Gazdák már egy hónapja kinézték nekem ezt a „kellemes vasárnapi sétát”: Kutyával a Bakonyba fedőnevű, 15 km-es teljesítménytúra Kislődön és környékén.
Már voltam sokszor hosszú túrán erdőben, vagy sok más kutyával rövid sétákon, de ilyet, hogy sokat is megyünk, és sok más kutya is van, hát ilyet még nem láttam!
Már reggel furcsa volt nekem, hogy miért megyünk olyan korán kirándulni, és miért pakol gazda egy hátizsáknyi kaját. Előkerült a kutyakulacsom is, abból már rögtön gondoltam, hogy itt nem csak egy kis egészségügyi sétáról lesz szó.
Elindultunk otthonról, a kislődi gyülekezőpontig igyekeztem még egyet aludni az autóban, de mikor odaértünk, és megneszeltem a többi kutyát, őrült ugatásba kezdtem a hátsó ülésen! Szokás szerint én voltam a leghangosabb, és mindenkit szétugattam, amint kiraktam a lábam az autóból. Ugattam jobbra-balra, jól felizgattam a többi kutyát. A kezdeti kirohanásom gyorsan alább hagyott, mint általában, és már csak izgatottan (vagy félősen) szimatoltam a többi kutyust. Egy csomó tacskó is volt a közelemben, aminek nagyon örültem, mert a földszintes társakkal szívesebben barátkozom, mint a nagytestű fenevadakkal.
Gazdák regisztráltak minket, kaptunk egy menetlevelet, amin még a nevem is rajta volt.
És végre elindultunk életem első teljesítménytúrájára! 15 km-et mentünk a Csurgó-kút nevű vízeséses forrásig és vissza Kislődre. Részben turistajelzésen, részben szántóföldeken. De nekem nem kellett se térkép, se jelzés, csak követtem az előttem túrázó kutyatársak szagnyomait! Volt belőlük bőven!
A bátor kistacskó átkel az első veszedelmes fahídon
És a másodikon is!
Kis barna pötty a nagy füves réten
Egy rakás túrázó... éppen eltévedtünk, de aztán megtaláltuk a helyes utat
A túra alatt 5 ellenőrzőpontot érintettünk, mindegyiken kaptam finom kutyakekszet. Lassan megértettem, hogy ezek az út szélén gubbasztó emberek kaját osztogatnak a kutyuknak, ezért a harmadik állomáson, már felágaskodtam az emberke asztalára, hogy hol a kaja! Az utolsó állomáson két kekszet is kaptam! Ivóvíz is volt mindenhol kitéve, de én inkább a saját itatómból lefetyeltem. Vagy az útba eső patakokba csörtettem be egy kis vízért és dagonyázásért.
A helyes kistacskókon kívül egy virgonc kistermetű hosszúlábú kutyussal is összebarátkoztam ( a fajtáját sajna nem tudom, és a nevét se kérdeztem meg). Tőle egyáltalán nem féltem, szaladgáltunk, ugrabugráltunk, nagyon helyes kutyus volt.
Cimbiztem vizslával, németjuhásszal, kis fehér kutyusokkal, meg egy csomó más kutyuval, de sajnos nem tudom mindegyik fajta nevét. Az egyik vizsla jelölés közben lepisilte a fejemet, mert olyan hülye voltam, hogy aláálltam… Az alvázam sáros volt, a fejem pisis, marha gusztin néztem ki!
Birka-brigád, természetesen nem mentem oda megenni őket.
Vadszag! Vadszag!
Hű, de hosszú még az út!
Bandázás a Csurgó-kútnál. Középen a kis barna vagyok én!
Tankolás
Remélem, hogy az a vérengző, fehér pudli-fenevad nem engem követ...
Pózolok a farakáson
Füllobogtatós
Mentünk erdőben, földutakon, patak mellett, szántóföldön. Néha elkerültünk más kutyusokat és gazdáikat, néha ők kerültek el minket. Láttunk lovakat, birkákat, botos banyákat (J). A Csurgó-kútnál megpihentünk falatozni egyet, de egyébként végigkutyagoltam a 15 km-et. Már a végére eléggé elfáradtam, bökdöstem is gazdák lábát, hogy igazán cipelhetnének egy kicsit, de túl nehéz a farom, nem vettek fel. Végül 4 és negyedóra múlva értünk vissza a kislődi kiindulópontra. Végig szép időnk volt, pont akkor kezdett el esni, mikor megérkeztünk a célhoz. Már sokan beértek addigra, de bőven voltak mögöttünk is túrázók.
Kaptunk oklevelet, ami elég kis gagyi volt, nem is rakom ki ide. És kaptunk kitűzőt is, ilyet:
Ha egy kicsit megbütyköljük a képet, akkor akár ilyen kitűző is lehet belőle J he-he:
De engem a jutalom, kitűző, célba érés bazira nem érdekelt. Dög fáradt voltam. Beugrottam az autó hátsó ülésére, és már el is feküdtem. Fel sem keltem hazáig, akkor is csak egy gyors láb-, fej- és alvázmosás erejéig. Másnap reggelig nem is másztam ki a bújózsákomból!
Ennyit a kutyás túráról. De otthon is van ám esemény bőven!
A sok macskánk közül kettő kismacskákat potyogtatott. A Kisjulis nevű szőrcsomó nem is érdekelne, ő barátságos, normális macska. Viszont a Füles nevű, hát az egy idegbeteg! Sose volt százas macska, kicsit bolond szegény, de amit a kismacskái körül művel! Egyik nap úgy nekem támadt, hogy azóta nem merek bemenni öreganyó lakásába! Még a cupákjaimért se vagyok hajlandó bebújni a kutyaajtómon. Még akkor se megyek be, ha gazdák csalogatnak. Már két munkanapot is a teraszon lévő ólamban töltöttem, mert nem merek besettenkedni az ágyba, a takaró alá. Nem mintha kint megfagynék, azért van az ólam, hogy használjam, de azért öreganyó ágyában kényelmesebb lenne. De amíg ez a hülye Füles ilyen dilinyós, én nem kötözködöm vele. Egyik nap a nagydarab, macskakergető Dénes cimbit is rendesen megagyalta, pedig tized akkora csak, mint a kutya!
Az tuti, hogy én a közelébe se megyek még egy darabig!
Kutyapofi:
