Alcím: Kutyával a dagonyában…
Idén harmadik alkalommal
vettem részt Boci csatlósommal és a gazdákkal a Kislődön rendezett, egyetlen
hivatalos hazai kutyás teljesítménytúrán. A szokásos 15 km és a tavaly már
végigjárt úrkúti őskarszthoz vezető út várt ránk a túra során. Plusz a sok eső
miatt egy csomó sár…
Reggel esős, borús, szottyadt
időre ébredtünk. Pislogtam is a gazdákra, hogy tényleg ilyen szar időben ki
kell kelnem a meleg ágyból?!
„Nem gondolod komolyan, hogy
felkelek. Ha hozzámérsz, megharaplak. Minimum!”
De mégis elkocsikáztunk
Kislődre. És mire odaértünk, pontban 9.00-kor (a start-kor) elállt az eső, még
a nap is halványan kisütött, és ez az idilli, felhős, 18 fokos idő egész
túránkon végigkísért minket!
Hiába, a szervezők elintézték
ezt is! J
Gyülekező!
Mondanom sem kell, hogy a
nevezés és gyülekezés alatt ki volt a két leghangosabb kutya…
Kaptunk sárga szalagot a
nyakunkba egy szervező nénitől. A képen is látszik, hogy mennyire rosszaltam,
hogy engem – a szalag nemzetközi jelentése alapján – olyan kutyának ítélt egy
pillanat alatt, akinek térre van szüksége, és nem ajánlatos megközelíteni, mert
akár veszélyes is lehet:
"Gazda, ha ezt a sárga szart nem veszed le rólam, de rögtön, akkor ide f*sok!"
De aztán kiderült, hogy
minden kutyára raktak szalagot, aki a túrán részt vett, nem ért negatív
megkülönböztetés. Pedig már majdnem megsértődtem, és visszaültem az autóba!
Végre elindultunk túrázni!
Fajtatestvérekkel is
találkoztunk. Ez a kis töpszli kistacsi nagyon bejött Bocinak.
A sparheltlábúak kollektív
nyomozást folytatnak. De nem nyuszit keresnek ám. Az ellenőrző pontokon
jutifalatot kaptunk, a leesett morzsákat porszívózzák…
Eszmecsere
Ő itt Molly. Mögöttünk gyalogoltak
a gazdái, de neki lassú volt a tempó, és néha előrefutott hozzánk. Befogadtuk a
falkába, mint arany-farkancsot.
A kép csalóka: nem volt ám
Boci és farkancs ekkora haverságban. Boci csak azért állt meg, mert a pocsolya
miatt nem tudta kikerülni a farkancsot, és kénytelen volt megvárni, amíg a
nagykutya kinézelődi magát, és elindul végre. Addig ott toporgott Boci a
seggében…
Az úrkúti karsztnál egy kis
pihenő… és halrudas szendvics!
(Nyilván itt is mi voltunk a
leghangosabbak)
Boci egy vizslával. Nem
szeretem a nagy kutyákat, de a vizslák kivételek. Ők mindig nagyon jófejek…
…. Előre nyüsszögök nekik
üdvözlésül, és általában hajlandóak leereszkedni hozzám. Végülis én is vizsla
vagyok, csak tuning futóművel.
Úrkútról távozóban még ott
hagytam a névjegyem a később érkező kutyatársaknak… Mert mi másért lett volna
ott az az oszlop!
A kis fehér kutyuson mutatnám
be a sok esőtől sáros-dagonyázós útviszonyok nyomait. És a kép még csak az út
felénél készült, a java még hátra volt!
Gazda azt mondta, hogy a sok
fehér virágú növény medvehagyma. Erre Boci nekiállt keresni közte a medvét…
kicsit együgyű a lelkem…
Falatosztás. Jutott bigbrothernek
is…
A sár nagy részét lemosták
rólunk (és magukról) a gazdák az utolsó
ellenőrző pontnál lévő kis patakban. Így az autóba már viszonylag tisztán
ülhettünk be. Nagyon elfáradtunk, rögtön el is aludtunk.
De gazdagabbak lettünk
két emléklappal és egy kitűzővel!
Levezetésül hazafelé még
korzóztunk és fagyiztunk egyet a füredi sétányon. Otthon pedig várt a samponos
fürdetés, vacsi, majd a jól megérdemelt alukálás a bújózsákban!
