Karácsonyi különugatás

Bevezetésként megosztom veletek a "Hull a pelyhes fehér hó" általam költött változatát. A sütőben sercegő sült oldalas ihletett meg, még a karácsonyi készülődés közepén:

Hull a falat, jaj de jó, jöjj le hozzám dagadó!

Minden tacskó várva vár, vad vonyítás hangja száll.

Van a tepsiben minden jó, piros comb és húsgolyó,

Jöjj a számba, várom már, le van tojva a Télapó.

Nagy szakállú Télapó jó tacskó barátja.

Sajtot,tejszínt, főtt tarját rejteget a zsákja.

Amerre jár reggelig tacskó bendő megtelik,

megtölti a Télapó, ha üresen látja!

Az idei karácsonyi élményeimet képekben fogom elmesélni, mert olyan sok fénykép készült, hogy már a kiválogatásukban elfáradtam, nincs erőm regényeket elugatni.

A készülődésnél kezdem. Az ajándékcsomagolás résznél. A csomagolás alatt azt értem, hogy gazda BEcsomagolt, én pedig KIcsomagoltam... Megtaláltam ugyanis a tacskóknak szánt ajándékkupacot, találomra (és szag alapján) kiválasztottam egy szimpatikus kis csomagot, és elkezdtem módszeresen lefejteni róla a papírruhát... Már majdnem láttam is, hogy mit rejt a csomag, de akkor gazda észrevette művemet, és jól leteremtett.

Mai napig nem értem, hogy ha egyszer az enyém, akkor miért nem lehet RÖGTÖN az enyém?! Miért kell vele még egy napot várni?! Hülyeség! És ha megromlik? Vagy eltűnik? Valaki más kicsomagolja? Vagy még rosszabb: MEGRÁGJA?!

Méltatlankodásom határtalan volt, az biztos. De nem akartam veszekedést karácsonykor: legyen, ahogy a gazdák akarják. Hagytam a csudába a csomagomat. Még bűnbánó képet is vágtam, amiért galád mód kibontottam.

 Eddig jutottam a kicsomagolásban

(Nem árulom el, hogy mi volt az ajándék, majd csak később)

Itt éppen nagyon bűnbánó képet vágok, és nem megyek a "tetem" közelébe

Gazdák végül visszacsomagolták az áldozatomat, és tarthattam az ajándékaim felett egy gyors szemlét

Itt éppen őrzöm az ajándékokat. Ezeket nem én kaptam, más embernek adják a gazdáim, csak egy kicsit vigyáznom kellett rájuk. 

Figyelitek a sapkámat? Ennek külön története van...

Gazdáimban az a beteges tévképzet él, hogy az cuki dolog, ha ruhákat, sapkákat és egyéb röhejes dolgokat aggatnak rám és Boci csatlósomra. Mi tacskók kifejezetten rühelljük ezeket a szoros, viszketős, fojtogatós, furcsa szagú dolgokat, de sanyarú sorsú kutyákként hordanunk kell őket gazdák kedvéért.

Az idei karácsony első borzalma a fenti képen is látható mikulássapka. Gazdák képesek voltak a bécsi karácsonyi vásárból hazacipelni őket. Merthogy kettő van: egy nekem, egy Bocinak, nehogy összevesszünk rajta... Max. azon marakodnánk, hogy ki NE hordja...

Szerencsére, csak a fényképezés rövid idejéig kellett magunkon tartani, utána egy mozdulattal lekotortuk a fejünkről, és egy pillanat alatt szétrágtuk volna, ha gazda ki nem szedi időben a szánkból.

És íme a képek:

                                      

                                         Jómagam, a fő tacskó-mikulás

Boci, a segéd-mikulás

A gülüszemű és a kábszeres haverja...

A grimaszolás időzítése tökéletes volt!

Most díszítsünk karácsonyfát! 

Maga a fadíszítés halál unalmas. Idén konkrétan az egészet végigaludtuk Bocival. Igazából nem is értem, hogy az ajándékozáshoz miért kell behozni a szobába a fél erdőt... A karácsonyfa-dologban egyetlen jó mozzanat van: a szaloncukor felakasztózása. Ezt az ágyban ülve szokták a gazdák megcselekedni: az egyik gazda akasztózik, a másik tömi magába a szaloncukrokat, mi tacskók pedig szétrághatjuk az üres (de azért még kellően csokiízű) papírokat. Csokit nem kapunk, mert gazda szerint az nem kutyának való. Szerintem ez baromság, én simán megenném.

