Hörcsög vadászaton

Egyik nap átsétáltunk gyúrói öreganyóhoz a Tordas-Gyúró biciklis úton. A biciklis úton történő séta nem nagy esemény, hetente többször is járunk arra, mert ott lehet kisgazdit tologatni, mi tacskók pedig háborítatlanul szimatolgathatunk póráz nélkül.

Elég trutyi idő volt a sétához, majd' lefagyott a fütyürim, még kutyaruhát is kellett vennem.

Playdog ruhában feszítek, macsó vagyok, csak a lábam fagy le a nedves fűben...

 Csak azért, hogy ez is meg legyen örökítve: így sétáltunk mi együtt, öten, a biciklis úton.

"Ez a tábla itt azt mutatja, hogy erre kell szimatolni. Oké. Akkor itt szimatolok... 

Itt semmi jó szagú nincs. Ez a tábla szar..."

És a lényeg: megérkeztünk gyúrói öreganyóhoz, ahol már régóta lakik egy hörcsög. De a hörcsög most valahogy sokkal gusztább szagú volt, mint egyébként. És most nem is aludt, mint általában, hanem.... nemtom mit csinált. Takarított. Vagy tollászkodott. Mindegy. A lényeg, hogy mocorgott és jött a szaga!!!

Majd' feldöntöttem a szekrényt, hogy megleshessem a hörit a ketrecében! Kár, hogy a fülsértő, megvadult ugatásomat nem örökítettük meg. Úgy volt az igazi.

(A képek elég rosszak, mert a hidegben megfagyott a fényképező. És gazdi béna...)

"A höri jöjjön le! A höri AZONNAL jöjjön le!!!"

A höri lejött. 

Gazda lerakta nekem a földre! Persze nem hagyott ott vele, sőt csak egy percig tartott a találkozás, mert állatmód rápörögtem a hörire. Ha kettesben maradunk, fél perc alatt ráborított a hörire a ketrecét, a következő percben, meg már lehetett is volna a höritemetést szervezni. 

Kiforgattam volna a bundájából az biztos...

Az a barna szőrös gombóc az orrom előtt a höri. Boci már nyalta is a száját, de én voltam jobban ráállva a höripörire...

A rácsoktól is jól látszik a kigúvadt, vadra éhes tekintetem:

"Ide ugorj, a számba! Jó nagyra nyitottam, hogy beleférj. Jó húsos hörinek nézel ki! Ugorj már!!!"

Persze a höri nem ugrott. Gazda nem engedte, hogy felborítsam ketrecestül, és megegyem.

De legalább megnéztem, szétugattam, dilinyózhattam körülötte egy jót.

Nem baj. Majd legközelebb... Kicsipkézem a höri bundáját...

Levezetésként a höri-edzés után még baktathattam vissza az egész biciklis úton a tök hidegben. A végén már ránk is sötétedett. Jól elfáradtam és szétfagytam... De a hörizés megérte!

Mikulásos képek

Ebben az évben is elérkezett a karácsonyi szezon. Első jele, hogy gazdi mindenhová hülye dekorációkat aggat, de semmi ehető nincs köztük.

Pölö ez itt: marha szép, csak semmi haszna. Nem kaja, nem játék, uncsi…

A karácsonyi szezon második jele, hogy jön a Mikulás. Az nemtom ki, mert még soha kutyaéletemben nem láttam. De jobb is neki, hogy nem láttam, mert biztos halálra ugatnám. Amúgy rendes tag lehet, mert minden évben hoz kaját vagy játékot. Csak azt nem értem, hogy mikor jár nálunk, mert én tuti észreveszek minden udvarra besurranó tagot. Hát még, ha a házamba akarna bejönni! Szóval ez a Miki fószer nagyon trükkös alak lehet.

Az idei Mikulás-termés: prémium húsos kisdobozos eleség. Nem semmi Boci pofamérete! Mint egy hugóhami!

Plusz ajándékként elcsórtam a kisgazdi Mikulás-ajándékának zacskóját, és miszlikbe aprítottam. 

Közben gazdi buzdította a kisgazdit, hogy porolja ki az irhám a virgáccsal, de a kisgazdi még szerencsére béna hozzá.

