Így alszunk mi

Téli álmot alvás: ON

Képes bemutatóm következik az alvás tudományáról. Segédeim: Boci, hű csatlósom és Vili cica, aki nyár óta megnőtt, és tök pofátlan…

Ezért mondtam, hogy a Vili tök pofátlan. Befeküdt a kisgazdi ágyába, és ott aludt! Én mikor csinálhatok ilyet?!

Mondjuk nem is feküdnék rácsok közé, mert az veszélyes. Mi van, ha nem vesz ki onnan senki, és éhen halok?!

Párhuzamosan, fűtött padlószőnyegen.

Szamárfészek ágyban, kicsi a rakás jelenet közben.

A Vili ne érjen hozzám, mert a maradék lábát is leharapom!!!

Sosem bújok össze alvás közben Bocival. Csak muszájból fekszünk egy pléd alatt, mert a gazda kimosta a bújózsákjainkat. Ezen az egy szem takarón kell osztoznunk.

A cumi nemtom hogyan került oda... Nem én voltam, hozzá sem nyúlok, mert nyálszagú.

Ez már kényelmes: gazdatakarón, gazdapárnával... közben youtuberól gyerekdalokat hallgatok.

Elbújtam a kisgazdi elől. Tökre sose fog megtalálni!

Bónuszképek a téli álmot alvás szüneteiből (mert néha enni is kell, na meg kisgazdit idomítani):

Most még ilyen egyszerű dolgokat tanítok neki, mint a karikák pakolása.

Alapozás a kockasajt hűtőből történő megszerzéséhez.

A Vili macska minden baromságra kapható.

Előre szólok, hogy idén is kvantumhipercuki mikulásos és karácsonyi képekkel készülök.

Csak ízelítőül:

Ezúton üzenném a Mikulásnak, a Jézuskának és az összes ajándékot szállító szuperhősnek, hogy RENGETEG sajtra van szükségem!!!

Süti úr, az áldozat

Kutyatámadás ért.

Séta közben. 

Pórázon sétáltam a gazdákkal és a kisgazdival a faluban. Komótosan szimatolgattam, mit sem sejtve jelölgettem, baktattam az út széli fűben. 

Egyszer csak   ....   a semmiből    ....    ott termett egy méretes németjuhász-féle nagykutya-féle. 

Üvöltöttünk mi Bocival, csattogtattuk a fogunkat, de a nagy kutya jött, látott, belém harapott! 

Egy pillanatra kapott csak el, és már szaladt is tovább. Minden egy fél pillanat alatt történt. Gazdáknak még arra sem volt idejük, hogy felkapjanak, vagy a nagy kutyát likvidálják.

A kutya amúgy volt tordasi jegyzőnk Márki Feri kutyája volt (a falubeli olvasók kedvéért, hogy tudják, kit kell ezentúl utálni). Kedves gazdája az utcán beszélgetett, és addig kiengedte a kutyát az utcára szimatolni. A kutya pedig előbb vett észre minket, mint a gazdája, és ránk rontott. A gazdája szerint biztos macskának nézett minket, azért rontott nekünk… 

Már nem azért, de melyik macska ugat?! És különben is, a macskát meg lehetett volna támadni?! 

Persze azért elnézést kért, és nem lett-e bajom, stb… Köszi, b*meg, sokra megyek a sajnálkozásoddal.

Szóval mélységesen fel vagyok háborodva a gazdákkal együtt, hogy szinte egyetlen egyszer sem tudunk úgy sétálni a faluban, hogy ne találkoznánk egy utcán kóborló ebbel, vagy udvarról kiszökő vagy nyitott kapuban prédára váró ebbel. Felháborító! 

Persze én sétáljak MINDIG, MINDENHOL pórázon, és még a kakámat is szedje össze valaki.

Itt nincs kutyás társadalom. Itt kutya ellenes és akutyátkerítésmögöttkelltartani társadalom van. Nagyon-nagyon kevés a kivétel. Legalábbis Tordason. 
De én lázadok! 
Sétálok! 
Ugatok! 
És szarok!

