Igazából sok bejegyzésem nincs. Nem kirándultunk sehová, és többnyire csak aludtam, hol az egyik ágy takarója alatt, hol a másik ágy takarója alatt. Na jó, a hétvége egyik délutánján elmentünk a Mylo haverral a határba szaladgálni, annyit azért kirándultunk. Nem fogtunk semmilyen vadat, csak szagokat találtunk. Vagyis én. Mylo haver pincsi kutya, őt nem nagyon érdekli a vadászat. Nem is olyan tömör izom, mint én vagyok, inkább rongykutya hajlékonyságú öleb. De azért jó vele sétálni.
A napokban öreganyó pár napot szabadságon volt, így legalább szórakoztatott engem, én pedig őt, amíg a többi gazda dolgozott.
Egyik nap elsétáltunk a postára, ahol bemutattam neki, hogy milyen szép csendben üldögélek az ajtó elé kötve, amíg értem nem jön. A virágárusnál is bemutattam a tudományom. Ott nem volt, mihez rákötni a pórázomat, de öreganyó szólt az ajtóban, hogy maradjak ott, és én ott is maradtam! Nem kis erőfeszítésembe telt, hogy csak az ajtóból kukucskáljak befelé, és ne jelöljek körbe és szagoljak végig mindent. Volt pár különösen gusztusos virág, aminek szívesen megcsócsáltam volna a leveleit, és guszta szétrágható gyertyákat is kinéztem magamnak. De nyugton maradtam, öreganyó pedig nagyon büszke volt rám. Jutalmul ebédre főtt husit kaptam, amiből olyan sokat megettem, hogy gömböc alakú lettem. Este gazdákkal sétáltam, akkor azért lemozogtam a sok a kaját, nehogy kövér kistacsi legyek. Gazda mondta, hogy az nagyon nem egészséges.
Másik nap a temetőbe mentünk öreganyóval rendbe tenni a sírokat. Oda a gazdákkal nem megyünk sose, mert a temetőbe nem szabad kutyát vinni, de ez láthatólag öreganyót nem érdekli. Elég ramaty idő volt, így szerencsére egyedül voltunk a temetőben. Öreganyó kapirgált, én pedig mindent alaposan végigszaglásztam. Nyuszinak nyomát se éreztem, de azért volt bőven más szagnyom. Aztán jött egy idegen. Öreganyó ismerte, valami rokonféle volt. Hát az én rokonom ne legyen! Nagyon ellenszenves volt! És hiába próbáltam folyamatos szétugatással elriasztani, csak nem tágított! Minden áron barátkozni akart velem. Hát az ilyen gyanús, idegen kutyaszagú, nagydarab emberek velem ne barátkozzanak! Nekem gazda azt tanította, hogy az idegenektől maradjak távol. Ez az idegen pedig roppant félelmetes volt. Hiába ült le nekem a fűbe, szaladgált velem néhány kört. Még a kesztyűjét is odaadta, hogy rágcsáljam. De én ugyan egy kicsit se lettem barátságosabb. Zengett az egész környék az ugatásomtól. És ráadásul ennek az idegennek még talicskája is volt! Én pedig utálom a talicskát! Minden talicskát halálra kell ugatni! De a közelükbe nem szabad menni, még otthon sem. Mert akkor gazda viccből beletesz, és tologat. Mintha ez akkora poén lenne. Felfordul az imbolygástól a pici bendőm, és veszélyes dolog is az ilyesmi egy ilyen kistermetű kutyának. Mindig attól félek, hogy kiesem. Hát ezért kell a talicskát szétugatni!
Az elmúlt pár napban nagyon rossz idő volt. Pedig az ösztönöm szerint mindjárt nyárnak kellene lennie, de most éppen ősz van. Be is vackoltam magam a takaróm alá, és még egyik reggel se bújtam ki, hogy a felébredő gazdákat köszöntsem. Egy pléd alatti farokcsóválással elintéztem az üdvözlést. Amikor nagy nehezen előmásztam, ettem egy kis tápot, szupergyors iramban elintéztem az udvaron a pisilést, aztán húztam vissza az ágyba. Nem is kelek fel addig, amíg megint 25 fok nem lesz! Én napelemes kutyus vagyok, esőben elromlok!
Gazdák voltak valahol, ahová kutyusok nem mehettek, még ilyen kicsik sem, mint én. Pedig tudok nagyon kulturáltam is viselkedni, ha éppen olyan kedvem van…
Szóval erről a kutyamentes helyről hoztak nekem gazdák lufikat. Mivel gondolták, hogy egyperces játék lesz belőle, többet is hoztak. Itt van két kép, ahol játszom az egyik – rövid életű – lufival. (Remélem, a lufin reklámozott cég honorálja az ingyen reklámot 1+2 alutasakossal).
Azt hitték, hogy majd megijedek, amikor kidurran a számban, de olyan izgi játék volt, hogy nem féltem tőle. Kicsire kell a lufit felfújni, és akkor nem tudom rögtön belemélyeszteni a fogam, egy kicsit kell vele dolgoznom, hogy megdögöljön. A legfurább az ebben a lufiban, hogy nem esik olyan könnyen le. Hiába ugrándoztam utána, alig akart leesni a földre. Akkor a két mellső lábacskámmal átfogtam, nehogy megint elinaljon, és rágcsáltam. Rágtam-rágtam, aztán pukk, kipurcant. Nem ehettem meg a döglött lufikat, gazda elvette, és adott nekem másik lufit. Nagyon jó játék ez a lufi. Majd elmesélem Mylo havernak.
No comments:
Post a Comment