El ne felejtsem ezt a virgácsolós dolgot megbosszulni a gazdán...

(Boci közben bambán pózol egy rákötözött szalaggal. Annyira együgyű!)

Ennyi maradt a zacskóból. Mondhatjuk, hogy piros hó esett... Az úgyis valami szólás-mondás féle, hogy piros hó. Hm.

A kisgazdi csokit is kapott. Próbáltam tőle lenyúlni, de nem adta. Ő se ehette meg reggeli előtt. Hö-hö. 

Most pedig jöjjenek a csodálatos Mikulás képeink!!!

Mindenki Mikulás-sisakban

Rénszarvas-szán imitálás hintalóval. Csak a rénszarv maradt le a fejünkről, mert azt Bocika mindig le akarja rágni magáról.

Nem véletlenül nézünk egységesen felfelé. Onnan jött a sajtkocka-áldás. Mert nem pózolunk csak úgy ingyen! Ára van: borsos ára! Vagyis nem borsos. Sajtos. Sajtos ára...

A karácsonyi örömködést félretéve egy kicsit, hoztam néhány szimpla hétköznapi életképet is:

A legkényelmesebb alvópozíció: gazda-far-párnán.

Ez a kisgazda egymaga képes ekkora marha nagy kupit csinálni 5 másodperc alatt. Ehhez képest az én diszkrét mikulás-zacsi széttépésem semmi.

Boci csatlósom kérte, hogy mutassam meg ezt akét képet a Vili macskájáról.

Nem szeretek macskás képeket megmutatni, mert egyrészt ez egy kutyablog, másrészt rontja a színvonalat ez a kis fekete dög. De Boci nekem ígérte cserébe a kockasajtját, szóval nézegessétek a Vilit!

Ez a Vili macska olyan pofátlan, hogy befekszik a kisgazdi kiságyába. Ráadásul pont ágyneműcsere után! Szívesen kicsipkéztem volna a fülét!!!

Zsákba-Vili. Magától ment bele. De tényleg. Ez a macska olyan hülye, hogy simán befekszik a mosógépbe, ki lehet porszívózni a bundáját, alszik az asztal közepén. Ennyire hülye macskát én még nem láttam...

Most megyek, folytatom a téli álom alvást. Gazda úgy bedurrantott fával a kazánba, hogy kifűtödtünk a bújózsákokból! Szeretem a meleget :-)

Így alszunk mi

Téli álmot alvás: ON

Képes bemutatóm következik az alvás tudományáról. Segédeim: Boci, hű csatlósom és Vili cica, aki nyár óta megnőtt, és tök pofátlan…

Ezért mondtam, hogy a Vili tök pofátlan. Befeküdt a kisgazdi ágyába, és ott aludt! Én mikor csinálhatok ilyet?!

Mondjuk nem is feküdnék rácsok közé, mert az veszélyes. Mi van, ha nem vesz ki onnan senki, és éhen halok?!

Párhuzamosan, fűtött padlószőnyegen.

Szamárfészek ágyban, kicsi a rakás jelenet közben.

A Vili ne érjen hozzám, mert a maradék lábát is leharapom!!!

Sosem bújok össze alvás közben Bocival. Csak muszájból fekszünk egy pléd alatt, mert a gazda kimosta a bújózsákjainkat. Ezen az egy szem takarón kell osztoznunk.

A cumi nemtom hogyan került oda... Nem én voltam, hozzá sem nyúlok, mert nyálszagú.

Ez már kényelmes: gazdatakarón, gazdapárnával... közben youtuberól gyerekdalokat hallgatok.

Elbújtam a kisgazdi elől. Tökre sose fog megtalálni!

Bónuszképek a téli álmot alvás szüneteiből (mert néha enni is kell, na meg kisgazdit idomítani):

Most még ilyen egyszerű dolgokat tanítok neki, mint a karikák pakolása.

Alapozás a kockasajt hűtőből történő megszerzéséhez.

A Vili macska minden baromságra kapható.

Előre szólok, hogy idén is kvantumhipercuki mikulásos és karácsonyi képekkel készülök.

Csak ízelítőül:

Ezúton üzenném a Mikulásnak, a Jézuskának és az összes ajándékot szállító szuperhősnek, hogy RENGETEG sajtra van szükségem!!!

Süti úr, az áldozat

Kutyatámadás ért.

Séta közben. 

Pórázon sétáltam a gazdákkal és a kisgazdival a faluban. Komótosan szimatolgattam, mit sem sejtve jelölgettem, baktattam az út széli fűben. 

Egyszer csak   ....   a semmiből    ....    ott termett egy méretes németjuhász-féle nagykutya-féle. 

Üvöltöttünk mi Bocival, csattogtattuk a fogunkat, de a nagy kutya jött, látott, belém harapott! 

Egy pillanatra kapott csak el, és már szaladt is tovább. Minden egy fél pillanat alatt történt. Gazdáknak még arra sem volt idejük, hogy felkapjanak, vagy a nagy kutyát likvidálják.

A kutya amúgy volt tordasi jegyzőnk Márki Feri kutyája volt (a falubeli olvasók kedvéért, hogy tudják, kit kell ezentúl utálni). Kedves gazdája az utcán beszélgetett, és addig kiengedte a kutyát az utcára szimatolni. A kutya pedig előbb vett észre minket, mint a gazdája, és ránk rontott. A gazdája szerint biztos macskának nézett minket, azért rontott nekünk… 

Már nem azért, de melyik macska ugat?! És különben is, a macskát meg lehetett volna támadni?! 

Persze azért elnézést kért, és nem lett-e bajom, stb… Köszi, b*meg, sokra megyek a sajnálkozásoddal.

Szóval mélységesen fel vagyok háborodva a gazdákkal együtt, hogy szinte egyetlen egyszer sem tudunk úgy sétálni a faluban, hogy ne találkoznánk egy utcán kóborló ebbel, vagy udvarról kiszökő vagy nyitott kapuban prédára váró ebbel. Felháborító! 

Persze én sétáljak MINDIG, MINDENHOL pórázon, és még a kakámat is szedje össze valaki.

Itt nincs kutyás társadalom. Itt kutya ellenes és akutyátkerítésmögöttkelltartani társadalom van. Nagyon-nagyon kevés a kivétel. Legalábbis Tordason. 
De én lázadok! 
Sétálok! 
Ugatok! 
És szarok!

Amúgy a kutyatámadástól nem lett nagy bajom. A hátsó lábamnál harapott belém a kutya, vérzett is, több napig seb volt rajta. Csak a harapás utáni fél percben bicegtem a lábamra, utána már rendesen tudtam használni. De egész séta alatt gyámoltalan kiskutyaként, megszeppenve, gazdákhoz tapadva, és minden zajra neszezve baktattam a babakocsi tövében.

Azért gazdák elvittek dokihoz, mert még másnap is váladékozott a fognyomnyi sebem. Dokinéni kicsit leborotválta a szőrt rólam, hogy jobban lássa a bibit. De nem kellett vele semmit csinálni. Csak lefertőtlenítette, és kaptam fájdalomcsillapítót. Elfelejtette felírni a napi 3*1 gyógykockasajtot, de szerencsére a kockasajt vény nélkül is kapható…

Három napig én voltam itthon a szegény, szerencsétlen kiskutya, és ezt nagyszerű színészi képességeimet latba vetve, kellően ki is használtam…

Szóval tulajdonképpen nem lett komoly bajom. De – tudom, nem szabad ilyeneken agyalni – mi lett volna, ha történetesen póráz nélkül sétálok? Elszaladok, és széttép? Vagy ha nem a lábacskámat kapja el, hanem egy eret. Elvérzek?

Ha macska lennék 9 élettel, el legalább egy félbe belekerült volna...

Kép a bibis, kilyuggatott bundámról - a gyenge idegzetűek ne nézzék meg, mert VÉR is van rajta!!!

Ez itt a nagykutya szemfog nyoma!

Piros erdőben jártam

Piros erdőben jártam, 

sok falevelet láttam, 

el akart száradni, 

nem kérdeztem, hogy szabad-e locsolni…

Csak locsoltam… Minden utamba kerülő fát. Lelkiismeretesen, alaposan.

Merthogy erdőben voltam kicsit túrázgatni. Na jó, a túra kicsit fennkölt kifejezés rá: csak két órát sétáltunk a Gaja-patak tök lapos völgyében. De azért volt turistajelzés, úgyhogy mondhatjuk, hogy túra volt. Olyan egyenes volt a terep, hogy még a kisgazdi babakocsija is simán elgurult rajta. Mondjuk terep-kerekű babakocsi...

Az erdő pedig azért volt piros, mert a sok, fáról lehullott falevéltől piros volt az erdő talaja. Mintha paprikás chipsen jártunk volna. Kár, hogy nem szalonnás volt...

Nagyon élveztem az erdőt, rohangáltam, szimatoltam, bunyóztam Boci csatlósommal, igazán jó séta volt. Tájcentrumot alakítottak ki a szimpla turistaútból a völgyben, így igazán igényes kis sétát lehet tenni. Van fedett pihenőhely padokkal, játszótér, sok kuka, tájékoztató táblák, nagy parkoló az út mellett.

Meg van sok fa és patak és vadszag!

Ajánlom minden gyerkőcös családnak és kisgazdát tartó fajtársamnak.

Ezért piros az erdő. Még a béna gazdi fényképén is látszik, hogy milyen piros volt a sok levél.

Bocika nem tanul tőlem: leállt megint pózolni.

Csak buláta-falatért voltam hajlandó pózolni ezen a sziklán. Na és azért, mert egyedül nem tudtam leszállni.

Megint Boci, megint pózol…

Rólam kevés kép született. Egyrészt, mert nem hagyom magam fotózni, főleg nem vacak bulátáért (ami egyébként a kisgazdi kajája volt). Másrészt annyira beleolvadtam a tájba, hogy észre se lehetett venni.

Látjátok, milyen beleolvadó bundám van?

Találtunk az út végén egy kaput is. Nem tudom, hogy mi a répa a nagy szám benne, de csoportképet kellett csinálni vele. Azért oldalba is jelöltem…

A sétálás végére egészen ránk sötétedett, már attól féltem, hogy megkajál minket a vucli vacsorára. De aztán nem evett meg. Mindenki megnyugodhat: épségben hazaértem!

Kisgazdi-update

Akartok friss képeket a kisgazdi-idomító projektemről?

Hát persze, hogy akartok! 

Ki ne szeretné látni az én csodálatos hurka-testemet különböző pozíciókban. Plusz ha még egy kisgyerek is van a képen, hát az maga a kvantumhipercukiság!

Itt éppen a takarózást tanítom a kisgazdinak. Én fekszem, ő pedig rám húzza a bújózsákot. A kitakarás egyelőre jobban megy neki, mint a betakarás.

Jön a tél. Ezen sürgősen változtatni kell!

A lufizás művészete komoly tudomány.

A flakon szétrágása még komolyabb feladat, nagy szakértelmet kíván. 

De ez a kisgazdi már megint nem rám figyel!!!

Olyan okos vagyok, hogy soha, de soha nem nyúlok a kisgazdi játékaihoz. 

Pedig ez a rohadt kacsa úgy tud bámulni! Egyszer még kihúzza a gyufát!

A kisgazdi extra tartós elemmel működik. Én már rég kidőltem, ő pedig még mindig pörög, mint a búgócsiga. Őrzöm.

Bocikának egyedi elképzelése van a kijelölt kutyapihenőhely fogalmáról. A kisgazdi-játékokhoz ő sem nyúl, de a gyerekpuzzle tetszik neki.

És a legújabb hülyeség: kerítés építés az emeleten. Ki hallott már olyat, hogy a házba kerítést rakunk. Értem én, hogy kell kerítés a ház elé, hogy ne jöjjön be a postás és a rabló. Kell kerítés a ház kert köré, hogy ne jöjjön be a vucli, a farkas és a szomszéd. De a házba mi a répának kerítés?!

Jaaaa, hogy ez a kisgazdáé lesz? Az egészen más. Őt körbekeríthetjük. Nekem amúgy sem tetszik, hogy mostanában annyit kúszik, mászik. Nekem jobban tetszett az egy helyben fekvő kisgazdi...

