Monday 26 December 2011

Karácsonyfa, kocsonya, vendégség, röfimalac - Süti úr karácsonyi összefoglalója

Kutyaéletem második karácsonya nagyon jól s ikerült: kaptam ajándékokat, voltam vendégségekben, kóstoltam sütiket, és a legfontosabb – végig gazdákkal lehettem!

A karácsonyi készülődésem abból állt, hogy segítettem gazdának sütni (vagyis mosogatni a sajtos roló töltelékének edényeit), asszisztáltam öreganyónak pulykát, csirkét sütni, húslevest és kocsonyát főzni. Kaptam egy egész disznó farkat is! Jó hosszú farok volt. Először kivittem elrejteni a kertbe ínségesebb időkre félretéve. De később inkább kimentem érte, és befaltam az egészet... nehogy a cicák megtalálják... A karácsonyfa-díszítésben is segítettem, öreganyónál szétrágtam egy szalmadíszt… nem dicsértek meg érte.

A karácsonyfa szertartást amúgy nem nagyon értem: mi a bánatnak viszik be gazdák a fél erdőt a házba? És ha már beviszik, miért kell teleaggatni egy csomó csillogó cuccal? Azt hiszem, a lényeg az, hogy a fa alá ajándékokat kell rakni, láttam a cicavízióban. Hát reggelre én is csináltam a gazdáknak ajándékot: egy adag kutyakakit pont a fa alá a szőnyegre! És egy adag pisit is az előtérbe gazda papucsa alá! Az ajándék sikerült, meglepődtek rendesen! Aztán takarítottak…

Az én ajándékom egy röfögő gumimalac volt. Egy számmal nagyobb, mint a tavaly kapott malacom, ami még szintén megvan, csak már alig röfög. A mostani szuperjól röfög, de vigyázok rá, nem röfögtetem halálra, hogy minél tovább bírja. Igazából nem volt meglepetés, mert egyik nap orvul felszaladtam az emeletre, ahol a többi ajándék között kiszagoltam a becsomagolt röfikémet is. Már pont elkezdtem bökdösni az orrommal és lefejteni a papírt róla, de megjelent gazda, és elhajtott onnan. Pedig mi van akkor, ha szegény kiskutya kikutatja az ajándékát…

De este megkaptam a malacot, ott volt a fa alatt. Egy pillanat alatt kicsomagoltam  és vígan röfögtettem vele. Amíg röfögtem gazdák nézegették a Süti-könyvet, amit a gazdáknak, rajongóknak és barátoknak készíttettem karácsonyra. Ez volt az én ajándékom (mármint a potyadék utánJ). egy kis füzet eddigi életem legaranyosabb képeivel.


Itt pózolok a malacommal.


Öreganyótól egy tálka összekockázott sajtot kaptam, de még nem ettem meg mind, csak szép lassan, adagolva. Tejszínhabot is kaptam tőle, azt majdnem annyira szeretem, mint a sajtot.

Másnap reggel még egy ajándékot kicsomagolhattam, ez egy nagyon vastag kötél-rágcsa volt. Ez is jó játék lesz, majd szép lassan, módszeresen cérnaszálakra tépem. Egyelőre még bírja a strapát, jó erős kötél-fonadék.

Egyik karácsonyi délután sétálni mentünk gazdákkal és Mylo-haverral. Szép idő volt, csak kicsit sáros, ezért a martonvásári vadászház felé mentünk, mert arra rendes út van, de szabadon engedhetőek a kutyusok. Útközben találkoztunk egy kamasz-vizslával, kibaktatott egy ház nyitott kapuján utánunk, és mivel a gazdája nem hívta vissza, hát eljött velünk sétálni egyet. Szépen ügetett, szaglászott körülöttünk. Csak kölyök lévén nagyon kajla volt, engem jól meghempergetett a trutymós fűben, gazdákat pedig összesározta… de azért jót sétáltunk így együtt, egy egész nagy falka! Aztán hazafelé leadtuk a vizslát a gazdájának a háznál, ahonnan kijött, mi pedig hazabaktattunk. Gazdák és Mylo-haver még sokáig partyztak egy rakás süti mellett a konyhában, de én inkább bekuckóztam magam a takaró alá (persze az alapos fürdést nem úszhattam meg, sem én, sem Mylo-haver).
 A piros vagyok én - legalább messziről is meg lehet ismerni a ruhácskám miatt.


Mindenki sétált.

Karácsonyi pihizés - Itt éppen gyömöszkölöm a disznót a bújózsákba.


