Kutya-meleg van. Én még soha kutyaéletemben nem éreztem ilyen meleget. És ez nem csak nagyot mondás, tuti igaz, mert melegrekord dőlt a hétvégén. Láttam a cicavízióban!
Olyan meleg van, hogy még esténként is sugározza a bundám a hőt a napközbeni 35 fokos levegőtől. Hiába fürdetett meg többször is a gazda hétvégén, nem sokat használt.
Még sétálni se volt kedvem ilyen melegben. Szombat reggel gazda már fél 6-kor felkelt, hogy a hűvösben sétáljunk, de nekem az is túl meleg volt. Elmentem vele egy darabig, hadd örüljön, de aztán lecsaptam a seggem a járda közepén, és egy tapodtat se kutyagoltam tovább. Rendes gazda, vette a lapot, szépen visszafordult velem, hogy hazamenjünk.
Meglátogattuk a Mylo-havert is, de ő még jobban kikészült a melegtől. Nem is értem, hogyan bírja abban a hosszú szőrű bundájában! Még péntek este sétáltunk vele egyet a faluban, de a hétvégét ő is a lakásban töltötte.
Reggelente segítettem gazdának kertészkedni, kapartam pár aknát, és fogtam egy lótetűt is! De többnyire csak befeküdtem a locsolástól vizes, hűvös földön a málnabokrok árnyékában.
A nagy melegben nem találtam a helyem. Napközben csak kóvályogtam egyik lakásból a másikba, egyik fekhőhelyemről a másikra. Még cupákot rágni se volt kedvem, csak ittam és lihegtem felváltva.
Egyik délután a nagy meleg ellenére gazdák mégis elvittek kirándulni. Ercsibe mentünk a Dunához, mert gazdának az a kényszerképzete van, hogy én szeretem a vizet, és eltökélt szándéka, hogy úszóbajnok kutyát neveljen belőlem.
"Gazda, menjünk már!"
Jó volt kocsikázni egyet, legalább a menetszél kicsit lehűtötte a fejem. Gazda lefényképezett, így szoktam nézelődni autókázás közben:
A folyóparton pórázon szoktam strandolni, mert mások is szoktak ott lenni. Most is volt két másik kutyus és néhány gyerek is. Nem nagyon foglalkoztam velük, de azért gazda jobban szereti, ha pórázon vagyok. Így azért is jobb, mert ki tud menteni, ha netán bele készülnék fulladni a vízbe. Igaz, legtöbbször csak térdig mentem bele, csak a folyó szélén pacsáltam. De párszor egy-egy játékbot után egészen mélyre bementem, csak a fejem látszott ki. A lábam alól sose vesztettem el a talajt, de azért sokkal bátrabban pancsoltam, mint máskor szoktam.
Baywatch-tacskó: Tarts ki bot! Megyek, megmentelek!
Aztán már eleget fürödtem, egy kicsit meg is rándítottam az egyik első lábacskám a köves parton. Sántikálni kezdtem, leültem felemelt fájós lábbal, és nagyon szenvedő képet vágtam. Gazdák bevették a színjátszást, és ölben vittek az autóhoz.
Ugye milyen szenvedő kistacskónak nézek ki?
Ott a hátsó ülésen elnyúltam, mint egy hadirokkant, szegény kis tacskó. Otthonig ott pihentem, és a huzatban szárítottam a bundám.
Otthon már semmi bajom sem volt, a lábhúzásnak nyoma sem maradt. Mérgesek is voltak gazdák, hogy mennyire átvertem őket!
Kaptam egy új játékot. Egy súlyzó alakú sípolós zöld gumijátékot. Most ez a kedven játékom! Olyan dudaszólókat tudok vele csapni, hogy csak úgy zeng a ház tőle. A tavaly kapott, horvátországi gumihalacskáim is nagyon jól sípolnak, de ez a zöld súlyzó, ez valami szuper! Nagyon könnyen és változatosan lehet sípolni vele, órákig tudom nyomi a duda-hangversenyeket! Fekve, ugatás közben, szaladgálva, ugrálás közben is tudom nyomogatni! Gazda már teljesen belehülyül, nem tudja elég hangosra állítani a tévét, mindent túldudálok!
És a hétvégém végére egy nagyon találó idézet, hogy művelődjünk is egy kicsit:
„ A tacskó mindenesetre a kutyák között a legeredetibb egyéniség, mintegy komikus összetétele a szeretetreméltóságnak és cudarságnak, pajkosságnak és világfájdalomnak, tettrekészségnek és lustaságnak, közömbösségnek és érzékenységnek, gyerekségnek és nagyképűségnek.„ dr. Engelmann
No comments:
Post a Comment