Nagyon hosszú bejegyzés

Ez egy hosszú, sok képet tartalmazó bejegyzés lesz. 

Csak úgy szólok. 

Hogy mindenki készítsen be nasit és meleg tejet a képernyő/kijelző elé, mielőtt belekezdene az olvasásba. 

Azért ilyen sok a kép, mert egyrészt a gazda sosem ér rá arra, hogy tollba-mondjam neki magvas gondolataimat, másrészt itt a tavasz! Nem kell a fütyifagyasztó hidegben fogvacogva kutyagolni, sarki széllel szemben, lesunyt füllel lépegetni a fagyos földön, amikor még a fényképező masina is megfagy. Tavasszal lehet fűben hemperegni, komótosan szaglászni, üldögélve ugatni a világot, és őrizni a kisgazdit, aki már maga is élvezi a meleget és a kinti sétálást. És tavasszal lehet fényképezni is.

Ezzel a tavasszal egy új dimenzió kezdődött a kisgazdi-tartásban. Eddig csak mentünk a babakocsi mellett, a kisgazdi benne aludt/nézett/üvöltött. De most már néha kiszáll, akkor lassan araszolgat a járdán, rácsodálkozik minden kavicsra, nekem pedig bőven van időm mindent jól megszagolni. Bocika pedig hempereghet a fűben. Vagy bambán bámul maga elé. Ezt a két dolgot szokta csinálni…

Kezdjük is a tavaszi portfóliót néhány otthoni pitypangos képpel! Cuki képek rólam:

100 képből egy, amikor annyira figyeltem az utcáról jövő hangokat, hogy elfelejtettem a farom mutatni a fényképezőnek.

Őriztem a kisgazdit. Nem azért, mert olyan jófej voltam. Tejfölös doboz volt nála. Csak azt nem mondta senki, hogy a doboz üres, csak játszani kapta. Én tökre elhittem, hogy tele van tejföllel. Azért ültem ott olyan hűségesen...

Tejföl híján elhúztam a sunyiba. Nézd a farom!

Ezek a képek a falubeli parkban készültek egy bundamelengető, szagokkal teli tavaszi délutáni sétán:

Ezen a képen nagyon szép nutella-barna bundám van.

Vagy inkább mint a frissen sült, rántott kockasajt megpirult panírruhája...

Éhes lettem...

Abból az irányból furcsa zajokat hallottam. Elbújtam a bokor mögé, hogy lesből támadhassak.

Elvittem a kisgazdit sétálni egyet a parkban...

... Addig Boci, hű csatlósom őrizte a kisgazdi-járgányt.

A gazdiék leültek egy padra. Vértacskó módon, fürkész tekintettel, radarozó füllel őriztük őket!...

... Egy darabig. Aztán elfeküdtünk, mert olyan sokáig kotlottak a padon, hogy elálmosodtunk.

Ez már egy másik pad. Mielőtt bárki azt hinné, hogy feladtam az őrhelyem egy kis simogatásért.

Ez a kép azt fejezi ki, hogy a kisgazdival spanok vagyunk. Már csak a kockasajt kicsomagolást kell megtanulnia, és ő lesz a főgazdám.

Ez is a gazdi egyik kedvenc képe lett: Boci ugat a nagyvilágba. Kisgazdi pedig viszi neki a flexipórázt, mert mi az hogy a Bocika póráz nélkül ül a fűben!

Ez a kép csak azért érdekes, mert mostanában mindig így kell az alutasakos vacsoránkat elfogyasztanunk: a kisgazdi bámul minket!

Ő hozza ki az alutasakosokat a spájzból, gazdi a tányérunkba önti, a zacsikat kidobja a kisgazdi a kukába, aztán fölénk áll, és két lépésről figyeli, ahogy zabáljuk a kaját. Nem nyúl hozzánk (mert azt nem szabad neki), csak bámul. Kicsit sem zavaró...

De legalább tudja, hogy hol az alutasakos. Néha napközben is behoz párat a nappaliba a bújózsákomhoz. Hozzám vágja, hogy egyek. Csak sajna nem tudja kibontani. Én sem. Ennyit a potya-alutasiról...

Szóval a kajálós kép. És itt még nem is bámul, csak áll fölöttünk...

A sok sétálós kép után volt esti etetős kép, most jöhet az alvás-rész!

Van a kisgazdinak egy éjszakai fényként szolgáló, világító plüsskutyája. Nem használja alváshoz, csak néha játszás közben előszedi, és bekapcsolja. Egyik alkalommal pont mellettem kapcsolta be, miközben kellemesen hevertem az ágyon.

Szó szerint csillagos ég alatt heverésztem.

Ez a csillagos kutya három színben is tud világítani. Gazdi persze nem bírta ki, hogy ne csináljon hülyét belőlem, és ne próbálgassa rajtam végig a színeket.

Zöld csillagokkal

Sárga csillagokkal

És végül kék csillagokkal

És ezt nekem végig tűrnöm kellett!

A következő megaláztatásról már nem is beszélve! A kisgazdi kiöltözött valami buliba, erre nekem is fel kellett vennem a marha béna csokornyakkendőmet. Még a kutyakendőt sem szívesen hordom. De a csokornyakkendőt! Nem vagyok én plüsscica!

Jaaa, hogy a fényképezésért jár sajtkrémes fánk is! 

Mindjárt más! Ide azt a csokornyakkendőt! 

Akarod, hogy pacsit is adjak?....

Átszellemült, üveges tekintettel bámulom a sajtkrémes fánkot

Három méteres nyelvvel kanyarítom körbe a fejem, olyan finom volt ez a sajtos cucc

Remélem, mindenki kedvét meghoztam egy kis kiránduláshoz, evéshez, és még több evéshez.

Egyébként a fenti csillagos képektől egészen elálmosodtam. Megyek alukálok egyet a bújózsákomban, hátha holnap is tavasz lesz, és megint megyünk sétálni a kisgazdival!