Tavaszodik!
Érzem a sejtjeimben. Már napozni is lehet a teraszunk szélárnyékosabb részein! Asszem, lassan elkezdek vedleni is…
A tavasz első megnyilvánulásaitól gazda sem bír magával, állandóan sétálni / sétáltatni akar. Egyik nap kimentünk délután a rétre, ami már nem volt sáros, sőt már a szagokat is jól lehet érezni a felengedett földből! Egy csomót kajtattam és futkároztam, megjelöltem minden kiálló gazt, és analizáltam a lópotyadékokat. A pacikák még nem voltak kiengedve a lovardából a rétre, ezért az egész mező csak az enyém volt!
Gazdával egészen a halastóig elmentünk, ami van vagy két kilométer. Az nem kevés egy tacskónak, főleg ha a tacskó összesen 4 kilométert tesz a lábaiba a fel-le rohangászástól… Egy kicsit gyalogoltunk a tóparton is, aztán az erdőn keresztül felkaptattunk arra a rét-félére, ahol mindig vannak nyuszikák. Vadásztunk! Bár már a rét elején majdnem összecsináltuk magunkat gazdával, mert pont előttünk repült fel a bokrokból egy fácán. Marha nagy zajt csapott, visított, verdesett, aztán elrepült. Nekem pedig majdnem leállt a szívem…
Aztán gazdával felvettük a vadászpozíciót: ez nem abból áll, mint rendes vadászéknál, hogy a gazda megy puskával, előtte a kutyi keresi a vadat… Nálunk úgy néz ki, hogy araszolok gazda után, ő pedig sasol, hogy lát-e nyuszikát vagy őzikét. Ha lát egyet elérhető közelségben, akkor szól nekem, felpattanok az ölébe, gazda-magasságból már észreveszem a nyuszikát, elkezdek vergődni gazda kezében nyüszítés és ugatás kíséretében, gazda letesz, én pedig eliramodok a nyúl irányába… Persze a nyuszi sokkal gyorsabb a tacskónál, esélyem sincs, nem vagyok én agár…, de azért VADÁSZUNK!
Ma sajnos csak nagyon messze volt egy-két nyuszi, nem nagyon vadásztam semmire. Csak szimatoltam és nyomkerestem.
A mezei séta után levezetésül még mentünk egy kört a faluban, végül jó fáradtan (és koszosan) hazaballagtunk.
Újabban már póráz nélkül sétálok az utcánkban. De csak a járdán és gazda közelében mehetek, és ha jön szembe valaki, akkor vissza kell szaladnom gazdához. Tetszik ez a szabadon sétálás. Amolyan okos-kutyás. És közben ott szimatolok, ahol akarok.
Egyik reggel így szabadon mentünk gazdával milchért is. Mert a milchet egy autóból csapolják bele az üvegeinkbe, hazavisszük, megmelegítjük, én pedig belefetyelem. Ma nagyon sokan álltak sorban a milch-autónál. De olyan okos voltam, hogy senkit nem morogtam vagy ugattam meg, a pórázba se keveredtem bele (mert a sok ember között gazda megkötött). Igazi minta-tacskó voltam. Megérdemlem a dupla-milch-adagot.
Egyik délután Szfehérvárra mentünk sétálni egyet gazdákkal. Sajnos az erdők még sárosak, oda nem lehet menni. Marad a város és a sétálóutca. Azért én azt is élvezem.
Felvettem a trendi Playdog kutyarucimat, és feszítettem végig a macskaköves utcákon. Szimatoltam, jelöltem, a szembejövőket alig feltűnően megbámultam, a kismotorokkal dübörgő kisgyerekeket megmorogtam, cimbiztem kutyusokkal, igazi városi eb voltam. Csak gazda zavart meg néha, hogy bohóckodjak neki hülye helyeken hülye pózokban pár fénykép kedvéért. Utálok fényképezkedni, látszik is a képeken J.
Olyan, mintha én lennék a kapuk őrzője, még a ruhám is olyan biztonsági őrös:
Mint a facebookon – megjelölöm a díszlámpát. A tuja már megkapta a magáét. Nem lájkolta…
Pózolok a halott pasi mellett… gazda szerint ez jópofa…
Ezen a képen nem vagyok rajta, de ezt a csilingelős óratorony izét meg akartam mutatni. Olyan idegesítően bimbammolt és csengett az oldalán lévő csengőktől, hogy már majdnem megugattam. Csak kapkodtam a fejem és radaroztam a füleimmel, hogy mi a bánat kong össze-vissza. Baromi idegesítő volt.
Gazdák voltak valamilyen állatos vásárban, ahonnan egy nagy szatyor játékkal állítottak haza. Voltak ott csomók, teniszgombócok, labda. Az összes szerzeményt sorba rakták előttem, én pedig választhattam egyet játszani. A többit elcsomagolták későbbre. Egy sípolós gumilabdit választottam, ami nagyon jól dudált, csak kicsit melós volt nyomogatni, mert alig fért a pofámba. Azért megoldottam… ment a dudaszóló egész délután!
És még egy kép bónuszba: falatozunk Hubertusszal… cica-kompatibilis vagyok.
No comments:
Post a Comment