Akartok friss
képeket a kisgazdi-idomító projektemről?
Hát persze, hogy akartok!
Ki ne szeretné látni az én csodálatos hurka-testemet különböző pozíciókban. Plusz ha még egy kisgyerek is van a képen, hát az maga a kvantumhipercukiság!
Itt éppen a takarózást tanítom a kisgazdinak. Én fekszem, ő pedig rám húzza a bújózsákot. A kitakarás egyelőre jobban megy neki, mint a betakarás.
Jön a tél. Ezen sürgősen változtatni kell!
A lufizás művészete komoly tudomány.
A flakon szétrágása még komolyabb feladat, nagy szakértelmet kíván.
De ez a kisgazdi már megint nem rám figyel!!!
Olyan okos vagyok, hogy soha, de soha nem nyúlok a kisgazdi játékaihoz.
Pedig ez a rohadt kacsa úgy tud bámulni! Egyszer még kihúzza a gyufát!
A kisgazdi extra tartós elemmel működik. Én már rég kidőltem, ő pedig még mindig pörög, mint a búgócsiga. Őrzöm.
Bocikának egyedi elképzelése van a kijelölt kutyapihenőhely fogalmáról. A kisgazdi-játékokhoz ő sem nyúl, de a gyerekpuzzle tetszik neki.
És a legújabb hülyeség: kerítés építés az emeleten. Ki hallott már olyat, hogy a házba kerítést rakunk. Értem én, hogy kell kerítés a ház elé, hogy ne jöjjön be a postás és a rabló. Kell kerítés a ház kert köré, hogy ne jöjjön be a vucli, a farkas és a szomszéd. De a házba mi a répának kerítés?!
Jaaaa, hogy ez a kisgazdáé lesz? Az egészen más. Őt körbekeríthetjük. Nekem amúgy sem tetszik, hogy mostanában annyit kúszik, mászik. Nekem jobban tetszett az egy helyben fekvő kisgazdi...
Tudományosan megszakértem ezt a babakerítés dolgot.
Ez kezd egyre félelmetesebben kinézni. Én inkább megyek, mielőtt rám esik valami.
És íme a végeredmény. A kerítés azért kell, hogy a kisgazdi ne essen le a lépcsőn. De van rajta ajtó. Ott lehet közlekedni. Megnyugodtam. Ez a kerítés dolog engem nem fog korlátozni...
Ezt a képet azért mutatom meg, hogy lássátok, milyen pofátlan tud lenni ez a Vili macska. Azt hiszi, hogy a három lába miatt bármit megtehet. Mikor jutna nekem eszembe, hogy a kisgazdi ágyába feküdjek?!
A három lábáról jut eszembe. Azt hiszem, arról beszámoltam, hogy jött hozzánk ez a Vili macska. Satnya volt az egyik lába.
Most már nem satnya.
Mert nincs is lába.
Gazda elvitte lábasan, és vissza hozta lábatlanul. Egy csonk van csak ott neki. De így is olyan k*va rossz, hogy el sem tudom képzelni, mit művelne négy lábbal.
És úgy nő, mint a gomba. Már tök nagy, és olyan pofátlan, hogy még engem is megtámad alvás közben. Erről sürgősen le kell szoktatnom. Lehet, hogy holnap már nem csak lábatlan, de fejetlen is lesz. Ha rajtam múlik...
Most megyek vissza a bújózsákomba. Folytatom a téli álmot. Karácsonykor jelentkezem...
