A hétvégén elég szomorú sorsú kistacskó voltam: először is gazdák le se tojtak, mert elfoglalták magukat kerítésfestéssel. Nem értem, hogy miért nem jó kopott barnán az a hülye kerítés, minek kell világos barnára festeni?
Egyáltalán minek oda az utca felől kerítés?! Csak megakadályoz abban, hogy kiszaladjak és szabadon megkergessek minden biciklist / traktort / lovat / bármit. Tök felesleges. Ezen a csillogó-villogó barna szín pedig kész röhej! Értem én, hogy őrizni kell a birodalom határait, de arra ott vagyok én, minek a kerítés?
Ez volt az egyik bajom, hogy a kerítésezés miatt gazdák nem foglalkoztak velem. Csak festettek, csak festettek, hiába feküdtem el mellettük vagy a fűben, hiába sóhajtoztam nagyokat, nem játszottak velem.
Annyi törődést kaptam, hogy jól bekentek bolhairtó spot-on-nal. Marhára örültem neki, ilyen törődést köszi, nem kérek túl gyakran. A bűzmirigyem is rendetlenkedik megint, remélem az állatdokihoz nem visznek el ismételten. Az már igazán sok lenne a törődésből...
Reklamációm másik tárgya, hogy gazdák egyik este "elhagytak".
Minden este, lefekvés előtt átmegyek öreganyóhoz játszani egy kicsit, gazda pedig a játék végén összeszed és hazavisz.
A játszás rész megtörtént szombat este is, viszont gazdák nem jöttek értem a szokott módon, hogy hazavigyenek alukálni. Ott felejtettek öreganyónál! Hát mit tehetett volna szegény kistacskó, befészkelte magát öreganyó ágyába! Neki is finom, meleg takarója van, de azért megsértődtem, hogy gazdák elfelejtettek. Gazda kicsit később szólongatott a kutyaajtómon keresztül, de én ugyan fel nem keltem az éjszaka közepén az ilyen hálátlan gazda miatt! Ügyet se vetettem rá, aludtam tovább, meg se mozdultam. Egész éjszaka öreganyóval cucukáztam. Reggel megint szólongatott gazda, de csak nagy sokára másztam ki az ágyból.
Gazdák örültek, mikor előkerültem, hogy nem vittek el éjjel se a vuclik, se a muclik, se a nálunk lakó macskabaglyok, én pedig kegyesen csóváltam nekik a farkamat egy kicsit.
És még egy szörnyű dolgot tettek velem gazdák: odaadtak a Mylo-haver gazdájának, aki átvitt egy egész délutános vendégeskedésre a Mylo-haverhoz. De a gazdák otthon maradtak! Se gazda, se saját birodalom, így nem valami vicces ám vendégeskedni. Jó helyen voltam, rokonok között, ahol szeretik a kiskutyát, de mégiscsak egyedül voltam gazdák nélkül. Kötelességtudóan megreszeltem a Mylo-havert, megcsócsáltam a fülét és egyéb szadizásokat végeztem rajta, ettem husikákat is, de azért nagyon megörültem, mikor később gazda értem jött és hazavitt.
Azért éreztettem a sértődésemet: hazaérve nem lelkendeztem annyira. Otthon a másik gazdához, csak lassan, hosszas fűszimatolgatás után mentem oda köszönni, hogy azért érezze, mennyire berágott kiskutya vagyok én!
Egyszer azért elmentünk sétálni a hétvégén gazdákkal. De ehhez az egyhez se volt sok kedvem, szaladgálok én eleget egész nap a gazdák után az udvaron, az ilyen kutyameleget amúgy is nehezen bírom. De csak magukkal húztak sétálni. Végülis jó volt, csak egy kicsit fájt a hasam, ezért lassabban mentem. Biztos a makaróni összekeveredett a tejecskével a bendőmben, az árthatott meg. Ettem rá sok füvet, de nem használt. Nem is vacsoráztam, de másnap már jól voltam, és bepótoltam a kajaadagot!
Szóval, ha gazdák továbbra is ilyen galád módon viselkednem velem, beadom a felmondásomat. Vagy bosszúból szétrágok valami hasznos dolgot. mondjuk a lábtörlőt. Vagy belebogyózhatnék gazda cipőjébe. Vagy széttépnék éjszaka egy párnát, amikor a nappaliban hagynak aludni...
Még gondolkodom a megtorlás módján. Kimegyek a teraszra, rágcsálom a cupákjaimat egy kicsit, hátha megjön az ihlet!
No comments:
Post a Comment