Kutya-jó nyaralás a Garda-tónál 2. rész

A Garda-tó melletti nyaralásunk elmesélésének folytatása következik.

A korábban leírt alpesi magasságból most térjünk vissza a Garda-tó hullámaira! Mert hajókázni is voltunk ám!

Tartottunk egy amolyan városnézős hajókázós napot: Malcesinéből áthajóztunk Limone városába, ott rövid megállás után Riva del Garda városába, majd újab városnézés után visszatértünk Malcesinebe.

A hajóutak 20-40 percig tartottak, és mi végig nagyon ügyesen viselkedtünk: többnyire nyugodtan és csöndben szunyókáltunk. A hajón egyébként az 50 cm marmagasságnál kisebb kutyák ingyen utazhatnak. Ha Boci a hátamra állna, akkor se lennénk együtt 50 cm magasságúak, így mi full ingyen hajókáztunk a Gardán!

Türelmesen várunk a hajónkra

Hajókázok, no para

Mesélek egy kicsit Limone városáról. Gazdák csak Citromfalvának hívták. Mert itt régen citromfákat termesztettek, de most már csak a turistákból élnek. Citromot most már fán csak ritkán, viszont szuvenír boltokban annál többet lehet látni.

Citromból van minden piától a konyhai kötényig. El tudom képzelni, hogy még sípolós gumicitrom kutyajátékot is árultak. Halszagút…

Citromfalván éppen piacos nap volt, végigjártuk az áruval teli sátrakat. Legjobban a szalámis-sajtos stand tetszett:

„Tegyél már le gazda, odarohanok, és elmarok egy darab prosciuttót!”

Boci és Limone városa – már megint túllőtte a cukiságszintet

Evezzünk át Riva del Garda városába!

Itt is a szokásos óváros fogadott minket: kis kőből épített vár, kacskaringós pizza illatú utcák, kiülős cukrászdák, jó sok turista és turistakutya!

Ismerkedés egy kutyussal a városi jelképnek számító óratorony előtt

Régi vár új jachttal és szimatoló Süti úrral

Boci már megint pózolt

Rivából a legemlékezetesebb nekem a fagyikehely volt. Mert olyan sok tejszínhab volt rajta, hogy be kellett segítenem az elfogyasztásában a gazdáknak.

Nyamiii, és ez még csak az egyik kehely volt!

Lazise városába is elkocsikáztunk egyik nap. Ez a város is a szokásos kínálatot mutatja a turistáknak: várkapu, óváros, kikötő, éttermek. Viszont azon a napon tartogatott még egy látnivalót a számunkra, amiért gazdák nagyon odavannak: piacnap volt! Az egész óváros egy marha nagy piac volt! A tömeg miatt mi tacskók főleg ölben jártuk körbe a sátrakat, de így legalább nem kellett a sok láb között lavíroznunk. Amúgy nem nagyon élvezem a piacokat, max annyi izgalmas van bennük, hogy más kutyákkal lehet találkozni. De gazdák miatt ezt is bevállaltam…

Megvédem Lazise várkapuját az idegen kutyától: harci póz, csatlós fedez hátulról

Piacozok – „Figyelj már gazda, szerintem arra van a sajtárus utca!”

Na mit szereztünk a piacon? Tacskós táskát:

Remélem, látszik az arcomon, hogy mennyire felvillanyozott ez a vásárlósdi…

Azért szerencsére izgalmas helyeken is voltunk, nem csak óvárosokban és piacokon. 

Az egyik jópofa hely a Lago di Tenno volt. Ez egy hegyek között megbújó, nagyon kék vizű kis tó. Nem normális tó, mert egy földcsuszamlással jött létre és van olyan része, ahol 160 méter mély állítólag. Én ezt nem hiszem, de azért a biztonság kedvéért nem mentem bele, hátha tényleg mély, és elsüllyedek.

A táblák alapján a tó körüli ösvényen amúgy nem lehet kutyát sétáltatni, amit pont leszartunk, mert mi a franc bajt tudna csinálni egy kutya egy sima sétaúton?! Nyilván az emberstrandra nem mentünk le, pedig ott a sekély vízben ilyen sok hal fickándozott:

Itt még a fulladásveszélyt is vállaltam volna egy kis szájjal pecázás kedvéért

Ilyen nagyon szép volt a tópart. Kár lett volna kihagyni.

