Friday 26 April 2013

Tacskó fogyókúra


Már említettem párszor, hogy a gazdám szerint kövér vagyok.
Pedig nem is. Csak erős a csontozatom, és széles a mellkasom. Alkatilag masszív vagyok, ez ellen nincs mit tenni.

Azért egy kis téli hájra szükségem volt, ezért még a tél folyamán magamra szedtem pár dekácskát, így a végsúlyom 10,7 kg lett.
A tavasz beálltával viszont nincs szükségem téli irhára, többet is mozgok, így ledolgoztam a feleslegemből, és már csak 10.2 kg-ot nyomok! 50 deka csak úgy, suttty, elszállt!

Mivel ilyen sikereket értem el a fogyás terén, azon gondolkodom, hogy akár egy fitness dvd-t is írhatnék. Vagy legalább szabadalmaztathatnék egy korszakalkotóan új fogyási programot.
De nagyon önzetlen vagyok, ezért most ingyen közzéteszem az edzéstervemet!

Figyelem, mielőtt bármelyik tacskótársam hozzálátna nagy lelkesen az edzéshez, figyelmeztetem őket, hogy előtte mindenképpen beszéljenek a gazdájukkal, és legalább egy doboz kockasajtot kunyeráljanak ki tőle, hogy a hirtelen elfogyasztott energiát kicsit pótoljuk. Pótlás nélkül nem marad elég erő a kellően hangos ugatáshoz!



VIRSLI FITNESZ és WELLNESS SPARHELT LÁBÚAKNAK


Az alábbi edzéstervet ajánlatos hetente legalább ötször elvégezni az eredményes fogyás érdekében.
Ha kertes ház nem áll rendelkezésre, akkor a reggeli és esti eü séta keretében alternatív gyakorlatok is végezhetőek.

1.     Bemelegítésként a virágágyás körbefutása jobbról, majd balról, utána átlósan két irányból. Majd a magasugrás gyakorlása hosszúra nőtt tulipánok és egyéb értékes virágos növények felett. Ha nem sikerülne a kellő magasságot elérni, és a virág letörik, akkor kaparjuk ki a hagymáját/gyökerét is, extra feladatként.



 2.    Segítsünk a gazdának növényeket ültetni! Ássunk legalább 20x20 cm-es gödröket a kertben, lehetőleg páros lábbal, minél mélyebbre. Ha a gazda nem akar éppen növényt ültetni, akkor a már meglévő növények hasonló módon történő kikaparásával végezzük a láberősítő gyakorlatot. A műveletet itt éppen eperpalántákon gyakoroljuk.


3.    Ásás közben végezzünk légzőgyakorlatot a kellő mennyiségű oxigén beszívása érdekében. Ezt leghatékonyabban úgy tehetjük meg, hogy a kikapart gödör aljára nyomjuk az orrunk, és beletrombitálunk!

4.    A kiadós séta csodákat művel! Keressünk egy nagy nyílt terepet, és lehetőleg póráz nélkül nyargalásszunk fel-le. A sétát néha szakítsuk meg, pihenőként szimatoljunk vagy jelölgessünk! Haladók üldözhetnek nyuszit vagy őzet is.


5.    A nagyon edzettek extrém sportként sziklamászásra is vállalkozhatnak. Ez végezhető csoportosan…

                     


…gazdával…

   

…vagy egyénileg:
   



6.    Edzés közben a bőrünk ápolásáról se feledkezzünk meg! Esetenként hemperegjünk bele valamilyen rendkívül büdös dologba, pl. haltetembe, ló és egyéb állatok ürülékébe vagy maradványába…

7.    Levezetésként játszhatunk egyet a kerti slaggal, de vigyázzunk, hogy ne legyünk túl vizesek. De a sok sár jót tesz a keringésnek, ezért minél több sarat hordjunk fel az alvázunkra és lábunkra. Ügyeljünk rá, hogy a talppárnácskák és karmok alá is minél több sár kerüljön, valamint az orrunk végét is kenjünk be az áldásos pakolással!

                 

8.    A kemény munka után jöhet a jól megérdemelt pihenés és henyélés!


Tacskó a Marson



- Houston! Itt az egyes számú tacskó-különleges-alakulat! Kilövésre felkészültünk, indulhat a visszaszámlálás!...

10... 9... 8... 7… 6… 5… 4…

3…

2…

1… KILÖVÉS

- Houston! Elhagytuk a Föld légkörét….



- A tacskók Mars körüli pályára álltak…



- Houston! Megkezdjük a leszállást a Mars felszínére!....



- Küldjük az első képeket a Vörös Bolygóról:

Az egyes számú tacskó-expedíció jelenti, hogy a Marson is van árnyék (demonstráló: Boci közlegény):
 



Elhagytuk a leszállóegységet, a környező terep feltérképezését megkezdjük:



Egy darab marslakót azonosítottunk, körbevettük, analizáltunk. A szagmintákat későbbi vizsgálat céljából visszaszállítjuk a Földre:



Marsvirágok azonosítása és vizsgálati példányok begyűjtése:



Jelentem, a Mars alkalmas lihegés problémamentes végrehajtására:



Boci közlegény további marslakó lények után kutat, különös tekintettel a marsnyulakra és marsfácánokra:



A jelentésnek vége, Houston! Később jelentkezünk….

Tavaszi csapongások


Elvarázsolt erdőben tavaszi virágokkal
  





Henyélés gazda vadonatúj papasanjában – tacskófészek

 



Egy bokor, egy tacskó – tavaszi sorminta

 


Vadászat J
 



Kvantum-hiper cukiság – szerény személyiségem elképesztő kisugárzásával