Szaloncukrok veszélyben!

A fa díszítés közben... remélem az ábrázatom elég hűen tükrözi a véleményemet...

Harci kutyásat játszunk egy girlanddal

Egy angyaltacskó kép Boci csatlósomról

Csak akkor angyal, ha alszik. Egyébként hiperaktív és még dinka is.

És az igazi és utánozhatatlan angyaltacskó... öhm ÉN...

Pózolok a dinka sapkámban a kész fa mellett. Remélem mindenkinek leesett, hogy a fődísz egy szárnyas angyaltacskó, amit természetesen rólam mintáztak... még az idióta sapkám is   a fején van...

És most: együtt az egész lökött brigád - a családom!

Nem esik messze a gazda a tacskójától... vagy valami ilyesmi.

Jöjjön a következő fergetes ajándékunk! 

Dobpergés, dobpergés, ta-daaam: Mikulás ruha! 

Külön méretre szabva minden tacskónak és a Mylo havernak. Olyan szabása van, mint a téli kabátomnak: kényelmes, meleg, nem szorít, nem bök. Csak éppen úgy nézek ki benne, mint egy kis buzi...

Ho-ho-ho, megjött a tacskó-miki. Csinál nektek tacskó-bogyót a lakásba!

Miki-brigád. Asszem a kéményeken majd a Bocit küldjük le, mert én túl kövér vagyok, beszorulok; Mylo barátom pedig asztmás és szívbeteg, nem bírja a fizikai munkát.

És itt van a virgácsot érdemlő miki-Boci, aki reggelre tényleg odabogyózott a szőnyegre, pont a karácsonyfa alá!

És fináléként a röhej teteje! Ezt azért nem gondoltam volna gyúrói öreganyóról, akitől kaptuk ezeket a csodákat. Rénszarvas szarv és nyakdísz kis csengettyűkkel - direkt kutyáknak! 

A rénszarvak kb. annyi ideig voltak a fejünkön, mint a fenti miki-sapka, de a nyakdísz kényelmes volt. Mint egy nyakörv. Csak csörgött... És hülyén néztünk ki benne...

Köszi öreganyó!

Most mondjátok meg: így kell kinéznie egy vadásztacskónak és egy vadpincsinek?!

Jövő karácsonyra új gazdákat fogok kívánni...

Bocinak állt a legjobban a szarv, ezért demokratikusan megszavaztuk a Mylo-haverral, hogy ő lesz a tiszteletbeli rénszarvas, vagyis neki kell húzni a Mikulás szánt, amin ülünk pincsi barátommal. Csak az a baj, hogy korábban már kéményjáró munkás-Mikulásnak is megszavaztuk... Na nem baj, majd minden tetőn átöltözik. Mi addig koordináljuk a munkáját a szánból!

A bohóc-tacskó őrzi az ajándékokat és a fát.

Azért a karácsonynak volt jó része is. Nem a nagy zabálásokra, sült húsokra, rántott halra és társaikra gondolok. Mert ezekből nem kaptam sokat. Észrevétlenül 11 kilóra tornáztam fel a súlyomat, és gazda könyörtelenül diétára fogott a karácsonyi szezon közepén, és addig sanyargatni fog, amíg vissza nem nyerem 10 kilós sudár termetemet.

Szóval a karácsony jó része az a sok, nekem szánt, becsomagolt ajándék volt, amit a fenti képen megszemléltem. Szenteste fejenként csak egy ajándékot bonthattunk ki Bocival: a csomagolás sípolós gumibotokat rejtett. Nem igazi gumibotokat, mint a rendőröknek, hanem ágakat sárga gumiból. Jót játszottunk a botjainkkal, csak az volt a baj (mint általában mindig), hogy Boci mindig az én ágamat akarta elvenni...

Bontunk

Játszunk

Elfáradtunk

Karácsony első ünnepén is kaptunk két ajándékot: színes csomók voltak bennük, egyik Bocié, másik az enyém. Vagy mindkettő az enyém, mikor hogy....

Karácsony második ünnepén pedig egy nagyon izgalmas játékot kaptunk: gumisúlyzót, ami jutalomfalatot potyogtat!