Egyik karácsonyi nap vendégeket vártunk. Gazdák egy rakás kaját behordtak a nappaliba, föléjük ültem, nehogy elszaladjanak a sütikék…

Aztán meguntam a vendégvárást:
Ám a vendégek mégis megjöttek, de akkor már gazda nem ért rá fényképezni, mert vagy beszélgetett vagy kaját osztott vagy engem próbált kordában tartani. Mert idegen vendégek jöttek, és az egyik nagyon nem volt szimpatikus. Félt tőlem, én pedig nem tudtam vele mit kezdeni. Mert mit csinál, aki fél: meghunyászkodik vagy támad. Hát ez az ember nem hunyászkodott meg. Ezért úgy gondoltam, hogy előbb-utóbb támadni fog, ezért egy percre se békültem ki vele. Morogtam és ugattam, az ember pedig csak simogatott. Hát ez nekem nem tetszett. Néha ki is csukott gazda a konyhába, hogy ne ugassak körülöttük. Szerintem ez baromi igazságtalan volt, mert az ellenséges arcot kellett volna lapátra tenni. Hát mindegy. A szegény elnyomott tacskó csak várt a konyhában, várt, hogy gazda kiengedje. Néha visszamehettem a nappaliba, de akkor se viselkedett az az ember jobban, hát megint megugattam, és mentem vissza a konyhába száműzetésbe. Egy idő után végre ráébredtek, hogy ez az én birodalmam, ezért elmentek. Győzelem! A tacskó legyőzte a betolakodókat! A vendégek eltávozása után rögtön megnyugodtam, végre megint a gazdák voltak csak körülöttem. Úgy elfáradtam a birodalom őrzésében, hogy rögtön el is aludtam.

A végkövetkeztetés:  a karácsony nagyon jó dolog, de nagyon fárasztó is. A vendégekkel pedig csak módjával szabad cimbizni! A karácsonyfa díszek pedig nem azért vannak, hogy a kutya szétcsócsálja őket…

Tuesday 6 December 2011

Karácsonyi készülődés tacsi-módra

Én már nagyon készülök a Karácsonyra: minden hétvégén ádventi vásárokba járok gazdákkal!
Első ádventi vasárnap a szfehérvári óvárosban voltunk, ahol már többször jártam ugyan, de most egészen máshogy nézett ki. Először is volt ott egy nagy rakás ember, tolongtak egy nagy világítós fa körül. Voltak bódék izgalmas szimatú dolgokkal, és még jobban tolongó emberekkel.
A kedvencem a sajtárus volt, gazda fel is emelt, hogy messziről slukkoljak egy kis sajtszagot. De a kajasütődék felől is jó szimat szállt. Volt sok fajta forralt bor árus is, de gazdák csak forró csokit vettek. Jó sok tejszínhabbal, hogy a Süti úr is nyalhasson valamit! Vettek sült gesztenyét is, de az nem ízlett. Leültünk egy padra – én a gazdák ölében – úgy majszoltuk a gesztenyét. Vagyis én őrködtem. Minden gyanús egyént diszkréten megmorogtam. Jött arra egy csupa bundába öltözött nyanya is. Na, arra rá is ugattam!
Ahol nagy volt a tömeg, ott gazdák ölben vittek, ami nem kis teljesítmény. Mivel a 10 kilós fenekemet nem olyan egyszerű cipelni. Bementünk egy jótékonykodós sátorba is, ott volt egy lelkes öregasszony, aki mindenáron meg akart cuncurgatni. Mert neki is tacskója van, és milyen aranyos vagyok, blabla. Utálom, ha idegenek tapiznak, és idegen szaggal simogatják tele a bundámat!
Egy nagy betlehemet is megnéztünk, de amikor nekiálltam morogni az életnagyságú faszobrokra, gazdák jobbnak látták, ha nem erőltetjük a betlehemezést. Pedig már terveztem, hogy beugrok a díszlet közepére, és megrágom a műbirkákat. Marha jól mutattam volna a jászol előtt, pofámban jobbra-balra rázva egy birkát! Vahuhuhu!

A képeken is látszik, hogy már az új szuper-gizda kutyakabátom volt rajtam! Nagyon menő voltam benne…. Aztán jött szeme egy pincsi-féle, egy kis seggdugó, és rajta pont ugyanolyan kabát volt! Csak kisebb!!! Ilyen gizda, vadkutya kabátban egy pincsi! Felháborító. De rajtam sokkal jobban néz ki a playdog ruha!

 Gesztenye, na ezzel sokra nem megyek. Vajon merre vannak a cupákok?

Azért se nézek rá erre a piros ruhás baromra... Hé, az ott messze nem egy kutyalány?!

Szerintem nem baj, ha a díszítés ellenére egy kicsit oldalba jelölöm...