Amúgy a kutyatámadástól nem lett nagy bajom. A hátsó lábamnál harapott belém a kutya, vérzett is, több napig seb volt rajta. Csak a harapás utáni fél percben bicegtem a lábamra, utána már rendesen tudtam használni. De egész séta alatt gyámoltalan kiskutyaként, megszeppenve, gazdákhoz tapadva, és minden zajra neszezve baktattam a babakocsi tövében.

Azért gazdák elvittek dokihoz, mert még másnap is váladékozott a fognyomnyi sebem. Dokinéni kicsit leborotválta a szőrt rólam, hogy jobban lássa a bibit. De nem kellett vele semmit csinálni. Csak lefertőtlenítette, és kaptam fájdalomcsillapítót. Elfelejtette felírni a napi 3*1 gyógykockasajtot, de szerencsére a kockasajt vény nélkül is kapható…

Három napig én voltam itthon a szegény, szerencsétlen kiskutya, és ezt nagyszerű színészi képességeimet latba vetve, kellően ki is használtam…

Szóval tulajdonképpen nem lett komoly bajom. De – tudom, nem szabad ilyeneken agyalni – mi lett volna, ha történetesen póráz nélkül sétálok? Elszaladok, és széttép? Vagy ha nem a lábacskámat kapja el, hanem egy eret. Elvérzek?

Ha macska lennék 9 élettel, el legalább egy félbe belekerült volna...

Kép a bibis, kilyuggatott bundámról - a gyenge idegzetűek ne nézzék meg, mert VÉR is van rajta!!!

Ez itt a nagykutya szemfog nyoma!

Piros erdőben jártam

Piros erdőben jártam, 

sok falevelet láttam, 

el akart száradni, 

nem kérdeztem, hogy szabad-e locsolni…

Csak locsoltam… Minden utamba kerülő fát. Lelkiismeretesen, alaposan.

Merthogy erdőben voltam kicsit túrázgatni. Na jó, a túra kicsit fennkölt kifejezés rá: csak két órát sétáltunk a Gaja-patak tök lapos völgyében. De azért volt turistajelzés, úgyhogy mondhatjuk, hogy túra volt. Olyan egyenes volt a terep, hogy még a kisgazdi babakocsija is simán elgurult rajta. Mondjuk terep-kerekű babakocsi...

Az erdő pedig azért volt piros, mert a sok, fáról lehullott falevéltől piros volt az erdő talaja. Mintha paprikás chipsen jártunk volna. Kár, hogy nem szalonnás volt...

Nagyon élveztem az erdőt, rohangáltam, szimatoltam, bunyóztam Boci csatlósommal, igazán jó séta volt. Tájcentrumot alakítottak ki a szimpla turistaútból a völgyben, így igazán igényes kis sétát lehet tenni. Van fedett pihenőhely padokkal, játszótér, sok kuka, tájékoztató táblák, nagy parkoló az út mellett.

Meg van sok fa és patak és vadszag!

Ajánlom minden gyerkőcös családnak és kisgazdát tartó fajtársamnak.

Ezért piros az erdő. Még a béna gazdi fényképén is látszik, hogy milyen piros volt a sok levél.

Bocika nem tanul tőlem: leállt megint pózolni.

Csak buláta-falatért voltam hajlandó pózolni ezen a sziklán. Na és azért, mert egyedül nem tudtam leszállni.

Megint Boci, megint pózol…

Rólam kevés kép született. Egyrészt, mert nem hagyom magam fotózni, főleg nem vacak bulátáért (ami egyébként a kisgazdi kajája volt). Másrészt annyira beleolvadtam a tájba, hogy észre se lehetett venni.

Látjátok, milyen beleolvadó bundám van?

Találtunk az út végén egy kaput is. Nem tudom, hogy mi a répa a nagy szám benne, de csoportképet kellett csinálni vele. Azért oldalba is jelöltem…

A sétálás végére egészen ránk sötétedett, már attól féltem, hogy megkajál minket a vucli vacsorára. De aztán nem evett meg. Mindenki megnyugodhat: épségben hazaértem!