Piros erdőben jártam

Piros erdőben jártam, 

sok falevelet láttam, 

el akart száradni, 

nem kérdeztem, hogy szabad-e locsolni…

Csak locsoltam… Minden utamba kerülő fát. Lelkiismeretesen, alaposan.

Merthogy erdőben voltam kicsit túrázgatni. Na jó, a túra kicsit fennkölt kifejezés rá: csak két órát sétáltunk a Gaja-patak tök lapos völgyében. De azért volt turistajelzés, úgyhogy mondhatjuk, hogy túra volt. Olyan egyenes volt a terep, hogy még a kisgazdi babakocsija is simán elgurult rajta. Mondjuk terep-kerekű babakocsi...

Az erdő pedig azért volt piros, mert a sok, fáról lehullott falevéltől piros volt az erdő talaja. Mintha paprikás chipsen jártunk volna. Kár, hogy nem szalonnás volt...

Nagyon élveztem az erdőt, rohangáltam, szimatoltam, bunyóztam Boci csatlósommal, igazán jó séta volt. Tájcentrumot alakítottak ki a szimpla turistaútból a völgyben, így igazán igényes kis sétát lehet tenni. Van fedett pihenőhely padokkal, játszótér, sok kuka, tájékoztató táblák, nagy parkoló az út mellett.

Meg van sok fa és patak és vadszag!

Ajánlom minden gyerkőcös családnak és kisgazdát tartó fajtársamnak.

Ezért piros az erdő. Még a béna gazdi fényképén is látszik, hogy milyen piros volt a sok levél.

Bocika nem tanul tőlem: leállt megint pózolni.

Csak buláta-falatért voltam hajlandó pózolni ezen a sziklán. Na és azért, mert egyedül nem tudtam leszállni.

Megint Boci, megint pózol…

Rólam kevés kép született. Egyrészt, mert nem hagyom magam fotózni, főleg nem vacak bulátáért (ami egyébként a kisgazdi kajája volt). Másrészt annyira beleolvadtam a tájba, hogy észre se lehetett venni.

Látjátok, milyen beleolvadó bundám van?

Találtunk az út végén egy kaput is. Nem tudom, hogy mi a répa a nagy szám benne, de csoportképet kellett csinálni vele. Azért oldalba is jelöltem…

A sétálás végére egészen ránk sötétedett, már attól féltem, hogy megkajál minket a vucli vacsorára. De aztán nem evett meg. Mindenki megnyugodhat: épségben hazaértem!