Februári vadászat a réten

Képes beszámoló az egyik sétánkról a réten.

A végén van két zsír videó is arról, hogy milyen komoly kotorék ebek vagyunk Boci csatlósommal. De nem ér rögtön legördíteni a videóhoz! Előbb tessék megnézni a képeket is, mert azok is jók!

A rét legelején van egy kertészet, három őrkutyussal. Mi csak kertész-kutyáknak hívjuk őket, bár nem hiszem, hogy értékelhető dolgot tudnának művelni egy igazi kertben…

Ha arra járunk, mindig köszönünk a kertész-kutyusoknak, és elugatjuk nekik a fontosabb híreket:

A rét elején lévő nagy fakupacot mindig jól meg kell vizsgálni:

Ritka pillanat: Boci a gazdi felé szalad, nem homlokegyenest az ellenkező irányba, amerre a vadszagot érzi:

Szagot fogott. Nyúlvadász-pozíció:

„Lehetek ma délután doberman, gazda? Hadd legyek doberman!!! Lécci!!!”

Boci elszaladt a búbánatba két nyuszika után. Amíg vártunk rá, gazda művészfotókat akart rólam és a buzogányos gazról készíteni. Megmutattam neki a művészi faromat! Nincs kockasajt, nincs jó fénykép. Ennyi!

Megkerültük a gyúrói halastavat is, de sajnos egyetlen értékelhető halmaradványt se találtam a parton, amibe jóízűen bele tudtam volna fetrengeni. A víz is be volt fagyva, szóval még azt se szaglászhattam meg. 

Vajon hová lesznek a befagyott vízben a halak? Olyankor lesz mirelit halrúd belőlük?! Azt szeretem!

A tó felett találtunk madártollakat. Mondanám, hogy levadásztunk és megettünk egy gémet, de gazda azt mondta, hogy ezt inkább ne írjam, mert nem tudjuk pontosan, hogy milyen gémféle lakott nálunk: ha nem is védett, az eszmei értéke akkor is százezres nagyságrendű lehet, és azt a mi alutasakos-adagunkból vonnál le a gazda, ha behajtanák rajta!

Szóval akármilyen madáré is volt a fehér toll, NEM MI vadásztuk le, ÍGY találtuk! Bárkit, aki azt állítja, hogy én ettem meg, és ezzel veszélyezteti az alutasakos ellátásomat, megharapom, sőt SZÉTharapom!

Azért olyan is van, hogy éppen szépen nézek… mint itt, mert későn vettem észre, hogy gazda fényképez. 

Amúgy a háttérben a tavon a sok kis pötty igazából vadkacsa. Csúszkáltak a jégen. Jó hülyék, én ugyan rá nem megyek a jégre! Lefagy a tappancsom!

Hazafelé menet a másik réten találtunk jószagú lyukakat a földben. Gazda szerint mezei cickány vagy mezei pocok lehetett a föld alatti alagútrendszer lakója. Nekünk mindegy volt, hogy milyen állat, a lényeg, hogy kicsi prémes, illatos jószág lakott odabent.

Csak egy megoldás volt az állat levadászására: ki kellett kaparni!

Én jobb oldalról, Boci bal oldalról kaparta a lyukrendszer bejáratait, hátha így sarokba szoríthatjuk a prédát! Nagyon elszántak és kitartóak voltunk! De az állat nem jött ki. 

Pedig Boci annyira belelkesült, hogy sötétedésig ott kapart volna. Még akkor is kétszer visszaszaladt ásni, mikor gazda már pórázra csatolva jó messzire elvonszolta a lyukaktól. Nagyon elszánt volt, de hiába, a prémes kis állat nem mutatta meg magát.

Gazda készített két videót a cickányvadászatunkról: nem annyira színvonalas művek, de látszik rajtuk Boci vad elszántsága, a lábunkra rakódott sárcipő, és a rögtönzött röfögő- morgó-fújtató szólószámom is hallható.

Nem ér röhögni rajta! Mi tök komolyan vadásztunk!