felé kocsikázva először nagyon kényelmetlen volt gazda utazni. De aztán rájöttem, hogy a hátsó ülés tök jó, mert ott el lehet nyúlni, jó puhák a gazdakabátok, és lehet hátrafelé nézelődni. Jó sokat mentünk, de az egészet végigaludtam. Aztán egyszer csak megálltunk, épp időben, mert már nagyon kellett pisilnem attól a tálkányi tejtől, amit ebédre belefetyeltem. Toporzékoltam, hogy tegyenek már ki a kocsiból, de még fel kellett vennem a hámot. Pedig már majdnem bepisiltem! Végre kitettek, nem is néztem, hogy milyen fa, jószagú-e vagy sem, csak gyorsan oldalba csurrantottam. Utána már ráértem körülnézni és ugatni egy sort, hogy mindenki hallja, hogy megjöttem, és nagyon félelmetes vagyok.
Egy kicsit sétáltunk, és egy nagy vízhez értünk. A többi kutyától megtudtam, hogy ez a Balaton és a Tagore sétány. Itt sétáltunk fel-le, gazdák próbáltak fényképezni engem, de én inkább elfordultam, pisiltem vagy elbújtam egy-egy örökzöld mögött. Szeretem ezeket az örökzöld bokrokat, olyan jó szaguk van, és sokáig érződik rajtuk a többi kutya szaga. Különösen a kecskerágót szeretem, az igazi hirdetőtábla mindenhol!
Nem tudom, hogy ezen az idegen helyen hogy szokás, de én lazán odakakkantottam az út közepére egy nagy barna, gőzölgő hurkát, aztán jól bekapartam kaviccsal. De gazdának ez sem volt elég, felszedte után. Pedig én tisztességesen bekapartam!
Gazdák mindenféle kacsákat és sirályokat mutogattak nekem, de engem, a botanikus kutyát, jobban érdekeltem a bokrok és virágágyások. Találkoztam pár nagyon jószagú kutyussal is, köztük egy vizslával és egy nagyon szimpatikus, kajla tacsilánnyal is. Utóbbi még utánam is vakkantott, annyira tetszettem neki. De sajnos nem vihettük haza, pedig mit tudnék hancúrozni vele!
A sétától elfáradtam, lábmosás után visszatelepedtem a hátsó ülésre, és fogalmam sincs, hogy merre mentünk. Gazda hátra ült hozzám, én pedig az ölében cucukáztam és álmodoztam a tacsilányról.
Vasárnap ebédre feltankoltam magam egy csomó sajtos tallérral, aztán megint beültünk a kocsiba, és messzire mentünk. Először dilis voltam, mert mindig kanyarogtunk és fékezgettünk. Aztán a benzinkúton nagyon megijedtem, hogy az egyik gazdát elhagytuk, de aztán visszajött. Átmentünk egész Budán, amit én nagyon nem szeretek, mert a piros lámpánál utálok megállni. Az olyan veszélyesnek tűnik. Olyankor mindig ugatok és ki akarok szállni.
Aztán cucukáztam egyet, és csak a következő városban ébredtem fel. Vácon voltunk a Duna fölötti korzónál. A kocsiból kiszállva jó sokat ugattam, jó hangosan, hogy minden veszélyeset elriasszak. Hatásos volt, mert nyugodtan sétáltunk utána. Megnéztük a folyót a kompkikötőnél, de a víz nem sokáig érdekelt. Inkább a sok szaggal voltam elfoglalva a fűben, és hogy minden kiálló tárgyat megjelöljek. Nem tudom, hogy ez milyen hely volt, de annyi kutyussal találkoztam, mint még soha ezelőtt! Volt jószagú kiskutya, mafla nagykutya, szaladgálós, szabadon engedett, borzasképű, büdös seggű. Egy spániel különösen tetszett, és egy vizslával is kergetőztem. Jött egy kis méregzsák, aki már messziről félelmesen ugatott. Úgy meglepődtem, hogy van nálam mérgesebb, és élesebben ugató kutyus, hogy nem morogtam vissza, inkább behúztam a farkam és futottam előle. Futottam volna, ha nem lettem volna pórázon. Így csak körbe-körbe szaladtam ijedtemben, míg gazda fel nem kapott. Nagyon megijedtem, úgy dobogott a kis szívem, hogy majdnem infarktust kaptam. Annyira sokkot kaptam, hogy után jöhetett cimbizni akármilyen szelíd kutyus, én mindenkiben veszélyt láttam, és csak bújtam gazdához. Még oda akartak vinni néhány kutyushoz, de nekem mára elég volt ennyi. Jól el is fáradtam ettől a sok cimbizéstől, a kocsiban rögtön bevackoltam magam a hátsó ülésemen. Ezután nem tudom, hogy merre kocsikáztunk, én személy szerint egy kutyakaját termő fákból álló erdőben szaladgáltam… álmomban.