Boci a maga bamba ábrázatával…

A tó kevésbé szép részén kialakított egy kutyastrandot is. Bár ezt inkább úgy kellene írni, hogy „kutyastrand”, mert az egész egy 5 méteres meredekebb partszakaszból, gyorsan mélyülő vízből és susnyásból állt. Na meg egy kutyastrand táblából:

Csak a táblából vettük észre, hogy ja ez már a kijelölt fürdőhelyünk…

Na jó, ha már itt voltunk, áztattunk lábat, csak hogy elmondhassuk, hogy ezt is teszteltük…

A Lago di Ledrohoz (szintén egy Garda-tó melletti kis hegyi tóhoz) csak azért mentünk, mert állítólag itt is működött kutyastrand. Kíváncsiak voltunk, hogy az olaszoknál hogyan nézhet ki egy igazi kutyastrand.

 Pur településnél a rendes emberstrand mellett kerítettek el egy nagyobb füves területet a kutyussal fürdőzők kedvéért. Ingyen lehetett használni, bár nem is volt benne semmi extra szolgáltatás, csak egy kutyaitatós csap és egy kakázós hely. No meg egy jókora tópart szakasz, de olyan kavicsos, murvás, lejtős volt az egész partja, hogy alig bírtam a vízig evickélni. 

A víz amúgy tök hideg volt, és olyan gyorsan mélyült, hogy még rendesen lábat áztatni se tudtam benne.

Megmentelek Boci csatlós!

A füves strand rész egyébként kulturált volt, csak mi tacskók voltunk kulturálatlanok: minden kutyának üvöltöttünk, ha bárki a közelünkbe jött, szétugattuk. Nem is sokáig tartózkodtunk a kutyastrandon, mert gazdák szerint vállalhatatlanok voltunk, csak égettük őket. Nem bántam. Részemről kistrandoltam magam.

Boci falatot kunyerált, én pedig biztosítottam a terepet az idegen kutyák ellen

Még egy látványosság várt ránk a Garda-tó körül: a Varone-vízesés. 

Ide is ingyen mehetnek be a kutyák, bár én nem élveztem különösebben. Félelmetes, hangos, hideg és vizes volt, ahogy 100 méter magasból zubogott le a víz egy sziklába vájt járaton keresztül a mélybe. Kiépített kis barlangon és fémhidakon kellett a vízesés alá menni a sötét, vízpermetes barlangüregekben. Gazdák nagyon élvezték, de én konkrétan be voltam tojva.

Az egyik nagyon félelmetes fémhídon

A vízesésről igazából nincs is kép, mert annyira vízpermetes volt a levegő, hogy nem lehetett fényképezni. Azt érezni kell!

Nekem egy ekkora kis vízkifolyó pont elég a nedvességből, nem kell 100 méteres lezúduló brutál víztömeg

Egy jó volt a vízesésnél: körülötte botanikus kertet alakítottak ki mindenféle vadul burjánzó növénnyel. Gazda tanulmányozta a gazokat, hallgatta a hangszórókból szóló komolyzenét, mi tacskók pedig kedvünkre szimatolhattunk.

„Vajon itt lehet gödröket kaparni?”

Az egy hetes Garda-tavi kirándulásunk ezzel a sok élménnyel véget is ért. Már azt hittük utolsó nap, hogy összecsomagolás után meg sem állunk hazáig, aludhatunk békésen az autó hátsó ülésén.

Erre hazafelé hová vittek gazdák „egy kis csobbanásra”: a tengerhez, Bibioneba!

Életem első homokos strandján találtam magam hirtelenjében.

Működik Bibioneban egy kutyastrand az emberstrandok mellett. Kulturált, külön körbekerített partszakasz ez itatótálakkal, kutyafekhelyekkel, kutyatusolóval. Mi ugyan nem vettük igénybe a szolgáltatásokat, csak a parton bohóckodtunk egy sort, de normális helynek nézett ki.

Beach-Boci

Gazda megúsztatta szegény Bocit, én pedig a parton izgultam érte

Rám is sor került a kutya úsztatásban – gondolhatjátok, hogy nem magamtól lett ilyen vizes a buksim!

„Gyerünk csatlósom, marha gyorsan keressük meg a kijáratot innen!”