Tudományosan megszakértem ezt a babakerítés dolgot.

Ez kezd egyre félelmetesebben kinézni. Én inkább megyek, mielőtt rám esik valami.

És íme a végeredmény. A kerítés azért kell, hogy a kisgazdi ne essen le a lépcsőn. De van rajta ajtó. Ott lehet közlekedni. Megnyugodtam. Ez a kerítés dolog engem nem fog korlátozni...

Ezt a képet azért mutatom meg, hogy lássátok, milyen pofátlan tud lenni ez a Vili macska. Azt hiszi, hogy a három lába miatt bármit megtehet. Mikor jutna nekem eszembe, hogy a kisgazdi ágyába feküdjek?!

A három lábáról jut eszembe. Azt hiszem, arról beszámoltam, hogy jött hozzánk ez a Vili macska. Satnya volt az egyik lába. 

Most már nem satnya. 

Mert nincs is lába. 

Gazda elvitte lábasan, és vissza hozta lábatlanul. Egy csonk van csak ott neki. De így is olyan k*va rossz, hogy el sem tudom képzelni, mit művelne négy lábbal. 

És úgy nő, mint a gomba. Már tök nagy, és olyan pofátlan, hogy még engem is megtámad alvás közben. Erről sürgősen le kell szoktatnom. Lehet, hogy holnap már nem csak lábatlan, de fejetlen is lesz. Ha rajtam múlik...

Most megyek vissza a bújózsákomba. Folytatom a téli álmot. Karácsonykor jelentkezem...

Beszámolóm a II. Tacskó Találkozóról

Képekben fogom bemutatni szerény személyem tündöklő jelenését a II. Tacskótalálkozón, amit 2015.10.03-án rendeztek a népligeti Strázsa Kutyaiskola területén.

Volt első is tavasszal, de arról lemaradtam, mert nekem SENKI NEM SZÓLT!!! 

Ezen mélységesen felháborodtam, és majdnem el sem mentem a másodikra, de nem akartam a gazdáknak csalódást okozni: így elmentem. 

Mivel ez még csak a második találkozó, voltak némi hiányosságok a szervezésben… de a jövőre vonatkozó javaslataimat majd a végén gyűjtöm össze, és majd továbbítom a főszervező Mazsolának (nyilván a gazdái, P.Péter és I.Viktor semmit nem hallgatnának meg az ugatásomból)!

De induljunk is virtuálisan a találkozóra! Mert én ennyi fajtatestvért még éééééletemben nem láttam!!!

„Ott vagyunk már? Siessünk már! Jól áll a masnim?”

A piros szalag kötelező volt, valami ellen tiltakoztam… Ha megmondták volna, hogy mi ellen is tiltakozom, akkor meg is ugatom azt a valamit… így csak libegtettem magamon a piros masnit, és néha ráléptem, mert kikötődött.

„Megérkeztünk, itt vagyunk, menjünk már beeeeee!”

Először természetesen mindent jól megugattam, de hamar rájöttem, hogy itt nálam sokkal hangosabb és élesebb hangú kollégák is vannak. Rájuk bíztam a szirénázást, én a gazdákra figyeltem. Mert akkora volt a népsűrűség mind tacskóból, mind emberből, hogy én bizony el sem mozdultam a gazda háta mögül és 2 méteres körzetéből. Mások szaladgáltak, pórázt rángattak, barátkoztak fajtatársakkal, de én póráz nélkül se mentem három lépésnél messzebb a gazdától! Boci csatlósom sem. Mert ő azt csinálja, amit én…

Ennyi. Ilyen közel tobzódtunk csak a bázist jelentő babakocsitól. Mert a kisgazdát biztos nem hagyják el, és akkor mi sem veszhetünk el. 

Aki odajött, azt azért rendesen üdvözöltük, megszimatoltuk, eszmét cseréltünk. De messzebb nem mentünk velük, pedig a gazda biztatott.

Egy rakás Bocival. Valahogy mind filigránabb volt, mint az én hurkahátú csatlósom

Előtérben: a csodálatos testem, háttérben: virslik rohangálnak mindenhol

Találkoztunk blogolvasó rajongókkal is: ő itt a Simon például (remélem, jól jegyeztem meg a nevét, mert őszintén szólva a nevekre és az emberek egyéb hülyeségeire nem figyeltem, én a hátsó fertályokat és pofikat analizáltam).