Mindkét hely nagyon izgi volt, de a váci korzó, na az igazi kutyatalálka hely! Oda majd megyünk máskor is! „ …
Egy másik hétvége eseményei márciusban:
… „A hétvége az nagyon durva volt.
Már pénteken előbb jött haza a gazda, és kimentünk a rétre kajtatni egyet. Volt ott egy németjuhász kutyus, de nem mentünk a közelébe. Később láttuk a gazdájával a domb tetején, és akkor produkáltuk magunkat gazdával, hogy milyen szépen visszahozom a botot, falatért odaadom, leülök, vakondtúrást kaparok. Mindenki lássa csak, hogy milyen okos kistacsi vagyok! A rét után körbejártuk a tavat, megugattam két nagyon gyanús embert, aztán visszamentünk a réten. Két kos-féle dögöt is találtam, de egyikhez se mehettem közelebb. Mire hazaértünk, már nagyon fáradt voltam, hamar el is aludtam.
Gazda egész éjszaka mellettem aludt, így jó meleg bundával ébredtem a takaró alatt. Átszaladtam öreganyóhoz, köszöntem a cicáknak, segítettem otthon porszívózni és takarítani. Mostunk is, de a felmosásból már kimaradtam.
Ebéd után elmentünk gazdával sétálni a határba. Most nem a rétre mentünk, hanem a Cifra-híd felé a földekre, onnan pedig az Ürgésző felé. Jókat szimatoltam, nyuszit kerestem… csak nem találtam. Már majdnem visszaértünk a faluba, amikor jött szembe a Csurgó-tacskó a gazdájával. Ő egy idősebb fiú tacskó, egyébként Bogyó a neve, Csurgó Bogyó. Nagyon megörültem neki, kergetőztünk egyet, de aztán valamin megsértődött, és meg akart harapni! Odafutottam gazdához, aki fel is vett, de a gyilkos tacskó csak ugrándozott! Nem tudom, hogy mi nem tetszett neki. Lehet, hogy simán csak hülye. Kotortunk is onnan gazdával, akkor már pórázon kellett mennem. A házuk előtt megint jött a Csurgó-tacskó, de már barátságosabb volt. Én viszont megdugtam az orrom, és azért se cimbiztem vele. Tojtam rá!
A négy napos hétvége alatt új dolgot is tanultam. Falatért cserébe már nemcsak pacsizok, ülök és fekszem, megtanultam fekvésből felfordulni is. Nagyon mulatságos dolog! És jó sok tacsifalattal jár!
Vasárnap délelőtt kertészkedtünk gazdával. A virágoskertbe kellett bemennem, és nagy krátereket kellett kaparni minden rózsa tövében. Én nagyon lelkiismeretesen jó mély gödröket kapartam, de nyuszi sehol se volt bennük. Csak cicaszart találtam. Ásás közben néha el kellett szaladnom a kerítésig ugatni, ha jött arra valaki, szóval nagyon elfoglalt voltam. Segítettem elhordani a levágott rózsaágakat is, közben egyszer az orromat megböktem egy tüskével, de nem vérzett, csak fintorogtam tőle.
