Most már több mint
három hónapja élek együtt ezzel a kisgazda-lénnyel.
Továbbra is szent
meggyőződésem, hogy ő egy ufó, aki egyszer kitör az ártatlan baba-külső alól,
és zöld trutymót kilövellve irtja ki az egész családunkat. Épp ezért nem hagyom
őrizetlenül. Mindig ott vagyok, ha a gazdák vele foglalkoznak: ha szoptatják,
ha pelenkázzák, ha játszanak, ha tornáznak, ha dajkálva keringenek vele a
szobákban gügye mondókákat kántálva… Még az esti altatásnál is ott vagyok…
erről majd később.
Tuti a sípolós dinoszauruszomra pályázik, azért ült ide jópofizni! Jobb lesz vigyázni!
Hosszas megfigyelés
alapján a kisgazda napjai – így az én napjaim is – főleg az alábbiakkal telnek:
Felébredés és
ágyba-reggeli:
Ha a kisgazda
hajnalban felsír, már ugrok is ki a bújózsákomból, nyüszítek az emeleti lépcső
előtt, mert a hajnali szoptatás csak egyet jelenthet: gazdák ágyában alhatok a
gazda és a táplálkozó kisgazda mellett! A befűtött takaró alatt! Jól indul a
nap!
(Sajnos én nem kapom ágyba a reggelit, csak a kisgazda... az már maga lenne a kutya-kánaán...)
Pelenkázás:
Ez egy számomra
rejtélyes tevékenység. egyrészt azért, mert mindig a pelenkázón végzik, ahová
nem látok fel, nem tudom, mi történik ott, de az biztos, hogy a pelusnak
nevezett babacsomagolás jó büdös. Vagyis számomra kellően ínycsiklandozó! Néha
megszagolhatom (és megnyalogatom) a használt pelusokat. Másrészt azért rejtély,
mert én mindig leszúrást kapok, ha bepisilek vagy netán bekakilok éjszaka. Mert
néha megesik (persze nem véletlenül, teljesen tudatosan pisilek pont a
szőnyegre vagy gazda National Geographic gyűjteménye alá). De ha ez a kisgazda
bekakil a pelusba, annak még örömtáncot is lejtenek. Mit kell örülni egy adag
büdös kakinak?! Ráadásul a kisgazda nem hurkázik, mint egy jólnevelt tacskó.
Effóóóess-eket csinálok (akinek nem érthető: f.o.s…). Disznó…
Szoptatás:
Ez a kedvenc
tevékenységem, mert azt jelenti, hogy a gazda mellett vagy a gazdán alhatok.
Simogatást is kapok, nem vagyok kirekesztve, közelről ellenőrizhetem a kisgazda
tevékenységét.
Gazda lábán trónolva felügyelem a szoptatást
Sétáltatás:
Az előbb tévedtem.
Ez a kedvenc tevékenységem, nem a szoptatás. Mert sétálni nagyon szeretek. Főleg,
ha világos van, süt a nap, és jó az idő. Régen is sokat sétáltunk, de csak
este, mikor gazdák hazajöttek a munkából. Most viszont minden nap délután
sétálunk, és ezt nagyon élvezem. A legjobb a réten sétálni, mert ott szabadok
lehetünk. Az se rossz, ha a kisgazda babakocsiban utazik, mi pedig Boci
csatlósommal sorosan egy pórázra kötve araszolunk mellette. Ilyenkor úgy érzem
magam, mint a sorosan kötött karácsonyfa izzók. Csak nem világítok. Viszont
ugatok… Néha…
Játék:
A kisgazda úgy fejlődik, ha néha játszik egy kicsit. Állítólag. Már felajánlottam neki a lufimat, a félig szétrágott rongydarabot, sőt a sípolós játékomat is egyszer mellé tettem. De ez a lüke kisgazda csak fekszik a játszószőnyege alatt, és megboxolja az amúgy tök uncsi kacatjait. Se labdázni, se pockászni, se fogócskázni nem tud.
Őrzöm a játszószőnyeget
Egyszer elloptam a kisgazda hápogós kacsáját, gondoltam, hátha így fogócskázik velem miatta. Észre se vette... Gazda szedte ki a számból, pedig már majdnem sikerült amputálnom a bal lábát.
"Főnök, most ez a valami mit csinál itt a földön?!"
"Mutasd, nem kakilt be? Legjobb lesz, ha szólunk a gazdának, hogy kirepült a kiságyából. Mondtam, hogy ufó..."
Fürdetés:
Ezt az elején még
lelkesen végigasszisztáltam, de rájöttem, hogy a kisgazda nem fog belefulladni
a vízbe, és akkor sem kell kimentenem, ha sír közben kicsit. De tudom, hogy fürdés
után szoptatás következik, és azt szeretem!
Altatás:
Na ez kész kabaré! Az esti szoptatás
úgy ér véget, hogy a gazda beleteszi a kisgazdát a kiságyba, ahol aludnia kell.
Ez így elég egyszerűen hangzik, de nem olyan egyszerű egy szendergő kisbabával
elaraszolni a foteltól a kiságyig. Mindig fetrengek a röhögéstől, mikor gazda
lassított felvételben feláll a fotelból, egyensúlyozza a karjában alvó
kisgazdát, laposkúszásban elaraszol vele a kiságyig, ott megint lassított
felvételben leteszi a matracra, vár egy kicsit, hogy tuti nem ébred-e fel,
óvatosan betakarja, bekapcsolja a légzésfigyelőt, majd leoltja a lámpát.
És ekkor jövök én!
Leugrom a
fotelból, ahonnan végignéztem az egész cirkuszt, a kiságy mellett nyújtozom
egyet, majd teljesen természetes mozdulattal megrázom a fülemet! Erre a nagy
zajra tuti felébred a kisgazda! Gazda pedig engem anyázva kezdheti elölről az
egész procedúrát!
Néha jófej vagyok,
és a fotelban megvárom, míg a lámpa lekapcsolása után gazda odatapogatózik a
fotelomhoz, kivesz belőle, és kivisz a szobából. Olyankor nincs fülrázás. Csak
akkor röhögök, ha a sötétben, lábujjhegyen lépkedve, 11 kilós testemet
egyensúlyozva rálép egy ottfelejtett sípolós kutyajátékra!!! Ami belevisít a néma csendbe!!! Na olyankor van ám
hiszti!!! Én meg továbbröhögök…
Babalátogatás:
Ez is egy
élvezetes része a kisgazda-tartásnak. Időről-időre vendégek jönnek hozzánk,
hogy megnézzék a kisgazdát. Franc se tudja, hogy mit néznek rajta, mikor tökre
nem csinál semmit (még csak pacsit se ad). De
mindegy, a látogató egy dolgot jelent: potyakaja! Mert ha megugatom a vendéget,
ad kiengesztelésül sajtos rudat. Ha továbbugatom, még ad. Ha ülök felette
némán, akkor azért ad, hogy nehogy ugatni kezdjek. A végén pedig csak úgy reflexből tömi
belém a sajtos rudat, nem győzöm enni! Na jó, azért győzöm…
Okos, szófogadó vendég vagy, nem ugatunk szét, ha folyamatosan szervírozod a kaját!
Most mennem kell, megyünk sétálni a Velencei-tó partjára. Kommandós ruhában, hogy már messziről elijesszük a gyanús kutyákat, akik veszélyt jelenthetnek a kisgazdánkra.
