Ritkán szoktunk gazdákkal a
Budai-hegyekben járni, mert a sok városi kirándulótól mindig zsúfoltak azok az
erdők. Inkább a Velencei-hegység és a Vértes a mi terepünk… és persze a tatai
Öreg-tó.
Gazdák úgy gondolták a
hétvégén, hogy a hideg és az ország déli felében ’tomboló’ hóesés biztos
eltántorít minden városi puhányt attól, hogy a Normafánál sétálgasson. Ezért megkockáztattunk
egy 2,5 órás délutáni sétát egy kellemes, szitnkülönbség nélküli turistaösvényen.
Nem volt ugyan üres a Normafa
és környéke, sőt a forró tea árusító helyek közelében egész sok kirándulóval
találkoztunk. De azért lehetett élvezni az erdőt és a szagokat is. Sok kutyussal
találkoztunk útközben, néhánnyal cimbiztünk is, de többségüket Boci szétugatta
és megijesztette.... Na nem a maga 6,7 kilós izomkolosszus termetétől rettentek
meg a többiek, inkább a fülsüketítő
ködkürtöléssel futamította meg őket, amit Boci ugatásnak hív…
A kék körtúra-ösvény vonalán
sétáltunk végig, melynek felénél kis kitérővel felkaptattunk az
Erzsébet-kilátóhoz. A párás idő ellenére egész jó volt a kilátás a városra
állítólag, bár én nem sokat élveztem belőle. Még a kilátó első emeletére is
felcipeltek a gazdák, de én onnan se láttam többet a kilátásból. Sőt az
emeletre vezető csigalépcsőn majd’ összepisiltem magam félelmemben!
A kilátó lábánál - újra
szilárd talajjal a talpacskáim alatt, de még kicsit megszeppenve a
csigalépcsőtől - pózoltam gazda kedvéért.
Bezzeg Boci! Ő bármikor,
bármilyen helyzetben képes bambán belebámulni a fényképezőgépbe!
A kilátó tövében, fák
gyűrűjében:
Az erdő sajnos még eléggé
unalmas és … barna volt. Legalább szaglászni lehetett…
Vágta!
Mindent lelkiismeretesen megjelöltem,
nehogy eltévedjünk!
No comments:
Post a Comment