Én ilyen játékot még sose nem láttam: az egyik feléből falatot lehet kinyerni, ha módszeresen dobáljuk vagy a nyelvünkkel bepiszkálunk a lyukba. Mivel átlátszó játék, gazdák már szétröhögték magukat azon, ahogy a hosszú tacskónyelv vadássza a játék belsejében a falatokat. Egyelőre csak egy közös kajapotyogtató játékunk van Bocival, ezért még megy a harc, hogy kinek is a tulajdona...

Karácsonyi élménybeszámolómat ezennel befejezem... megyek sajtos rudat kunyerálni, hátha megszán a gazdám...

Legközelebb a szilveszteri élményeimmel jelentkezem... asszem nem lesz túl vidám, mert gazdák már beszerezték a tuti fejfedőket... egy kis ízelítő:

Boldog Karácsonyt!

Jaj, a karácsonyi kívánság-képem nem post-olódott időben valamilyen rejtélyes netszörny beavatkozása miatt! Azért így utólag is cukik vagyunk...

Több kép kicsit később, ha kipihentem a karácsonyi fáradalmakat...

Téli szösszenetek

Itt a tél, itt a karácsonyi kirakodó vásárok ideje! Sokat látott, világjáró tacskóként már öreg motoros vagyok az ádventi vásárokon. Jártam már többször a fehérvári, szentendrei, budapesti vásárokon…

Most megmutattam fiatal Boci barátomnak is, hogy mi is az a vásár!

A vásár tele van illattal, hangokkal, kíváncsi és simogató emberekkel, sipítozó vagy távolságtartóan vizslató gyerekekkel… és sok lábbal…, ezért a tacskók a tömegben ölben utaznak, és onnan a magasból szemlélik a világot.

Boci barátom először nem élvezte a vásárt, csak neszezett jobbra-balra. De aztán rájött, hogy ahol sok ember van, ott sok kutyaszerető van, akik a kisméretű tacskókkal extra kedvesen bánnak. És Boci imádja begyűjteni a simogatásokat, gügyögéseket és egyéb cukiságokat. Nekem a hátamon feláll a szőr az ilyen nyálas dolgoktól, de Boci szeret a középpontban cuki-kutyit játszani.

Ettünk a vásárban sült gesztenyét és tejszínhabot a forró csokiról, kirakatokat és vásáros standokat nézegettünk, szimatoltunk a sajtos, füstölt húsos és kajaárus pultoknál… Hmm, az a sok SAJT!

Láttunk naaagy karácsonyfát és ádventi koszorút, körbeszimatoltuk a mikulásszánt (lepisilni nem lehetett, pedig már emeltem a lábam), és egy kis parkban fából készült műállatokat is láttunk. Persze nekünk kutyusoknak először nem esett le, hogy műállatok, meg is morogtam ezt a medvét.

Boci pedig ezt a mókust szemelte ki magának.

Itt pedig pózolunk egy óvárosi lépcsőnél. Én a szép playdogos kabátomat vettem fel, Bocinak pedig öreganyó által varrott pulcsija volt. Azóta ezt a ruhát öreganyó lebontotta, mert valahogy bénán lógott a Bocin, és köt belőle másikat. Gazdák később vettek Bocinak is egy playdogos kabátot, de a divatbemutatóról majd később.

Bocinak annyira tetszett a vásár és a sok ember, hogy teljesen felpörgött tőle. Hazaérve részemről bebújtam aludni a takaróim alá, de Boci csak nem akart elálmosodni. Úgy beindult ettől a sok új élménytől, hogy késő este is csak alig lehetett lelőni őt. Azt hiszem, egy darabig nem viszem őt vásározni.

Így autózunk mi Boci csatlósommal a hátsó ülésen. A lila pléd azért van (lenne), hogy ne piszkítsuk össze az ülést. De általában addig kecmergünk, hogy a pléd csomóba gubancolódik, mi pedig a mellékelt ábra szerint összenyálazzuk az ülést…

Gazda kért karácsonyra kutyáknak való ülésvédőt… nem tudom, hogy milyen lesz, de remélem nem egy ketrec, amit bevágnak a csomagtartóba! Már láttam olyat a tévében! Én olyanba be nem szállok, az biztos! Nem, és kész!