A virágoskert aláaknázása után a hátsó kertbe mentünk. Itt a szőlő tövében kellett ugyanazt az ásómunkát végrehajtanom. Jó porhanyós volt a föld, öröm volt ásni! Kijöttek a szomszédok is, de egy kör ugatáson kívül nem foglalkoztam velük. Nekem fontos bunkerásási feladatom volt, nem értem rá kislányokat hajkurászni! Csak azt nem értem, hogy miért kell annyi aknát ásni, ha utána jön gazda, és mindet betemeti a gereblye-ősellenséggel! Mert én utálom a gereblyét, és általában minden szerszámot a metszőollótól a talicskáig. Próbálom szétugatni őket, de sose futamodnak meg előlem. Van, hogy 5 percig szakadatlanul ugatok egy szerszámot, és az meg se mozdul. Miért nem félnek ezek tőlem?!
A sok kertészkedés és gödörásás után délután nagyon izgi dolgot csináltunk. Láttam én, hogy gazda készülődik, bepakolja a cuccaimat a kirándulós táskába, hallottam az autóbrümmögést is. Na akkor már tudtam, hogy itt csavargás lesz. Ordítottam is ezerrel, hogy nehogy otthon felejtsen. De szerencsére öreganyó kivitt a kocsiig, nehogy ottmaradjak. Az első ülést foglaltam el. Mivel az egész az enyém volt, nem is kívánkoztam hátra. És elindultunk! Mi ketten gazdával!
Mivel én egy nagyon felvilágosult, világlátott tacskó vagyok, tudom, hogy gazdát nem szabad zavarni vezetés közben, ezért csak nyugodtam üldögéltem és feküdtem a helyemen. Néha felnéztem, ha gyanúsan lelassítottunk, de egyébként aludtam. Sütött rám a nap, gazda mellettem volt, ringatott az autó, jó volt nekem. Aztán megálltunk tankolni, és gazda egyedül hagyott a kocsiban. Sírtam utána, ahogy a torkomon kifér, de mégis ott hagyott. Hamar visszajött ugyan, de azért én szűköltem kitartóan. Azt tudom, hogy nem szabad az ülésről ide-oda ugrálni, de nyüszíteni azért szabad.
De megnyugodtam, gazda visszajött és mentünk tovább. Mire megint megálltunk, a tatai Öreg-tónál kötöttünk ki, ahol a múltkor is sétáltunk, és annyi kutyussal találkoztunk. Most eléggé fújt a szél, csak úgy lobogtak a füleim. Először ugattam egy kicsit, hogy mindenki féljen, mert megjöttem, aztán szépen sétáltam gazdával. Rájöttem, hogy ha szól, hogy gyere, akkor oda kell menni, mert vagy valami veszély van, vagy falatot oszt. Nagyon szépen vissza tudok menni hozzá… persze csak, ha kedvem van.
Alig sétáltunk egy kicsit, szembejött két tacskó-tesó: egy drótszőrű és egy hosszú szőrű. Nagyon furcsán néztek ki ilyen bundásan, és hiába én voltam a nagyobb, ketten egyszerre kezdtek szimatolni, és én kicsit megijedtem. Kicsit arrébb egy egészen kicsit fekete tacsival találkoztunk. Ő még gyerek volt, de olyan élénken ugrándozott rám, hogy megijedtem tőle, és inkább elszaladtam volna, ha a póráz engedi. Milyen vad kutya lesz az ilyen támadós kiskutyából! Na jó, bevallom, én egy eléggé beszari kistacskó vagyok…
Két óráig sétáltunk gazdával, mire körbeértük az egész tavat. A hátsó része, amit eddig nem láttunk, az jó erdős, van sok szag.
Találkoztunk még sok másik kutyussal is, barátságosakkal, félős vizslákkal, megmorogni való csúnya kutyákkal. Még a két furcsán szőrös tacsival is összefutottunk fél úton. Ők is körbesétálták a tavat. Mire visszaértünk a kocsihoz, én már nagyon fáradt kutyus voltam. Lábmosás után beugrottam az ülésemre, és már horkoltam is. Csak otthon keltem fel, amíg beszámoltam öreganyónak, aztán szinte egyfolytában aludtam reggelig.
A következő nap délelőttjét vénanyónál töltöttük. A naptáram szerint letelt a hétvége, és gazdának dolgozni kellett volna menni. Biztos hosszú hétvége van.
