Több rendkívül
fontos eseményről is be kell számolnom.
Az első egy nagyon
örömteli esemény: Boci szülinapja!
Boci 3 éves lett, már majdnem 3 éve hű (és
néha idegesítő) csatlósom. De nem Boci miatt örömteli ünnep. Azért örömteli,
mert ünnep = KAJA!!! És ha Boci kapott az én szülinapi bulimon „tortát”, akkor
nekem is jár az ő szülinapján!
Boci és „torta”: dobozos állatkaja
kockasajt feltéttel
„Add már ide!!!”
A kisgazda csak ideült pózolni. Neki nem
adtunk „tortát”.
Nem csak torta
volt szülinapra, Boci kapott egy új sípolós pulykát is… és egy macskát. A
Vilit!
És ez a második
fontos esemény: a Vili.
A Vili egy macska.
Kicsi, fekete, béna mellső lábú. Gazdák találták biciklizés közben, szaladt
utánuk az út szélén, a senki földjén három lábon. Mi mást csinálhattak volna,
mint hogy hazahozzák. (Én mondjuk tudtam volna nekik pár tippet adni, hogy mit
csináljanak vele, csak ne hozzák haza…).
Szóval a kis szerencsétlen béna macska
hozzánk került. Gazda tett egy kósza kiplakátolós kísérletet, hátha előkerül a
gazdája, de nyilván senkinek sem hiányzott egy béna macsek. Vili maradt.
Elment az állatorvoshoz, megröntgenezték, de nincs eltörve csontja.
Orsóidegbénulásizéja van, most kétnaponta kap injekciókat, hátha attól feltámad
a rossz lába. Ha nem javul, úgy marad. Nem műthető, max. amputálható. De ez őt semmiben sem zavarja, mindenre
felmászik, szaladgál, karmol…
Amúgy azért Vili,
mert Vilmos napon találták a gazdák. Aztán az állatorvos közölte, hogy lány…
szóval Vilma. De nálunk Vili marad.
Részemről nem
szeretem a macskákat, se a felnőtt macskákat, se a kismacskákat. De Bocinak
tetszik ez a Vili macska. Konkrétan örökbe fogadta: együtt alszanak, játszanak,
fogócskáznak, Boci kísérgeti őt a kertben, a szobában hancúroznak a bútorokon,
még együtt is esznek…
Szóval mondhatjuk,
hogy Boci kapott szülinapjára egy Vilit.
Ez itt a Vili, ezen a képen még elég szakadt, de majd kikupálódik
Boci & Vili, nagy a barátság
Nekem mindegy,
csak engem hagyjon békén mind a kettő. Különben se voltam jól néhány napig.
Megint a bűzmirigyem szórakozott. Feltelt bűzzel, ami nem tudott kijönni.
Nyomott. Fájt. Még a farkam se tudtam felemelni, és kakilni se tudtam
leguggolni. Dokinéni kinyomta (marhára fájt, kigúvadt tőle a szemem), adott egy
marék injekciót, és most már jobb. De azért szívesebben pihengetek az ágyban,
minthogy Bocival és Vilivel fárasszam magam.
Ezt a képet letagadom. Csak azért hagytam, hogy ilyen közel feküdjön hozzám, mert magam alatt voltam a bűzmirigyem miatt!
A bűzmirigyes
popómról nem rakok fel illusztrációt, de bónuszként kaptok egy képet a
csodálatos másik felemről: a duda orromról!
