Túl vagyok életem első nyaralásán!
Most már tudom, hogy mi az a nyaralás: az egy olyan dolog, amikor nem alszunk otthon, idegen helyen lakunk, sokat csavargunk és gazdák nonstop a rendelkezésemre állnak. Alapjában véve a nyaralás nagyon izgalmas dolog, egy csomó új szagot lehet összeszedni, új helyeken lehet sétálni, és egészen másfajta állatokra lehet vadászni, mint otthon. Ezen a nyaraláson nagyon sokat kirándultam, kutyagoltam, hegyre másztam…
Ausztriában voltunk nyaralni, Spital am Semmeringre vittek gazdák autóval, ami nincs olyan messze a határtól, de már vannak szép nagy alpesi hegyek. Itt töltöttünk egy egész hetet.
Az indulás reggelén már gondoltam, hogy valami nagyszabású dologra készülnek, mert még az ágyacskámat is bepakolták az autóba, egy csomó játékommal, kutyakajával és a vadiúj pórázommal együtt.
Egész oda úton a hátsó ülésen aludtam, hol jobbra, hol balra fordulva:
Egyszer megálltunk egy egészségügyi szünetre, aztán már csak Ausztriában, Laxenburgban szálltunk ki.
Laxenburgban van egy vár szép parkkal, tóval, csónakázási lehetőséggel, és a kutyusok is bemehetnek sétálni. Még külön kutyakaki tartók és zacskók is vannak kirakva! Igazi kutyabarát hely. Még külön kutyajegyet is nyomtattak nekem! Volt is ám sok kutyacimbi a parkban! Egy jó nagyot sétáltunk gazdákkal, szimatoltam kacsákat, átmentünk félelmetes fahidakon, jártunk mini barlangokban.
A legfélelmetesebb az volt, mikor a vártól egy kis réven át mentünk át a tó túloldalára. Csak egy perces utazás volt, de nagyon félelmetes volt, ahogy imbolygott alattam a fahajócska és mindenhol víz vett körül. A hajóvezető próbált barátkozni, de halálfélelmemben jobb dolgom is volt, mint ismerkedni vele, letojtam magasról.
A veszélyes hajóút után még kutyagoltunk egyet a parkban, aztán visszaszálltunk az autóba, és meg sem álltunk a szállásunkig.
Ahogy kiszálltunk Mayerhofer bácsi stájer házikója előtt Semmeringen, már éreztem is, hogy ez nagyon jó hely lesz. Finom alpesi fűillatot és bociszagot vitt a szél. Volt egy saját nagy kertünk is, olyan finom puha fűvel, hogy öröm volt fetrengeni benne. Az ajtónk elé egy tujasövényt is ültettek, ami remekül bevált pisilőhelynek. Minden reggel nagy körültekintéssel körbejelöltem, hogy mindenki tudja: itt egy vadtacskó nyaral (remélem nem száradt ki szegény tuja az egy hetes locsolástól).
Mayerhofer bácsi és családja nagyon rendesek voltak, szerették a kistacskót, nem is nagyon ugattam meg őket, csak egy kicsit az elején, a miheztartás végett. Furcsa karattyoló nyelven beszéltek, de mindig mosolyogtak hozzá, szóval cimbinek tekintettem őket.
Természetesnek vettem, hogy a nyaralás alatt is lakásban élő kiskutya vagyok, el is foglaltam rögtön az ágyat. Gazdák ugyan elhelyezték a lakásban a kutyaágyamat is, de azt csak dobbantónak használtam, hogy könnyebben felugorhassak a rendes ágyba. Nagyon elrontottak gazdák az egy hét alatt, mert éjszakánként mindig velük aludhattam, amit otthon nem szoktam. De mivel mindig olyan fáradt kiskutya voltam estére, végigaludtam az egész éjszakát, így nem volt velem gond.