A vásározás előtti napon vadludazni mentünk gazdákkal. A tatai Öreg-tó a vadludak kedvenc téli megállója a környéken, és ennek örömére még külön libafigyelő napot is rendeznek ezek a buta emberek. Persze a libáknak eszükben sem jut oda szállni, ahol emberek vannak. Legalábbis most nem szálltak oda. Múltkor is jártunk a tónál télen, és akkor sokkal több vadlúd volt, mindenféle felhajtás nélkül.
Na mindegy, gazdákkal elmentünk libát nézni, legalább sétáltunk egy jót a parton. Találkoztam sok jó szagú és pár nem jó szagú kutyussal, de elég hideg volt, nem volt kedvem sokat sétálni.
A tó felé menet gazdák egy furcsa helyre is bevittek: egy ember-boltba. Itt kellett kicserélni az ’izmos’ méretű, korábban vett playdog kabátomat egy kicsit nagyobbra. Csak most engem is bevittek a boltba, hogy próbálhassak kabátot.
Én még soha kutyaéletemben nem voltam állatboltban. Azt hittem, hogy az állatorvosi rendelő a legizgibb hely a világon (az erdők után) a sok szag miatt. De az állatbolt sokkal jobb! Itt annyi finom kajaszag, kisállat szimat és mindenféle aromás illat van, hogy nem győztem szimatolni. Az egyetlen kellemetlen az volt, hogy ugatástompítás végett a szájkosaramban kellett mennem, azt pedig baromira rühellem! Pedig nem is akartam ugatni!

 Süti úr a félig leengedett Öreg-tó medrében: libacombik, merre vagytok?


Az ott messzebb a tatai vár... lehet, hogy ott szolgálják fel a libacombikat???

A második ádventes vasárnapon Szentendrére mentünk gazdákkal. Jó hosszú volt az odaút, minden lassításnál felpattantam, hogy ott vagyunk-e már. De azért nagyon jól viselkedtem az autóban. Kivéve kiszálláskor. Na olyankor idegbeteg leszek, mert félek, hogy otthagynak, és nagyon izgatott is vagyok, hogy milyen új világ vár rám odakint. Most is küzdött gazda egy ideig, mire a ruhámat, a hámot és a pórázt rám birkózta.
Szentendrén a Duna mellett van egy nagyon jó kis korzó, azon sétáltunk végig először. Pár barátságos helyi kutyalakossal is ismeretséges kötöttem. Lementünk egy kicsit a Dunához is, ahol köszöntem a vadkacsáknak, megjelöltem a terepet, majd folytattam a sétámat.
Szentendrén is van óvárosi rész sétálóutcákkal és egy csomó boltocskával. Ádvent lévén ezek nyitva voltak, minden boltajtót tárva nyitva hagytak a hideg ellenére, és sok árut kiakasztottak az utca felől. Így a tacskó is könnyen felmérhette a kínálatot J. Gazda messziről próbált mutogatni egy igazi nyuszikából készült szőr-stóla-valamit, de szegény jószágnak már nem sok nyuszika szaga volt. Inkább elkotortam onnan, nehogy szegény tacskóból is sálat gyártsanak.
A tacskó-nyúzással kapcsolatban: jött szembe pár csoport ferdeszemű, gazdák már az osztrák nyaraláson is azzal szekáltak, hogy a kínaiak megeszik a kutyahúst, vigyázzak a ferdeszemű turistákkal. Most pedig azon röhögtek, hogy mit csinálnak a tacskóból? Szuszu-szusit!
Hát szerintem ez marhára nem vicces!
A szentendrei karácsonyi vásár ugyanolyan illatos-hangos-nyüzsgős volt, mint a fehérvári. Itt is ölben utaztam néha, mert a sok láb között tuti valaki összetaposott volna.
Vettek gazdák sült krumplit vagyis amolyan chips-szerűt, azt majszolgattuk. Bár én inkább szaglásztam, köröztem, húztam gazdát, nem bírtam egy helyben maradni.

Nagyon fárasztóak ezek a vásárok a sok élmény, hang, szag, tömeg miatt. Most is nagyon elfáradtam, mire visszaértünk az autóhoz. Ahol a rituális vetkőzés, lábtörlés, itatás procedúra után rögtön el is aludtam. Gazdák feltekerték nekem a fűtést, és nagyon jól éreztem magam gazda kabátján szundikálva…


Öreganyó köt nekem egy új, szupervastag pulcsit. Itt még nincs egészen kész, a végén nem fog ilyen hippis módon kilógni belőle az a sok fonal. kicsit vad színűre sikerült, de legalább passzol a bundámhoz.



Olyan meleg van néha a bújózsákomban, hogy muszáj kiterülnöm hűlni egy kicsit: