Majdnem elvesztünk Bodajkon

Senki ne essen pánikba! Bár majdnem elvesztünk, azért a végén mégis meglettünk.

Na nem mi tacskók vesztünk el. Annyira nem vagyunk hülyék – még Boci csatlósom se -, hogy elhagyjuk a gazdáinkat. Mert ugye mihez kezdenének kutya nélkül…

Testületileg mindenki elveszett Bodajkon. Vagyis Bodajk felett a Bakonyban: a Gaja-szurdok, Bodajk és Fehérvárcsurgó szőlőskertjei között az erdőben…

De kezdem az elején:

Egy szép áprilisi vasárnap délután felkerekedtünk a gazdákkal, hogy túrázzunk egy kicsit. A kiindulópont a bodajki sípálya alja volt, innen indultunk a turistajelzéses utakon a Gaja-szurdok felé. A sípályát bemelegítésnek kicsit fárasztó volt megmászni, de utána már csak lefelé csorogtunk a Gaja-patak völgyéig. Kissé sziklás, kavicsos volt a lefelé tartó ösvény, de senki nem bánta, csak lejtsen J.

Kavicsos ösvényen

Zöldséges ösvényen

Egyébként a túránkat többször akadályozták vadkerítések, melyeken kiépített létrákon fel-le mászva kellett átevickélnünk. Nagy kutyákkal problémás lehet, mi tacskók kézilift segítségével győztük le az akadályokat. Agilityző kutyák előnyben, beszariak és tériszonyosak erős gazdát hozzanak magukkal!

Eddig voltam hajlandó felkapaszkodni a létrán

A Gaja-patak völgyét nagyon szépen kiépítették legutóbbi ittjártunk óta: a kéktúra útvonal felújításának keretében tájcentrum, tanösvény, pihenőhelyek, parkolók épültek. Nagyon szép lett az egész. Bár enélkül is nagyon csinos környezetet vájt ki magának a patak a sok-sok évezred alatt. A felújított kirándulóhely sok láogatót is vonzott, főleg kisgyerekesekkel találkoztunk, de egy-két kutyát is láttunk.

A Gaja-szurdok elején - itt még meg volt a turistajelzés

Ez itt a Gaja-patak, vadászó kisBocival

Kimentettem ezt a szegény botot a patakból

Szélesre taposott turistaút - sok a látogató mostanában erre...

„Látványosság” a Gaja-patak partján álló Ádám-Éva fa. Vagyis most már csak a 60-as években kidőlt Ádám nevű tölgyfa törzse pihen a földön. Már nem képez hidat a patak felett, mint régebben, mert a helyére éppen most építettek egy masszív gyalogos hidat.

Ez az Ádám-fa maradványa. Csakazértsem voltam hajlandó pózolni vele...

A nevezetességként feltűntetett Sobri Jóska barlangot sajnos nem találtuk meg, pedig biztos jó sok szimatolnivaló akad a 15 méter hosszú barlangban! De majd legközelebb…

A Gaja-patak egy kis tavacskát táplál, körülötte tűzrakóhelyekkel, esőbeállókkal, játszótérrel. Ha már más is sütögette itt a pecsenyéjét, nekünk is járt egy-két falat.

Add már ide!

A tó melletti tisztáson fogócskáztunk is egy kicsit, nem tudva még, hogy mennyi kutyagolás van hátra...

... mert ahol az embergyerekek játszhatnak, ott mi is vadulhatunk

Hidacskán a patak felett

A Gaja-völgyet elhagyva folytattuk utunkat a kék csíkon, majd a piros csíkon. Mi Bocival élveztük a szagokat, gazdák pedig a tölgyes, majd – ki tudja honnan idekerült – kis fenyőfás részeket.

A fák közül kikandikáltunk a fehérvárcsurgói víztározóra

Vadásztacskó akcióban

És ekkor kezdődtek a bajok. 

Mert a térképünk még a kéktúra felújítás előtti turistautakat mutatta, de ezeket az utakat kissé összekavarták a nagy rekonstrukció alatt… Néhányat eltűntettek, néhányat átszabtak. 

A vége az lett, hogy szerencsésen eljutottunk az Alba Regia forrásig (amit szintén most újítgatnak, a forrás köré egy pihenőhelyet és még ki tudja mit építenek). Viszont onnan a gazdák teljesen elvesztették a fonalat. A forrás kereszteződésénél rossz irányt választottak, majd letértünk a jelölt útról, és erdészeti utakon kóvályogtunk tovább. Azt hitték, hogy jó irányba megyünk… Egy csomót kutyagoltunk azt sem tudván, hogy merre vagyunk, mikor az utat eltorlaszolta egy kerítés. Csúnya dolog, de átmásztunk rajta… Vagyis minket tacskókat gazdák tömtek át egy lyukon a vadkerítésen…

Mint utóbb kiderült, tök rossz helyen voltunk: a fehérvárcsurgói szőlők között találtuk magunkat… Pont az ellenkező irány! A végén vissza kellett fordulnunk, vissza kellett szuszakolódnunk a vadkerítésen, majd jó sokat visszafelé menni a jelöletlen úton. Engem ugyan nem zavart, hogy eltévedtünk, boldogan szimatoltam és kutyagoltam. De gazdák már tisztára beparáztak, hogy este 7 óra lévén ránk fog sötétedni az erdőben!!! Eltévedtünk! Éhen halunk! Megesznek a farkasok!

Végül valami csoda folytán visszakeveredtünk az Alba Regia forrásig, és innen már egy jónak tűnő, jelzett úton haladtunk tovább, és este 8-ra – pont a közvilágítás felkapcsolására…. – szerencsésen visszakeveredtünk az autóhoz.

Amúgy a Gaja-völgy tök jó hely, menjetek ti is oda a gazdáitokkal. Itt egy jó kis oldal róla, ahol még a tanösvény-táblákat is megnézhetitek online: www.gajavolgy.hu

A táblákból amúgy megtudtuk, hogy itt van őz, szarvas, vaddisznó, sőt még muflon is! Persze mi egyet sem fogtunk, csak 1-2 őzet láttak a gazdák, de Boci teljesen belelkesült a muflon szó hallatán. Kisebb szakaszokon pórázon is kellett sétálnia, mert már kezdett elhomályosulni az elméje a vadászösztöntől. És ha elcsatangolt volna az erdő közepén, ahol amúgy is el voltunk tévedve… hát akkor gazdák dührohamot kaptak volna.

Csak szemléltetésül megmutatom, hogy milyen nagyon eltévedtünk:

A piros útvonalon kellett volna a terv szerint haladnunk. Emellett mi még a kékkel jelölt kedves kis kört is hozzácsaptuk fakultatíve a túránkhoz.

Még jó, hogy volt nálunk ellátmányként jutalomfalat, pilótakeksz és víz! Különben tuti éhen vesztem volna…

És felhívnám a figyelmet a pirosan bekeretezett kutya-diszkriminációra a fenti térkép sarkában: a Gaja-szurdok területére fekete kutya nem jöhet be, csak fehér! De a fehér is csak kéményseprővel!

 

Záró akkordként a ritka csoportképek egyike - mi tacskók szigorúan farral a fényképező felé!