Így pihentem a szállásunkon két kirándulás között:
Kukucs:
Itt éppen pihenek az egyik gazdával, aztán pedig labdázom a másik gazdával a szép kertben:
Az egy hét nyaralás alatt nagyon sok hegyet megjártunk. Jó párra nem a saját lábunkon mentünk fel, hanem mindenféle félelmetes szállítóeszközzel: volt két kabinos felvonó, egy fogaskerekű vonat, egy rendes vonat és egy kisebb zárt felvonós lift. Utóbbi volt a legfélelmetesebb, mert abban csak egyedül voltunk gazdákkal és nagyon imbolygott. Majdnem kidobtam a rókabőrt!
Így utazik az okos tacskó a vonatokon és felvonókon:
(A szájkosár nem azért kell, mert harapós vagyok vagy ilyesmi. Ez volt a szabály, bármennyire utáltam is.)
Amúgy nagyon jól viselkedtem minden szállítóeszközön. Többségében aludtam és henyéltem. Még az sem zavart, mikor a fogaskerekűn egy másik, nagy kutya feküdt mellettem. A szájzárat is jól viseltem utazás közben, csak akkor kezdtem el a mellső lábacskáimmal kaparászni, mikor már kiszálltunk, és szerencsésen újra földet ért a tappancsom.
A nyaralás azért is jó, mert úgy látszik ilyenkor nem olyan szigorúak a tacskó-élelmezési szabályok. Gazdák úgy gondolták, hogy ennyi túrázáshoz kell a kutyaenergia, ezért lelkesen falatozták nekem a piknikezésre szánt emberkaját:
Ha nem kaptam, kiszolgáltam magam...:
Egyik reggel belenyaltam a bögrébe is:
Az Alpok nagy előnye, hogy minden tele van tehénnel. Ez nem csak azért jó, mert meg lehet őket ugatni a réten, mikor legelésznek, de adnak finom tejet is. Gazdák minden nap beszereztek egy liter friss bocimilch-et, amiből persze a tacskó is részesült… Ha nem kaptam, így kunyeráltam:
Sok vadállattal sajnos nem találkoztunk az erdőkben és hegyeken. Mormotával például egyáltalán nem, pedig gazda azt ígérte, hogy lesz egy csomó. Még mindig nem tudom, hogy mi az a mormota!
Viszont egyszer az erdei ösvényen gyalogolva egy őzike-féle szaladt át előttünk alig 10-20 méterre! Vérszemet kaptam, utána nyargaltam! Robogtam bokrok és fenyők között az őzike után le a mély hegyoldalba! Már éreztem a finom meleg őzhusit a fogaim alatt!..
… Mindez kb. 5 másodpercig tartott, mert gazdák visszahívtak, én pedig nagyon szófogadó vagyok, hát hagytam az őzet, hadd fusson. Amúgy is nagy előnye volt… Viszont gazdák nagyon megdicsértek, hogy visszamentem hozzájuk. Erről a kis vadászatról sajnos nem készült kép, mert olyan gyorsan történt, hogy gazdáknak nem volt idejük fotózgatni.
Egy másik napon a Rax hegy tetején pedig kecskeszag volt. Amúgy is minden tele volt kecskebogyóval, de abban a füves hegyoldalban frankón kecskeszag volt. Azok a kis genyók ott lapulhattak a sziklák között, pont alattunk, de oda már nem láttunk le, és lemenni se lehetett. Húztam gazdát, hogy menjünk még mélyebbre, naaa még egy kicsit, hátha meglátok egy kecskét. De gazdának tériszonya van, nem lehetett vele akármilyen meredek domboldalon lemenni. Pedig az nagyon jó kis hegytető volt, csak úgy hemzseghetnek rajta a kecskék esténként!
Ilyen nagyon szimatoltam a kecskéket:
Voltunk a Hohe Wand Natúrparkban is. Van itt egy sétálós élményút, ahol játékok és kis vadaspark is van. Gazda minden játékra magával cipelt. Itt éppen csúszdázunk:
Itt pedig hintázunk:
A vadasparkos rész tetszett a legjobban, teljes beleéléssel szimatoltam és ugattam az őzeket, szarvasokat és háziállatokat. Egy futkározó rénszarvast különösen idegesítőnek találtam, azon úgy felhergeltem magam, hogy gazdák a pónikhoz és házi kecskékhez már oda sem engedtek.
