Én már nagyon készülök a Karácsonyra: minden hétvégén ádventi vásárokba járok gazdákkal!
Első ádventi vasárnap a szfehérvári óvárosban voltunk, ahol már többször jártam ugyan, de most egészen máshogy nézett ki. Először is volt ott egy nagy rakás ember, tolongtak egy nagy világítós fa körül. Voltak bódék izgalmas szimatú dolgokkal, és még jobban tolongó emberekkel.
A kedvencem a sajtárus volt, gazda fel is emelt, hogy messziről slukkoljak egy kis sajtszagot. De a kajasütődék felől is jó szimat szállt. Volt sok fajta forralt bor árus is, de gazdák csak forró csokit vettek. Jó sok tejszínhabbal, hogy a Süti úr is nyalhasson valamit! Vettek sült gesztenyét is, de az nem ízlett. Leültünk egy padra – én a gazdák ölében – úgy majszoltuk a gesztenyét. Vagyis én őrködtem. Minden gyanús egyént diszkréten megmorogtam. Jött arra egy csupa bundába öltözött nyanya is. Na, arra rá is ugattam!
Ahol nagy volt a tömeg, ott gazdák ölben vittek, ami nem kis teljesítmény. Mivel a 10 kilós fenekemet nem olyan egyszerű cipelni. Bementünk egy jótékonykodós sátorba is, ott volt egy lelkes öregasszony, aki mindenáron meg akart cuncurgatni. Mert neki is tacskója van, és milyen aranyos vagyok, blabla. Utálom, ha idegenek tapiznak, és idegen szaggal simogatják tele a bundámat!
Egy nagy betlehemet is megnéztünk, de amikor nekiálltam morogni az életnagyságú faszobrokra, gazdák jobbnak látták, ha nem erőltetjük a betlehemezést. Pedig már terveztem, hogy beugrok a díszlet közepére, és megrágom a műbirkákat. Marha jól mutattam volna a jászol előtt, pofámban jobbra-balra rázva egy birkát! Vahuhuhu!
A képeken is látszik, hogy már az új szuper-gizda kutyakabátom volt rajtam! Nagyon menő voltam benne…. Aztán jött szeme egy pincsi-féle, egy kis seggdugó, és rajta pont ugyanolyan kabát volt! Csak kisebb!!! Ilyen gizda, vadkutya kabátban egy pincsi! Felháborító. De rajtam sokkal jobban néz ki a playdog ruha!
Szerintem nem baj, ha a díszítés ellenére egy kicsit oldalba jelölöm...
A vásározás előtti napon vadludazni mentünk gazdákkal. A tatai Öreg-tó a vadludak kedvenc téli megállója a környéken, és ennek örömére még külön libafigyelő napot is rendeznek ezek a buta emberek. Persze a libáknak eszükben sem jut oda szállni, ahol emberek vannak. Legalábbis most nem szálltak oda. Múltkor is jártunk a tónál télen, és akkor sokkal több vadlúd volt, mindenféle felhajtás nélkül.
Na mindegy, gazdákkal elmentünk libát nézni, legalább sétáltunk egy jót a parton. Találkoztam sok jó szagú és pár nem jó szagú kutyussal, de elég hideg volt, nem volt kedvem sokat sétálni.
A tó felé menet gazdák egy furcsa helyre is bevittek: egy ember-boltba. Itt kellett kicserélni az ’izmos’ méretű, korábban vett playdog kabátomat egy kicsit nagyobbra. Csak most engem is bevittek a boltba, hogy próbálhassak kabátot.
Én még soha kutyaéletemben nem voltam állatboltban. Azt hittem, hogy az állatorvosi rendelő a legizgibb hely a világon (az erdők után) a sok szag miatt. De az állatbolt sokkal jobb! Itt annyi finom kajaszag, kisállat szimat és mindenféle aromás illat van, hogy nem győztem szimatolni. Az egyetlen kellemetlen az volt, hogy ugatástompítás végett a szájkosaramban kellett mennem, azt pedig baromira rühellem! Pedig nem is akartam ugatni!
Az ott messzebb a tatai vár... lehet, hogy ott szolgálják fel a libacombikat???
A második ádventes vasárnapon Szentendrére mentünk gazdákkal. Jó hosszú volt az odaút, minden lassításnál felpattantam, hogy ott vagyunk-e már. De azért nagyon jól viselkedtem az autóban. Kivéve kiszálláskor. Na olyankor idegbeteg leszek, mert félek, hogy otthagynak, és nagyon izgatott is vagyok, hogy milyen új világ vár rám odakint. Most is küzdött gazda egy ideig, mire a ruhámat, a hámot és a pórázt rám birkózta.
Szentendrén a Duna mellett van egy nagyon jó kis korzó, azon sétáltunk végig először. Pár barátságos helyi kutyalakossal is ismeretséges kötöttem. Lementünk egy kicsit a Dunához is, ahol köszöntem a vadkacsáknak, megjelöltem a terepet, majd folytattam a sétámat.
Szentendrén is van óvárosi rész sétálóutcákkal és egy csomó boltocskával. Ádvent lévén ezek nyitva voltak, minden boltajtót tárva nyitva hagytak a hideg ellenére, és sok árut kiakasztottak az utca felől. Így a tacskó is könnyen felmérhette a kínálatot J. Gazda messziről próbált mutogatni egy igazi nyuszikából készült szőr-stóla-valamit, de szegény jószágnak már nem sok nyuszika szaga volt. Inkább elkotortam onnan, nehogy szegény tacskóból is sálat gyártsanak.
A tacskó-nyúzással kapcsolatban: jött szembe pár csoport ferdeszemű, gazdák már az osztrák nyaraláson is azzal szekáltak, hogy a kínaiak megeszik a kutyahúst, vigyázzak a ferdeszemű turistákkal. Most pedig azon röhögtek, hogy mit csinálnak a tacskóból? Szuszu-szusit!
Hát szerintem ez marhára nem vicces!
A szentendrei karácsonyi vásár ugyanolyan illatos-hangos-nyüzsgős volt, mint a fehérvári. Itt is ölben utaztam néha, mert a sok láb között tuti valaki összetaposott volna.
Vettek gazdák sült krumplit vagyis amolyan chips-szerűt, azt majszolgattuk. Bár én inkább szaglásztam, köröztem, húztam gazdát, nem bírtam egy helyben maradni.
Nagyon fárasztóak ezek a vásárok a sok élmény, hang, szag, tömeg miatt. Most is nagyon elfáradtam, mire visszaértünk az autóhoz. Ahol a rituális vetkőzés, lábtörlés, itatás procedúra után rögtön el is aludtam. Gazdák feltekerték nekem a fűtést, és nagyon jól éreztem magam gazda kabátján szundikálva…
Öreganyó köt nekem egy új, szupervastag pulcsit. Itt még nincs egészen kész, a végén nem fog ilyen hippis módon kilógni belőle az a sok fonal. kicsit vad színűre sikerült, de legalább passzol a bundámhoz.
Olyan meleg van néha a bújózsákomban, hogy muszáj kiterülnöm hűlni egy kicsit:
No comments:
Post a Comment