Most jöjjön a divatbemutató:

Első modellünk Boci csatlósom a Futrinka kézműves vásárán licitált kendőben:

Utána következem ÉN! Szintén futrinkás kendőben:

 Egyszerűen tökéletes vagyok!

És most… KÖZÖSEN!

És itt van a fenomenális Playdog kollekció!

Senki nem meri a birodalmat háborgatni, ha meglátja a tacskó-biztonsági felügyelet járőrszolgálatát!

Boci csatlósom bekeményített, meneküljön, aki még használni akarja lábát!

Végezetül egy szívet melengető cuki kép a hideg téli estékre:

Csiga tacskó pomponokkal…

Támadnak az ufók!... folytatás

Folytatom a korábbi bejegyzésemet… arról, hogy a Bocival vagy egy ufóval osztom-e meg ezentúl a birodalmat…

Nos, az ivartalanítós és farkaskörmös műtét másnapjára számomra is világossá vált, hogy a hazahozott lény nem ufó. A lény az én Boci csatlósom.

Az éjszakát gazdákkal töltöttük a hálószobában, és a takaró alatt párologva (és párologtatva…) Boci visszanyerte eredeti büdös kutya szagát. Így legalább felismerhetően büdi, nem idegen szagúan büdi…

A műtét utáni napon azért még volt bennem egy kis gyanakvás, mert ez az új Boci nem akart fél percenként megtámadni, rám ugrani, a fülembe ugatni vagy a fülembe harapni. Ez a Boci csak aludt, jobbra dőlt, balra dőlt. Punnyadt Boci volt. Biztos fájtak a műtét sebei.

Viszont harmadnapra már a viselkedése is a régi lett. Kezdődött elölről a Süti-szadizás. Nem is aludtam valami sokat!

Gazdák este el is vittek minket sétálni, hogy egy kicsit csökkentsék az energiaszintünket. Állítólag már a Bocit is lehet sétáltatni, bár még a két kötés rajta van a hátsó lábain. Szépen sétált velem, nem fájt semmije. Két nap alatt minden életkedvét visszanyerte, hamar kilábalt élete nagy műtétjéből…

Nekem pedig az életem hátralévő részében is osztozkodnom kell vele minden lepottyanó falaton.

A mai nap mondása, kedves emberbarátaimnak címezve, összefoglalva az élet igazságát:

„Élj úgy, mint a kutya: Ha valamit nem tudsz megenni, elásni vagy megreszelni, akkor pisild le, és menj tovább!”

Utóirat.. utóugatás: 

A Futrinka kézműves vásárra felajánlott bújózsákjaink sikert arattak. Az egyiket a 2000 Ft-os kikiáltási árról indulva végül 3900 Ft-ért vette meg egy kedves kutyagazdi.

A másik zsákért még megy a harc, éppen 3500 Ft-nál jár.

Hajrá kutyabarátok! Hadd legyen jó sok pénzük szegény szerencsétlen sorsú fajtársaimnak!

Támadnak az ufók!

A mai nappal már Boci csatlósom is a Golyótlan Tacskó Lovagrend tiszteletbeli tagja lett!

Azért csak tiszteletbeli, mert megmarad „csatlós” pozícióban, nem csinálok belőle lovag urat, mert azt én képviselem a falkában. Lovagból pedig csak egy lehet!

Majd alapítok neki egy Töketlen Csatlósrendet…

A történelmi esemény úgy kezdődött, hogy tegnap délben jött két nő hozzánk. Az egyikük szagra emlékeztetett a martoni állatorvosra. Aki állatorvos, az már alapból csak ellenszenves, szétugatnivaló, gonosz teremtés lehet. Tőlem nyújtogathat kajafalatokat, simogathat is, de én ugyan nem barátkozom velük. A nagy cimbizésnek úgyis szuri a vége! Jártam én már épp elég állatorvosnál!

A két nő megfogta Boci csatlósomat. Hámostul, pórázostul, bújózsákostul… Nem akarták nekem visszaadni, bármennyire is ugattam őket. Szegény Boci pedig olyan kis együgyű, hogy kedvesen nyalogatta őket, még örült is az új hódolóknak. Ahelyett, hogy harapott és menekült volna! Bamba!

Aztán a nők Bocival együtt beültek az autóba, és elmentek.