Itt vannak a vadasparkos képek:
A vadaspark mellett volt egy rettentően félelmetes kilátó, nem is mertem rálépni, mert a levegőben lógott és rácsos volt az alja, ahol simán leláttam a mélybe. Csak a legelejéig merészkedtem a kilátónak, de csak azért, hogy gazda lefényképezzen:
A hegyeknél az is jó, hogy szinte mindenhol csörgedezik egy-egy kis patakocska. Vannak egész kicsi erecskék, nagyobb, hangosan zubogók és egész nagy folyók sok kaviccsal. A házunk előtt is volt egy zúgó patakocska, kicsit feljebb pedig egy kis 15 méter hosszú erecske, amiben nagyon szerettem ugrándozni.
Itt vannak a pacsálós képeim, a Mura folyóba még gazda is velem jött:
A legdurvább napunk az volt, mikor gazdákkal felmásztunk a Stuhleck csúcsára. A házunk pont a hegy lábánál volt, csak ki kellett lépnünk a kiskapun, és már a túraösvényen is voltunk. 1000 méter szintkülönbséget kellett felkutyagolnom a kurta kis lábaimon! És ha még nem lettem volna eléggé fáradt, lefelé is ugyanennyit kellett kutyagolni. Legalább 15 km-t mentem! Egész nap túráztunk! Lefelé megálltunk egy hütténél inni (még külön kutyaitató tányér is volt!), és a hegytetőn is pihentünk, de amúgy nagyon sokat gyalogoltunk. De megérte a hosszú túra, ezen az úton láttam a vad őzikét, és egy csomó tehenet is szimatoltam.
Gazdával a Stuhleck tetején, felfelé és lefelé, tóval és tehenekkel:
Jártunk Mariazellben is, ami egy órás autóútra volt a szállásunktól. Az autózásnak nagyon örültem, mert a hátsó ülésen tudtam szundikálni útközben.
Mariazellben utaztam először felvonón. De csak felfelé, lefelé már gyalogoltunk gazdákkal. A felvonó a Bürgeralpe hegyre vitt fel, ahol van egy erdészeti-fagazdálkodós szabadtéri kiállítás. Gazdákkal fákat úsztattunk, minden mozgathatót kipróbáltunk, lefetyeltem a patakokban és vizes vályúkban, amikben a fák úsznak.
Erre a nagy fadarabra fel kellett ülnöm a fényképezés miatt, de nem nagyon tetszett…
Ez az ülőlift nem működött ám, bele se ülhet kutyus, csak a vicc kedvéért próbáltuk ki gazdával a Bürgeralpe tetején:
A Bürgeralpe sípályáján:
Itt már a Rax tetején vagyunk gazdákkal, egy újabb félelmetes kabinos felvonós „móka” után. Látod, milyen jó pólója van gazdának?
Sok-sok kép a Rax-kirándulásonkról:
Semmering-Kurort-on is sétáltunk. Egy nagyon szép sétautat találtunk a nagy hotel mellett: gazdák a kilátást, én pedig a padokon ücsörgést élveztem.
A már említett fogaskerekű vonattal a Schneeberg hegyre mentünk. Kb. egy órát ment felfelé a fogaskerekű, amit nagyjából végigaludtam felfelé és lefelé is. Csak akkor riadtam fel, mikor az a hülye vonat dudált, sípolt vagy kattogott. Elég hangos egy jármű volt. Jó sok ember is volt rajta. De gazda ölében kényelmesen éreztem magam. Valamilyen furcsa oknál fogva Szalamandernek hívják a vonatot. Nem tudom, hogy mi az a szalamander. Szerintem szalámi is lehetne a neve, mert hosszú és hurka formájú volt…
Itt éppen leszálltunk egy pisiszünetre a fogaskerekűről:
A Schneeberg kicsit több mint 2000 méter magas. Én még soha kutyaéletemben nem voltam ilyen magasan! Ilyen magasan már nem voltak fák, csak füves legelők (boci-cimbikkel) és törpe fenyőbokrok. Na meg kavicsos-sziklás út. A kistacskó talp-párnácskái nem nagyon szeretik a köves utakat… Volt, hogy gazdának fel kellett ölbe vennie, olyan járhatatlan volt a terep. De ha lehetett, inkább a kavicsos rész mellett mentünk a puha fűben. Mégsem én voltam az egyetlen kutya ezen a nehéz terepen. Egy csomó ebet felhoztak a lelkes gazdái. Még nálam kisebb termetű túra-kutyák is voltak!