Szóval vénanyónál is kertészkedni kellett a virágoskertben. Ástam is aknákat, bár sok időm elment a mászkáló emberek ugatásával. Annyira kapartam egy rózsatövet, hogy a seggembe állt egy levágott rózsaág. Ugrottam ám nagyot!
A másik virágoskert vénanyónál nagyon fura. Csak nagyot kerülve tudtam bemenni, de hipp-hopp már a szomszédban is voltam! Minden szomszéd körém gyűlt, de olyan félelmesek voltak, hogy jól megugattam őket. Amikor már láttam, hogy kezdenek hátrálni, megnyugodtam, és visszaügettem gazdához segíteni aknázni.
Szedtünk vénanyónak a hátsó udvarban barkát, közben körbeszimatoltam az egész kertet, sőt még a pacikákhoz is kimentem. Na nem mentem közel hozzájuk, annál és okosabb és félősebb vagyok. Csak szimatoltam a füvet, míg gazda be nem terelt. Mert a pacikáknak nagy rétjük van, ami pont vénanyó telkének végében van. Szerencsések ezek a pacik, hogy egész nap a réten lehetnek. Én biztos egész nap kajtatnék, estére pedig egy tucat nyuszit fognék!
Ebéd után megint csavarogni mentünk. Már rutinszerűen foglaltam el a helyem az első ülésen. Kihasználtam a kocsikázást egy kis szundira, nem is volt egy hangom se. Meg se mozdultam, csak a lábaimat dobtam fel, mikor sütötte a nap a hasamat.
Az erdőbe mentünk. Vagyis leparkoltunk Sukorón a helyi vendéglátó-ipari egység mellett, és meredek felfelé kutyagolás után jutottunk az erdőbe. Sokan jöttek szembe, még szabadon engedett kutyusok is. Mindenki megdicsért, hogy milyen szép/cuki/aranyos/méregzsák/pici/ kistacskó vagyok.
Aztán beértünk a gazdával az erdőbe, és végre szabad tacskó lettem! Nagyon szeretek az erdőben csatangolni, szimatolni, figyelni. De nem térek le az útról, és nem megyek messze gazdától. Nem mintha olyan szófogadó lennék, de még a végén elhagy, vagy jön a vucli, és megesz! Ha le is maradok néha egy kicsit szimatolni, utána sprintelek gazda után, nehogy elhagyjon!
Az egyik kanyarban találkoztunk egy csapat emberrel és két szabadon lévő vizslával. Azok a vizslák rögtön nekem ugrottak. Nem bántottak, csak szimiztek, de én úgy megijedtem tőlük, hogy elkezdtem visszafelé szaladni. Csak gazda szavára álltam meg nagy nehezen. Pórázra tett, és úgy már nem menekülhettem. Végülis a két vizsla barátságos volt, összeszimiztünk, de azért nem cimbiztem velük sokáig. Aztán megint szabad kutya lettem, de még egy-két szembejövő embernél meg kellett fogni, mert mindenkitől megijedtem. Utána már bátrabb lettem, a szembejövő kutyusokkal már barátkoztam. Találkoztam egy másik vizslával is, de azt már láttam messziről, nem ijedtem meg. Ő is félős volt, mondta is a gazda, hogy ki-a-beszaribb versenyt tartunk. Hát én inkább azon vagyok, hogy félni és elfutni, minthogy egy vad kutya leharapja a fülemet!
Aztán elérkeztünk a szuper részhez: a patakhoz! Ez az Angelika-forrásból indul, és nagyon tuti hely, jártam már ott ősszel. Egy kis sekély erecske, alig egy tacskóugrásnyi széles, épp csak a bokám lesz tőle vizes. Igaz, hogy körülötte két méter széles dagonya van, de az nem zavar. Jaj, hogy én milyen boldog voltam! Páros lábbal galoppoztam métereken át a patakban, cuppogtam a dagonyában, nekifutásból átugrattam rajta, aztán fel a domboldalon, le a domboldalon, vissza a dagonyába! Olyan jót játszottam, hogy csak na! Zengett az erdő gazda nyerítésétől, annyira nevetett rajtam. Még a fejem teteje és a hátam közepe is sáros lett! Csupa fekete sár voltam! Nagyon jó volt, és jó hosszan mentünk a patak mellett! Igazi tacskónak való hely volt!
Elhagytuk a patakot, és a poros-füves ösvényen szép lassan lejött rólam a dzsuva. Megnéztünk egy nagy lyukas követ, de nem volt nagy szám. Egy mohás ösvényen leereszkedtünk a hegyről, és hipphopp vissza is értünk a házak közé. Több mint két órát kutyagoltam, a sár egész jól lejött rólam, mire visszaértünk a kocsihoz. Gazda ott megtörölgetett, de nem volt szabad lemásznom az ülésen lévő cucupulcsiról, hogy ne koszoljak. De nem másztam én sehová, ahogy letettem a farom, már aludtam is hazáig! Nagyon jó kis kirándulás volt, igazi vadászkutya túra! Ha a másik gazda látott volna a patakban!
Keddre már szuperfáradt tacskó voltam. Egész délelőtt fáradt kutya voltam, csak dőltem jobbra-balra. Azért kimentem a gazdával a kertbe, most a málnában kellett túrnom. Az összes szomszéd is ott volt, plusz mindhárom kislány. Körbeugattam őket, de aztán megnyugodtam, hogy nem bántanak, és már nem foglalkoztam velük. Hoztak nekem csontit, sőt az egyikkel egy csomót labdáztam is. Olyan sokat szaladgáltam a labdája után, hogy a nagy melegben lógott a nyelvem. De nem csak úgy szabályosan lihegtem. Tövig kilógattam a szám sarkán. Majdnem leért a nyelvem a földig! Nagyon meleg volt. Ittam is egy vödör vizet utána. Aztán gazda bement sajtos tallért sütni, én pedig hűsöltem a hideg kövön. Néha benéztem, hogy megvan-e, de egyébként aludtam. Még a sajtos se kellett, pedig a múltkor egy csomót ettem belőle. Most enni is fáradt voltam.
Ebéd után már rutinszerűen ültem be az autóba. Most nem mentünk kimerítő túrázásra, csak a velencei tópartra mentünk. A délelőtti napsütésből kissé felhős idő lett, ezért nem tudtunk a parton napozni, csak sétálgattunk. Jó sokan voltak, egy csomó barátságos kutyussal is találkoztam. Köztük egy kaninchen-tacskóval. Hogy az milyen kis dugó volt! Mint a tatai-tavi kistacsi, csak ez már ekkora is marad. Azért én nem szeretnék olyan kiskutya lenni. Még a cicákat se tudnám megijeszteni. Találkoztam egy kis beagle-el is, vele is barátkoztam. Csak túl fáradt voltam már ahhoz, hogy nagy játékokat rendezzük. Gazda elvitt fagyizni is, de én nem nagyon kértem. Csak egy kis joghurtosat nyaliztam az ujjáról. Mikor hazaindultunk, megint csak bedőltem az ülésre, és hortyogtam hazáig.
A nagy melegben elkezdett vedleni a télikabátom. Amúgy is meleg volt már benne, ideje lecserélni átmeneti bundára.
Este gazda el is kapott az udvaron, és egy furcsa szagú bundanyúzó kesztyűvel egy csomó elhalt bundát kiszedett belőlem. Egész vékony lett utána a kabátom. Este megfenyegetett, hogy egy nagy tálka szalonnát el kell pusztítanom reggelig, hogy ne legyek sovány tacskó. Úgy megijedtem, hogy még este be is vágtam mindet! Felváltva ettem szalonnát, és mentem a fürdőkádban dagonyázó gazdához habot lefetyelni. Szeretem a habfürdőt. Most is jó rózsaillatú lett a szalonnás pofám. De nem kapok sajnos sokat, csak mindig egy egész kicsit nyalizhatok.
Ez mind történt a hétvégén. Nagyon sokat dolgoztam, sokfelé jártam, lekutyagoltam a lábacskáimat. Sok új kutyussal találkoztam, teleaknáztam a kertjeinket, szabadidőmben pedig alukáltam és vedlettem…” …