A délutánt az események feldolgozásával és alvással töltöttem. Nem tudtam, hogy látom-e még a csatlósomat valaha, de realizáltam, hogy egyeduralkodó tacskóként sokkal békésebben telik a délután. Senki sem ugrál a paplan tetején, mikor én alatta alszom; senki se rágja le a fülemet; nincs hálótárs, aki bepukizna a takaróm alá. Sőt, májból is több jutott nekem a cicák májpörköltjéből…

Aztán este hazajöttek a gazdáim. Beugrottam az autóba, hogy köszöntsem őket, erre mit látok?! Egy IDEGEN kutya ült a gazdám ölében! Rögvest olyan durva hisztibe kezdtem, hogy ha nem visznek el onnan, ketté is harapom az idegen kutyát.

Az idegen kutya a házunkba is bejött! Ott trónolt a nappali ágyán, mire én beértem! Szét akartam tépni! Pórázt és hámot kellett rám tenni, hogy a közelébe mehessek.

Gazdák váltig állították, hogy nem is idegen kutya, hanem az én Boci csatlósom, csak kórház szaga van. De engem nem lehetett meggyőzni. Ez max. egy ufo lehet, aki Boci bundába bújt, mert semmi bocis nem volt benne: ismeretlen szagú volt, összevissza be volt bugyolálva kötszerrel, és még a fejemen se akart ugrálni! Nem a Boci volt, az biztos!

Gazda elvitt este külön sétálni, hátha a séta után megnyugszom, és elfogadom Boci barátomat büdös fertőtlenítő szagúnak. De a séta se sokat segített. Arra hajlandó voltam, hogy az éjszakát egy takaró alatt töltsük a gazdák hálószobájában. De azért szemmel tartottam ezt az ufót. A necc rucit alváshoz levették róla, így már kicsit bocisabb lett. Sőt reggelre az ismerős Boci-szaga is kezdett visszatérni.

Lehet, hogy ez mégis a Boci. Még nem vagyok benne biztos, addig pedig nincs barátság!

Egyébként a Boci-ufó jól van. Sikeresen túlélte a műtétet, ahol nemcsak a golyóitól szabadították meg, hanem mindkét farkaskörmétől is. Ezek a hátsó lábain voltak, és néha beakadtak ide-oda, mindig csak útban voltak. Most van a hátsó futóművén két „bokszkesztyű” kötés, a fütyijén pedig csak egy kis kence. Néha kell neki adni fájdalomcsillapítót, és még lesz pár köre a dokinál…

Én pedig a lábadozás alatt szemmel tartom…

Bújózsákok a Tacskó S.O.S - nek

A gazdám olyan rendes, hogy adományok és facebook-megosztás mellett azzal is próbál segíteni az árva tacskóknak, hogy részt vesz a Tacskó SOS (www.tacskosos.hu) karácsonyi jótékonysági vásárán.

Gazda kitalálta: kapjanak az adakozók bújózsákot!

Mert azt mi mennyire szeretjük, és szép is, meleg is, trendi is…

Vásárolt is nagyon szép, finom puha anyagokat, és varratott öreganyóval két nagyon helyes bújózsákot. És majd a kedves emberek licitálnak rájuk, és sok pénzt fizetnek érte… reméljük, minél többet! És akkor sanyarú sorsú fajtatársaimnak kicsit nagyobb esélye lesz, hogy szebb életük legyen, és olyan rendes, szerető gazdát találjanak, mint az én gazdáim!

A jótékonykodáshoz mi is hozzájárultunk Boci csatlósommal, ugyanis a bújózsákokról fénykép is kell a hirdetéshez, és nincs bújózsák tacskó nélkül!

Boci haverom szegény olyan együgyű, hogy elsőre beült pózolni a fényképező elé. Még annyi esze sem volt, hogy ellenálljon vagy ficánkoljon egy kicsit, hátha akkor kap jutalomfalatot motiválásként. Ő csak kotlott bambán a zsákokon…

Bezzeg én! Engem csak lufival lehetett becserkészni, amit utána meg is kaptam, és egész este hurcoltam a számban. Még azzal is aludtam…

Szóval ezek lesznek a jótékonysági bújózsákok:

Csavargásaim a hosszú hétvégén

Mit is jelent a hosszú hétvége nekünk, a Czeczei Cicanyúzó klán tacskóinak?

Először is egy csomó kerti munkát. Másodszor egy csomó kirándulást és sétálást. Ennél fogva a hosszú hétvégék nagyon fárasztóak tudnak lenni. Utána legalább egy napig aludni kell…. kellene, ha a Boci haverom hagyna.

De a hosszú hétvége jelent még egy csomó közös reggelit és ebédet gazdákkal, ami finom falatokkal jár. A mostani hétvége csirkecsonttal, malac cupákkal, májpörkölttel, sült csirkemellel, reszelt sajttal és tejföllel járt… nyami!

De a legjobb a hosszú hétvégében, hogy minden gazda otthon van, és felváltva lehet őket nyúzni!

Na, most vegyük szép sorjában a hétvége eseményeit, néhány képpel fűszerezve!

A hétvége első feladata a térkövezés volt. A térkő az olyan dolog, hogy sok kis betonkocka, sorba rakva a földön, egy csíkban, jó szélesen. Arra való, hogy ne legyen sáros és havas a lábacskánk, ha lemegyünk az udvarra.

Boci haverommal aktívan segítettünk a térkő lerakásában, ami a háztól a garázsig ér, így majdnem az egész udvart végignyargalhatom száraz lábbal. Tetszik ez a térkő. Őszi lomb színű, vagyis sárga és piros (bár én elvileg színvak vagyok… öhm), így nagyon jól megy a barna bundámhoz. Bocival főleg a döngölésben segítettünk, nyargaltunk át a lerakott köveket oda és vissza! Egyszer egy nem jó helyre léptem, ahol még csak homok volt, nem kő. Ott is hagytam a tappancsom jó mély nyomait, amit nem lett volna szabad, mert gazdák leszidtak… De a köveken már rohangálhattunk.

Mondtam Bocinak, hogy még véletlenül se potyogtasson rá gazdák művére, mert őt is beépítik a térkőcsíkba. Mert Boci kedvenc hurkázó helye a frissen elterített, szép fehér murva a garázs előtt. Virít rajta a barna kutyakaki! Gazdák ezt nem szeretik!

A kakiról jut eszembe. Egyik éjszaka a disznó Boci két adagot is odahurkázott nekem a nappaliba és az előszobába. Ettől bevallom, én is kedvet kaptam, potyogtattam egyet én is a fürdőszobába. Ami azért elég messze van a nappalitól, nem érezni a szagát, nem zavar alvás közben. De Boci termései olyan büdösek voltak, hogy nem bírtam aludni. Hajnali háromkor kénytelen voltam lenyüszíteni a gazdákat az emeletről, hogy takarítsák már fel az aknamezőt! Nem dicsértek meg minket…

De hagyjuk az emésztési folyamatainkat, vissza a hétvégéhez!

Térkövezés után, délután sétálni mentünk. Átsétáltunk Gyúróra a Mylo haverhoz. Szokatlanul meleg volt, lógott a nyelvem rendesen, mire átértünk a napos réten, a tavat kikerülve, át a másik réten, egészen Mylo haver házáig. Itt egy kicsit pihentünk, és már indultunk is vissza… szintén gyalog. Ekkor már lassan esteledett, a hűvösebb időben a tacskó is jobban érzi magát! Túl jól! Egy csomót bunyóztunk Boci csatlósommal, gazdák nem győztek szétszedni minket.

Egyedül a csalános-gazos rész lassított le egy kicsit. Nem szeretem a csalánt. Megcsípi az alvázamat. Nem is megyek bele! Megismerem messziről, megtorpanok, és egy lépést se teszek tovább! Ilyenkor gazdának fel kell vennie, és átcipelni a csalános részen.

Bocinak nincs ilyen problémája. Szerintem olyan kis együgyű, hogy észre sem veszi, ha megcsípi a csalán. Átgázol mindenen.

 Boci pózol a rét közepén. Csak úgy sugárzik az arcáról az értelem!

 Hoppá, közelít a fényképező! Hátra arc, és fel a farral!

 Miénk az EGÉSZ rét!

 Boci és a csalános... természetesen én gazda kezében keltem át rajta.

A hétvége második napján túrázni mentünk. Csak amolyan 2-3 órás erdei sétálgatás volt a budai Nagy-hárshegy körül. De ha már turistajelzésen mentünk, hívjuk túrázásnak!