Nem született rólunk szépen pózolós hármas csoportkép, ahhoz túl izgágák és elfoglaltak voltunk. Azért egy kicsit dumáltam vele…

Boci, Simon és egy harmadik tacskó, aki mindenáron fel akarta csípni Bocikát…

Találkoztunk Boci rég nem látott csajával, Bizsuval is.

„Ó Bocinova, úgy hiányoztál, remélem azóta is én vagyok az egyetlen csajod!”

„Nézd Bocinova, még így hét évesen is milyen hajlékony és nádszál vékony vagyok…”

Na én ott is hagytam a nagy románcot… 

Ezt a képet csak az öreg bácsi kedvéért mutatom meg: mindenre mosolygott, minden kutyának örült…

…Hiába a tacskószerelem örök…

Egy csomó kutya-akadály volt kihelyezve a fűbe, nyilván nekem eszem ágában sem volt használni őket. Csak lepisiltem… Most mit csináljak, nem volt elég fa…

Itt lehetne ájuldozni, hogy milyen gyönyörű hosszú szőrű tacskók, még tigriscsíkos is van. De szerintem a csodálatosan rajzos bundájú hátam sokkal szebb!

Ő volt itt gazdi kedvence (utánunk persze). A nevét nem tudom, mert Németországból költözött hozzánk, és kacifántos neve volt. Amúgy tényleg jó állású csaj volt.

„Most megyek, veszek magamnak tacskó mintás pólót. Jöttök gazdák?”

Kisgazdi is vegyült. Bepasizott. Lesz  még bajom ezzel a gyerekkel...

Gyors eszmecsere néhány fajtatárssal. Azt a szép foltos bundát figyeljétek balra!

NemBoci

Sok tigriscsíkos Boci-hasonmással találkoztunk. De csak Bocikának volt felemás a szeme. Erre nagyon sokan rá is csodálkoztak, lefényképezték, megtanácskozták a jelenséget a gazdáimmal. Kicsit mellőzve is éreztem magam, hogy megint csak Boci van a középpontban, ő kapja a sok potyasimogatást, irántam viszont nem érdeklődik senki… Meg vagyok sértve…

Ezt a képet a facebookra tette fel az egyik Boci-rajongó. Mert milyen szép a szeme. Én ezt bámulom minden nap. Uncsi. Vigyétek, ha akarjátok. Úgyis megsértődtem…

Na jó, egy kis simogatást én is kaptam.

Na jóóóó, még egy kis simit nekem… Kicsit kiengesztelődtem…

Az igazi tacskórajongó teljes harci díszben érkezett…

Ezt a képet a gazdáim orra alá fogom dörgölni, ha még egyszer azt mondják rám, hogy kövér: "bálnácska és a találkozó" a címe (bocs a gazdáitól, de most tényleg!)

Most pedig következzenek a javaslataim a következő tacskó találkozóra:

- Legyen kockasajt automata.

- Legyen sajtos rúd automata.

- Legyen fül- és faroktő simogató automata. Mert én nem megyek ám oda akárkihez ingyen simogatásért!

- Legyenek kihelyezett karók, amit mindenki (mármint minden kutya) körbepisilhet, és én megszimatolhatom. Kevés volt a jelölőhely.

Ez a szerény véleményem. Tessék intézkedni!

Végezetül pedig néhány tökéletes kép rólam és Boci csatlósomról. Köszönet érte Borbálának, aki megosztotta őket a facebook-on. Remélem, nem sértődik meg, hogy közzéteszem őket. Igazán jó munkát végzett, elégedett vagyok vele. És a dicséret igazán nagydolog az én pofácskámból. Szóval köszönjük Borbála. 

És köszönjük szervező gazdik. 

Ha valaki lemaradt volna a buliról, itt lehet nézegetni még képeket, és informálódni a csapat jövőbeli találkozóiról:

https://www.facebook.com/groups/tacskotalalkozocsoport/

Megyünk tavasszal is!!!