Idén is megrendezték az ország egyetlen hivatalos kutyás túráját, és én ismét részt vettem rajta!
Most már elmondhatom, hogy veterán teljesítménytúrázó vagyok, mert már kétszer voltam Kislődön kutyagolni!
A táv idén is 15 km volt, csak most a másik irányba mentünk a Bakonyban, Úrkút felé. De bántam is én, hogy merre megyünk, nem kellett térkép se, csak követtem az előttem már arra járó több tucat kutya nyomát.
De haladjunk időrendben, hogyan is történt az, amikor a sparheltlábúak 15 km-t kutyagoltak!
Otthon jól bereggeliztünk Boci csatlósommal (dupla adag sajt, kevés vajas kaláccsal), aztán elfoglaltuk a helyünket az autó hátsó ülésén. Tudtam, hogy valamilyen csavargás kezdődik, mert a hámunkat is fel kellett vennünk!
Útközben nagyon figyeltem, lestem, ha lassítottunk, Székesfehérváron már megugattam a piros lámpákat, hogy váltsanak már zöldre, mert én sétálni akarok!
Hosszas autózás után leparkoltunk Kislődön, ahol már az autóból kiszállva - Boci barátommal egyesült erővel - jól leégettük a gazdákat: őrült ugatásban, visításban, hisztizésben üdvözöltük a többi kutyát és gazdát.
A legnagyobb elégedettséggel kijelenthetem, hogy mi voltunk 10 km-es körzetben a leghangosabb kutyák!!!
Gazdák égtek, én pedig élveztem, hogy én vagyok a középpontban!!!
Gyorsan rajtszámot váltottunk, átvettük a térképünket, és már indultunk is túrázni!
Összesen hat ellenőrzőponton haladtunk keresztül. Az elsőhöz egy nem túl izgalmas aszfaltúton értünk el. Itt még a pórázt se vehettük le, mert jöttek-mentek az autók. Később beértünk az erdőbe, ahol földúton haladtunk. Na itt már kedvünkre szaladgálhattunk!
Egy nagy tisztáson értük el a második megállót, itt sok más kutyával is találkoztunk, kaptunk jutalomfalatot és vizet.
Említettem már, hogy milyen undi közös vizes edényből inni, amit már más kutyák teleköpködtek a nyálukkal?! Finnyás Boci barátom nem is nagyon ivott ezekből a közös tálakból, ő a saját kulacsunkból fogyasztott:
Tankolás után a többi kutyussal haladtunk tovább, vagyis inkább kerülgettük egymást. Néha nem volt egyértelmű az útleírás, hogy merre is kell haladnunk. Ilyenkor vadul bogarászták gazdák a térképet a többi túrázóval együtt. Nekem persze eszembe se volt jelezni, hogy az orrommal nagyon is jól érzem, hogy merre ment a többi kutyus. Sőt még azt is érzem, hogy fiúk vagy lányok, és azt is, hogy mit reggeliztek… Csökevényes, hátrányos helyzetű emberek…
Szép lassan átértünk Úrkút településre, ahol egy őskarszt mellett volt a következő állomásunk.
Az őskarszt az egy nagy sziklás gödör, ősidők óta formálja az időjárás, tele van nagy kővel és furcsa szagokkal.
Természetesen le kellett másznunk az őskarszt belsejébe! Hosszú lépcsősor vezetett a mélybe - minket gazdalift szállított, mert az úri kutyák nem lépcsőznek! Még ott lent a katlanban is találkoztunk másik kutyákkal: egy nagy fekete Ördög nevűvel és egy giga nagy tacskóval. Közös képet is készített rólunk a giga tacsi gazdája, de sajnos azt nem gyűjtöttem be a blogomhoz, ezért csak a saját képeinket mutatom meg:
A karsztos megállónál egy rövid időre letáboroztunk, felfaltuk gazdákkal az otthonról kapott eleséget: füstölt-főtt tarját, füstölt sajtot és finom vajas kiflit (vagyis csak a vajat, kifli lehet a gazdáé). Megvedeltünk hozzá fél liter vizet, mert nagyon meleg volt, el is fáradtunk, kellett a hidratálás.
Ebéd után így pihengettünk (fáradt kutyát könnyű fényképezni):
Sok kutyus gyűlt össze ezen a megállón, még kedves tacsilányokkal is találkoztunk, egyszerre hárommal is! Olyan picikék voltak, hogy még a 6 kilós Boci barátom is elefántnak nézett ki mellettük. Pedig nem voltak babakutyák, a legfiatalabb is 4 éves volt. Csak kicsik voltak. Én nem szeretnék olyan kicsi lenni. Akkor sokkal kevesebb kaja férne belém! És egy olyan kis testben hol tárolnám a sok makacsságomat?!
De azért helyes tacsilányok voltak, bár én egy kicsit féltem tőlük, mert barátságtalan és beszari vagyok, de Boci cimbizett velük.
Tacsilányok
Boci csajozik
Közrefogtuk az óriás tacskót
Óriástacskóval és Tipeggel. Tipeg a lakótársa Eszkulápnak, a facebookos híres kerekes tacskónak. Tessék rákeresni: Eszkuláp, a tacskó!
Gyűlés az úrkúti ellenőrzőponton, mi a szikla tetejéről figyeltük az eseményeket
A pihenés és ismerkedés után folytattuk utunkat: találkoztunk helyes kis- és nagykutya túratársakkal, elhaladtunk a Sobri Jóska kalandpark mellett, még medvehagymát is láttunk az erdőben. A medvehagyma egy büdös gaz, a közelébe sem megyek, de a gazda odavolt érte, mert szerinte az kaja…
Egy kis patakot is kereszteztünk, természetesen én beledagonyáztam rendesen, szereztem magamnak kiscsizmát… gazda örült J :
Mire a célba értünk, már nagyon elfáradtunk Bocival, még ugatni se volt erőnk. Kaptunk oklevelet és kitűzőt, még ajándék teniszlabda is jutott nekünk. Bár olyan dögfáradtak voltunk, hogy nem volt kedvünk labdázni. Elnyúltunk az autóban, és alukáltunk … volna egészen hazáig, de még nem haza mentünk.
Gazdák úgy gondolták, hogy ha már ilyen közel a Balaton, mutassuk meg magunkat a füredi Tagorén, ezért még egy rövid séta erejéig leugrottunk a nagy vízhez.
A sétányon nagyon szépen viselkedtünk: a kutyákat már megszoktuk, őket szimatolással üdvözöltük, nem a szokásos morgás-hisztivel, a gyerekekkel is szépen viselkedtünk, szó nélkül hagytuk, hogy simogassanak, Boci barátom még hanyatt is dobta magát nekik.
Bocit amúgy is mindenki megcsodálta a Balatonnál és a túrán is, mert a harlekin tacsi különleges, kevesen ismerik. A felemás szemével igazán kvantum-hiper cuki. Hiába, az én csatlósom!
Hajóállomáson
Friss, zsenge kecskerágóval... mi lenne, ha lepisilném...
Gazdával
Azt mondta, hogy csak a kép kedvéért üldögélünk kicsit a padon, de szerintem tuti elfáradt ő is a kutyagolástól
A Tagore-séta után végre hazaindultunk, és másfél napig aludtunk! De azért megyünk jövőre is!
No comments:
Post a Comment