Először azt hittem, hogy nem is erdőbe, hanem valamilyen fesztiválra érkeztünk, olyan sok volt az ember és az autó. De ahogy mélyebbre gyalogoltunk az erdőben, fogyott a nép is. Néha szembejött egy-két ember és kutya. Voltak barátságosak – őket körbeszagoltuk Bocival, és voltak félelmetesek – őket egyesült erővel szétugattuk.

Egy kilátót is találtunk, de nagyon magas volt egy tacskónak, ezért gazdák nem cipeltek fel rá minket.

 Napozok és fülelek - éberen az erdőben

 A ritka tökéletes képek egyike

A hétvége során jártunk még öreg cimborámnál, a Gyapjaszsáknál is. Ez egy nagy kő Sukoró felett a réteken. De a kirándulós őszi időben itt is olyan sokan voltak, hogy alig fértünk a kőhöz. És minden ott lévő ember mozgássérült lehetett, mert autóval tudtak csak felmenni a Gyapjaszsákhoz. Beparkoltak a tövébe… Érdekes ez az emberi faj…

Mi viszont egy jó nagy kört mentünk Sukoró körül a turistajelzéseken. Ezek jó kis utak, mert főleg rét és bokor tarkítja, amik sokkal több szagot tartalmaznak, mint egy erdő.

Gazdák ezen a kiránduláson kezdték el Bocit jutalomfalattal tömni, hátha így megtanulja, hogy hívásra vissza kell menni a gazdákhoz. Mondtam Bocinak, hogy ne tanulja meg, mert így jó sokáig kapjuk a falatot, és ha már Boci barátom kap, akkor nekem is jár!!! Függetlenül attól, hogy falat nélkül is rögtön visszamegyek a gazdáimhoz!

 Tacskók az ösvényen

 Nyami-nyami, lókaki!

 Hazafelé elfáradva a hátsó ülésen

Egy másik délután voltunk sétálni a fehérvári nagy parkban is, itt vártunk, amíg öreganyó meglátogatta vénanyót a közeli kórházban. Nem tudom, hogy mi az a kórház, de mi kutyusok oda nem mehetünk be. Ezért nekünk maradt a park.

A parkok nagyon érdekes helyek, tele vannak kutyussal, kutyusszaggal, dobálásra (és visszahozásra) alkalmas botokkal és sok jelölnivaló fával.

Mi az említet park összes jó tulajdonságát végig élveztük Boci csatlósommal. Még egy méretben tökéletesen hozzám illő tacskó fajtatársammal is találkoztam! És egy helyes kis westie-vel is összeszimatoltunk.

Boci a maga kis butus módján varjakat és faleveleket kergetett. Rámozdult a játszó gyerekek focilabdájára is, pedig azt mi úgysem kaphatjuk kölcsön.

Keresztbe-kasul bejártuk a parkot, aztán összeszedtük öreganyót a kórháznál , és elugattuk neki az élményeinket!

Utolsó hétvégi utunk az egyik kedvencemhez, a tatai Öreg-tóhoz vezetett. Itt nagyon szeretünk gazdákkal sétálni. Én a sok szag, gazdák a sok kutyacimbi miatt, Boci pedig azért szereti, mert… igazából neki mindegy hol és mit csinálunk, csak kocoghasson a nyomomban…

Viszont most a tatai tó nem volt olyan barátságos, mint általában. Ködös, nyálas, hideg volt. Az otthoni meleg és napos idő után nagyon rosszul esett a borongós idő. Nem is sétáltuk körbe a tavat, csak egy órácskát korzóztunk a vár környékén.

Viszont született misztikus sci-fi kép:

Az ott mögöttem nem a nagy semmi, ott lenne a tó, csak ködös… Már csak egy éppen kibújó Nessie szörny kellene a képbe, és egy varázsló palást a hátamra. Én lennék a Merlin Süti, a kelták legendás varázslója!... Vagy nem, nem is. Legyek inkább Sir Süti lovag a kerekasztaltól (ha már asztal, legyen rajta csirkehús és tejföl), Boci pedig megmarad hűséges csatlósomnak, az úgyis kell egy lovag mellé.

A csodálatos Excalibur helyett pedig megteszi egy csodálatos pulykacombcsont is!...

 Egy mindenkiért, mindenki értem!   ..... öhm, vagy az egy másik kor legendája...?