Más kutyák tök élvezték a strandolást: ugráltak a vízben, frizbiztek, homokot ástak. Részemről utáltam a strandot. És milyen hülyeség már, hogy sós a víz?! Nem lehet egy rendeset inni belőle. És mindig hullámzik, nem lehet lábat áztatni a szélén, mert jön egy nagy hullám, és sutty, máris tiszta víz leszel… Szegény Boci is annyira sokkot kapott ettől a félelmetes víztömegtől, hogy még azt is elfelejtette, hogy meg kell ugatni a többi kutyát!

Szóval röviden: utáltam a tengert. Örültem, mikor végre tényleg hazaindultunk. De legalább lett jó kis strandolós képünk gazdival:

„Gazda, mikor megyünk már?!”

Összefoglalva az egy hét élményeit: az olaszok nem annyira kutyabarátok, szerintem csak a sok kutya-fanatikus német turista miatt tűrik meg őket mindenhol. 

A Garda-tó nagyon szép hely, egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Hajókázni és felvonózni kötelező, ahogy fagyizni és pizzázni is. Szerettünk Malcesineben lakni, legközelebb se mennénk máshová. Már csak azért sem, mert innen lehet a leggyorsabban a mormotákhoz érni…

Befejezésként egy kép Malcesine sétányáról:

Arrivederci Garda-tó!

Kutya-jó nyaralás a Garda-tónál 1.rész

Roppant sanyarú sorsú tacskóként idén is el kellett mennem nyaralni a gazdákkal.

Ebben az évben az olaszországi Garda-tavat nézték ki maguknak (és nekem) célpontnak a gazdák. 

A tőlünk 870 km-re lévő tó nemcsak azért híres turistacélpont, mert lehet szörfözni, biciklizni, fagyizni és pizzázni. Vannak ám ott nagy magas hegyek igazi alpesi legelőkkel és turistautakkal (és mormotákkal, de nem akarom előre lelőni a poént), vannak óvárosok és part menti sétányok, kirándulós hajók és nem utolsó sorban van egy csomó más turista-kutya, akikkel gyors eszme- és szagcserét lehet folytatni sétálás közben.

A rövid bevezető után jöjjön a képes élménybeszámolóm. Kezdjük is a készülődés pillanataival:

Már minden létfontosságú kutyacuccot összeszedtem, irány a nyaralás!!!

Hajnali 6 órakor tereltek ki minket, tacskókat a gazdák a jó meleg ágyból, hogy a jó meleg autóban folytassuk az alukálást. A 9 órás utat csak néhány pisiszünettel szakítottuk meg (főleg  gazdák miatt, nem miattunk…).

Így utaztunk Boci csatlósommal a hátsó ülésen:

Ott vagyunk már?!

Útközben megálltunk egy hosszabb pihenőre Duino vára mellett, de nem a várat néztük meg, mert oda négylábút nem szívesen engedtek volna be. Viszont a vár mellett a tengerbe nyúló sziklaszirteken haladt egy nagyon hangulatos kis ösvény, a Sentiero Rilke. 

Hogy okosodjatok: Rilke egy költő volt, aki a duino-i várban lakó hölgynél vendégeskedett egy ideig. Meg még ki tudja, hogy mit csináltak, de ez nem kiskorú tacskókra tartozik. Szóval ennek a Rilkének a panorámás ösvényén haladtunk végig.

Megjegyzem, életemben először láttam a tengert. Éppen ebben a pillanatban láttam meg a nagy vizet először.

Gazdák szerint ez nagy szám. szerintem egy 10 kilós kockasajt lenne nagy szám, nem a tenger!

Tenger, Duino vár és Boci

A séta és újabb több órás autókázás után végre megérkeztünk a Garda-tóhoz, egészen pontosan Malcesine-be a La Festa apartmanházba.

Be is mutatom a szállásunkat röviden, mert nagyon jó kis házikó volt! Közel volt a központhoz és a hegyre vezető felvonóhoz is, láttuk a teraszról a tavat, várat, óvárost, és volt saját kis füves placcunk is csobogós kerti tóval. Gazdák a jól felszerelt konyhának, a wifinek és a fedett teremgarázsnak örültek a legjobban. Kutyusoknak 5 EUR/napban került a díj, egyébként se volt olcsó apartman, de igazán igényes volt. 

Meg voltam elégedve gazda választásával. Esetleg egy-két mormota még szaladgálhatott volna az udvarban, de ne legyünk telhetetlenek.

Megérkezés után rögtön el is foglaltuk a (bújózsákjainkkal leterített) kanapét, ez volt a főhadiszállásunk Bocival a nyaralás alatt.

A kertünk. Ha pisilni méltóztattam, akkor azt gazda mindig leöntötte egy kancsó vízzel, hogy ne tegyem tönkre a szép füvet. Igazi szolgaként követett a kerti sétáimon, kancsóval a kezében. Marha vicces volt. Ennyit arról, hogy ő a főnök…

Henyélés a teraszon. Szépen párhuzamosan.

A kötelező közös kép a házunknál – tacskók szigorúan ellenkező irányba nézve…

Most megmutatom Malcesine óvárosát és part menti sétányát. Erre a két helyre szinte minden nap elsétáltunk gazdákkal nézelődni.

Kiskacsa fürdik, Garda féle tóban…

Rátelepedtünk a gazdára – adsz kaját, lesz közös kép. Ennyi.

Vérfürdő Malcesine sétányán!

„Figyelj Boci, te a bal oldalinak a nyakát kapod el, én a jobb oldaliét!”

Esteledik, háttérben a vár, de kit érdekel, ha vízicsibék úszkálnak mellettünk!

Óváros esti fényekkel – egy kicsit féltem, hogy a sötétben a hülye gazdák visszatalálnak-e a szállásunkhoz… de sikerült nekik.

Bónuszként egy teljesen unalmas kép, egy kutya sincs rajta. De gazda odavolt ezekért a régi házakért és burjánzó növényeket, hát a kedvéért megmutatom ezt a képet:

UNCSIIII

Ez meg még UNCSIIIIbb

Malcesine felett magasodik a Monte Baldo hegyvonulat, ahová minden reggel útra kelt a turistasereg, hogy meghódítsa. No nem gyalog, akkor igen kicsi lett volna a hegytetőn a népsűrűség! Kabinos felvonóval lehetett néhány perc alatt feljutni a városból 1700 méteres magasságba. Kutyusok is igénybe vehették néhány eurós áron (szájkosárban).

Annyira szeretjük gazdákkal ezeket az alpesi hegyeket, hogy kétszer is jártunk a hegytetőn. Mindkétszer nagyon ügyesen viselkedtünk a felvonón, türelmesen vártunk az embertömeg közepén, nem ugattunk, nem hisztiztünk, csak az a fránya szájkosár zavart egy kicsit. Nem is értem, hogy minek az, sose haraptam meg senkit…

Gazdival a magasban, alattunk a Garda-tó

Egyik alkalommal lefelé nem a felvonót használtuk, hanem visszatúráztunk a szállásunkig. Nem semmi túra volt, bár csak lefelé kellett menni, de 1700 méter szintkülönbséget lefelé is éppen elég leküzdeni.

 Induljunk lefelé!

Cukiságfaktor

Durva út vezetett lefelé a hegyről. Az a kis barna pötty vagyok én!

Naggyon durva út!

Kis pihenés…

Boci, az igazi alpesi tehén. Csak a kolomp hiányzott róla

Második felvonózásunk során új élményt fedeztünk fel a hegyen: mormotákat!

Gazdák már sokat meséltek nekünk a mormotákról, ezekről az akár 9 kilós mókusféle kis üreglakó állatokról. De eddig még sose láttunk egyet sem, pedig már pár magas alpesi hegyet megmásztunk, ahol a havasi mormota elvileg lakik. Most viszont egy csomó mormotát láttunk!

Néhányat magunktól vettünk észre, de a legtöbb úgy árulta el magát, hogy veszélyt jelző visítást hallatva figyelmeztette a többi mormotát, hogy ellenség van a közelben. Az emberek egyáltalán nem zavarták őket, az ellenségek mi voltunk, tacskók! Ha tudták volna, hogy gazdák el sem engednek a pórázról (mert ki tudja, hogy milyen harcos kedvű mormotával akadunk össze, nehogy mi húzzuk a rövidebbet), tuti a röhögéstől visítottak volna, nem a veszély jelzése miatt.

Boci, a fő mormotavadász

Ez itt az egyik mormota

Ez a haverja

Mormotavadászat után pihenés a csúcson

Az élménybeszámolásban ugyanúgy elfáradtam, mint a hegyen kutyagolásban. Most egy kis pihit tartok, és majd a következő bejegyzésben folytatom a Garda-tó bemutatását.

Ilyen nagyon elfáradtam!