Itt a Schneebergen nem éreztem kecskeszagot. Biztos ez már a kecskéknek is túl magas. Itt csak tehenek és varjak voltak. Vajon mit csinál itt a varjú?! Ja, és a hegy tetején lévő hütténél találkoztam egy helybeli kutyussal is. A hüttéhez tartozott, szabadon szaladgált körülötte. Nagyon barátságos, Dénes-cimbi fazonú eb volt, lentre majd teszek róla képet.
Ezek az osztrák túrázók nagyon furcsa népség: a hegymászáshoz két botot visznek magukkal, és lépegetés közben lóbálják őket. Gazda azt mondta, hogy nordic walking bot. Az nem tudom, hogy mi, de én tutira nem örülnék, ha még botdarabokat is kellene cipelnem, miközben kutyagolok fel egy emelkedőn. Bár séta közben gyakran szoktam botocskákat és ágakat a számban vinni. De én egy kicsit cipelem őket, aztán elhagyom, ahol érem. De ezek az emberek viszik mindenhová magukkal a botjaikat!
Gazdáknak nem volt botjuk. Csak hátizsákjuk. Tele finom kajával és jutalomfalattal.
Na, de a botokkal arra akartam kilyukadni, hogy schneebergi emlékeim közé tartozik egy ilyen botos öregasszony is. Egy rakás öregasszony-társával araszolt az ösvényen, mikor mi odaértünk. Karattyolt a furcsa idegen nyelvén, közben pedig lóbálta a botját. Lóbálás közben pont arra tekeregtem, hát úgy fejbe csapott a rohadt botjával, hogy a nyüsszentésemtől zengett az egész hegy! Aztán persze kérte az elnézéseket sűrűn, de attól az én kobakom még fájt! Utána meg is akart simizni, de majd pont hagyom egy rakás kiabálós, hadonászós, holdkóros nyanyának, hogy simogassanak! Diszkréten szétugattam őket!
A tanulság: ha kirándulni mész, óvakodj a botos banyáktól!
Ilyen nagyon magasan voltam a Schneebergen:
Az utolsó napunkon nem mentünk olyan sokat, csak felmentünk a legfélelmetesebb felvonóval a közeli Hirschenkogel tetejére, körülnéztünk, majd lelifteztünk. Viszont itt a hegytetőn van egy borzasztó magas kilátó. Gazda mindenáron fel akart menni, de mivel engem csak nem hagyhattak megkötve a kilátó lábáná, gazda felvitt ölben. Csak a közepéig merészkedtünk a tériszonyos gazdával, megvártuk, amíg másik gazda a legtetejét is megnézte.
Szerintetek normális dolog ez: tacskó a kilátón?
Kutyacimbik a hegyekről: nagyon sok kutyussal találkoztunk a hegyeken, itt van néhány barátságosabb.
Ez mind (és még nagyon sok más is…) történt a nyaralás alatt. Elmondhatom, hogy világlátott kistacskó vagyok, és már tudom, hogy mi az a nyaralás! Nagyon jó dolog, máskor is megyek… ha gazdák visznek…
Az osztrák kiruccanásunk nagyon hamar véget ért, de az egy hetes nyaralásból hazaérve először nem nagyon találtam a helyem. Kellett pár nap, hogy visszaszokjak az otthonhoz és kipihenjem magam, de most már újra a régi Süti úr vagyok! Jöhetnek az itthoni séták, nyuszi vadászatok, cicakergetések, a birodalom őrzése és egyéb fontos teendők!
Most jut eszembe, hogy még a Mylo-havernak és a Dénes-cimbinek is élménybeszámolót kell tartanom! Jaj, de sok dolgom van!
