Kaptam egy új biciklis kosarat. Azt már régóta kinőttem, ami eddig gazda biciklijén volt. Csak két lábon állva, a másik kettővel a kormányon és gazdán kapaszkodva tudtunk közlekedni, ami kényelmetlen és balesetveszélyes is volt. Nem mintha én olyan nagyon szeretnék biciklizni, csak azt a részt szeretem, amikor gazda leszállít a drótszamárról, és kedvemre szaladgálhatok mellette.
Ez az új kosár sokkal nagyobb és kényelmesebb. Bele is tudok ülni, bár egy kicsit bele kell hajtogatni a lábacskáimat. Sokkal kényelmesebb, mint a régi, és van az alján szivacs is, hogy ne legyen kockás a seggem. Ilyen szépen tudok ülni a kosárban:
Egyelőre nem mentünk vele sokat, csak az utcában próbáltuk ki gazdával. A hétvégi biciklis tacskófuttatás elmaradt, mert gazdáék hosszú, nem kutya-kompatibilis biciklitúrára mentek nélkülem, másnap pedig kerti sütés volt nálunk a hétvégén.
A kerti sütésre eljött a Mylo-haver is, ő is bele próbálta magát a kosaramba. Neki jobban áll, mert ő nem olyan hosszú, mint én vagyok.
Ha már kerti sütés, a kutyusok sem maradhatnak ki. Ilyen lelkesen vártam, hogy kisüljön a husikám:
De túl sokat kellett várni, egészen elfáradtam:
Sütögetés közben egyszer rendet is kellett tennem, mert majdnem kitört a háború. Mylo-haver kényelmesen besétált körülszimatolni öreganyó lakásába, ami a cicák birodalma. A két Julis macska aludt a szobában, arra ébredtek fel, hogy egy lihegő, szőrös kutyaszörny üget feléjük. Úgy megijedtek, hogy a konyháig kergették fújás és köpködés közben szegény Mylo-havert, aki a világ legjámborabb és legfélősebb kutyája. Szaladtam be megmenteni, ugattam a macskákat, szaladgáltam fel-le. Végül gazda rendet tett, senki nem sérült meg, csak a Julisok kaptak félig infarktust. Mylo-haver pedig jobbnak látta az udvaron szimatolni a buli további részében...
A hétvégén szörnyű trauma is ért. Elmentünk gazdával sétálni a rétre, és szembejött két szabadon szaladgáló vizsla, gazdájuk utánuk biciklin. A két vizsla felém iramodott, én pedig még ugatni is elfelejtettem ijedtemben. Gazda fogott pórázon, de nem vett fel, nem voltak vad vizslák. Csak odaszaladtak hozzám, megszaglásztak, nyargaltak egy kört, megint odaugrottak elém, megint megszagoltak. Nem ugattak vagy morogtak, de én úgy megijedtem a két izgága vizslától, hogy csak álltam behúzott farokkal, felborzolt hátszőrzettel, és szégyen szemre ijedtemben egy kicsit összepisiltem magam… Nagyon megijedtem…
A harmadik vizsla-nyargalós kör után gazda már felvett, el ne üssenek a kajla vizslák. Olyan erősen kapaszkodtam gazdába, nehogy megint a vizsláknak adjon, hogy később alig tudott lehámozni magáról.
Azért nagy sokkot nem kaptam. A vizslák elnyargaltak, én pedig sétáltam tovább. Azért máskor éberebb leszek, és ha jönnek a vizslák, időben felkúszok gazdára…
Végül néhány friss alvós kép:
No comments:
Post a Comment