Sajnos csak most jutottam odáig, hogy folytassam kis életem nagy eseményeinek megörökítését. Mert hétvégenként nagyon elfoglalt kistacskó vagyok ám! Nem győzök kertészkedni, gazdákat sétáltatni, segíteni a házimunkában és a főzésben, és még a házat is nekem kell őrizni! Ma reggel pedig óriás velős csonttal kellett birkóznom, de most végre van egy kis szabadidőm művészi hajlamaim kiélésére, amíg gazdák nem érnek haza.
Most először leírom, hogy mit csináltam hétvégén, utána pedig folytatom a múltban való vájkálást.
Szombaton nagyon szép idő volt. Egész nap kint voltam és mindenfélét csináltam.
Reggel kaptam öreganyótól egy jó szaftos pulykacomb csontot, amit direkt nekem kunyerált a hentestől. Ez egy nagyon jóízű csont volt, kicsit rágtam, aztán elástam a sóderkupackba az udvaron későbbre. De ott nem éreztem biztonságban, ezért kiástam, és újból rágcsálni kezdtem. Kicsit csikorgott már a fogam alatt, de azért még csont volt. Gazdák feltereltek vele a teraszra, én meg morogtam rájuk, mert azt hittem, hogy el akarják venni a prédámat. De csak fel akartak csukni a teraszra, mert ők elmentek valahová. Bántam is én, hogy egyedül hagynak, inkább örültem, hogy senki nem zavar csontrágcsálás közben. Mire megjöttek, már majdnem az egész csontot elpusztítottam. Közben pedig csak néhány macskát kellett elzavarnom a közelből, egyébként nyugi volt.
Azért örültem, mikor gazdák megjöttek és már kezdtem elfáradni a sok rágástól. Amíg az egyik gazda jó szagút főzött, én pihentem a másik gazdával. Ebédre tejfölös makaróni csíkokat kellett beszippantanom, hogy néhány szalonnakockát is kapjak gazda tányérjából. Átmentem etetni vénanyóhoz, és tőle is kunyeráltam tésztát és szalonnát. Jófej ez a vénanyó, még reszelt sajtot is adott.
Délután gyúrói öreganyóhoz is elmentünk, ott pedig kenyérszalonnát ettem. Jó sokat elkoldultam, meg is telt a bendőm. Holnapra szép fényes lesz a bundám és kerek az oldalam a sok szalonnától. Paraszt kutyának lenni jó!
Gazdák kertészkedtek is. Először nem mehettem a hátsó kertbe, ott nyüszítettem szakadatlanul a kapuban. Aztán végighúztak a kislányos szomszéd felől egy narancssárga kerítés-félét, amin nekem nem szabad átmenni. Azért ha nagyon akarnék, simán átbújnék alatta, de gyorsnak kellene lennem. És akkor biztos ki is kapnék, úgyhogy maradok a saját kertemben. Majd néha áthívom a kislányokat labdázni. Hátha le tudok nyúlni tőlük egy újabb labdát, mint a múltkor. A másik szomszéd felől is kerítés van, szóval nem rohangálhatok hét határon túl. De azért így is jó nagy kertem maradt. Segítettem gazdának gazolni, rágcsáltam a hosszú zöld fűszálakat, hogy minél kevesebb maradjon neki. Amikor a locsoláshoz értünk, én már nagyon elfáradtam, és csak napoztam a fűben.
Este még átmentünk Gyúróra, gazda szerelt egy autót egy nagyon gyanús egyénnek, akit kellő mértékű ugatásban részesítettem, hogy tudja, én egy nagyon veszélyes tacskó vagyok! De nem sokáig ugathattam, mert amíg egyik gazda szerelt, én másik gazdával sétálni mentem. Kicsit már fáradt voltam, de azért nagyon szépen sétáltam. Mentünk ismerős helyeken és ismeretlen utcákban. Néhol volt egy-két mogorva, őrülten ugató kutya is, olyankor féltem, és gazdához mentem, hogy vegyen fel. Gazda ölében már sokkal jobban éreztem magam (és néha „bátran” visszaugattam a kutyáknak).
A sétálós kutyák általában tök normálisak, de ezek a kerítés mögötti, sose sétálós kutyák teljesen hülyék.
Szombaton jó sokat voltam a szabadban, amit nagyon jól tettem, mert majdnem egész vasárnap szar idő volt. esett az eső, és én csak lábujjhegyen merészkedtem le a fűbe pisilni, amúgy a terasz tövében araszoltam egyik lakástól a másikig… egyik meleg ágytól a másikig… Az egész délelőttöt átaludtam: aludtam vasalás közben, mosogatás közben, teregetés alatt, amíg gazdák főztek, gazda ölében az ebédnél. Délután beraktak a kocsiba, de én ott is csak aludtam. Mikor megálltunk, már nem esett, és én kezdtem feléledni. Egy kupac idegennel találkoztunk, de kutya nem volt velük. Nem sokáig ismerkedtem, mert mi az egyik gazdával sétáltunk a környéken. Utána kicsit szimatoltam az idegeneket, de azok elmentek. Mi pedig, ha már Tatán voltunk, elmentünk ahhoz a szuper tóhoz, ahol már voltunk többször is. Itt nagyon jót lehet sétálni, bár vadászni nem lehet, és gazda nem is enged el a pórázról. Viszont van sok másik kutya. Némelyik barátságos, mások nem annyira. Jött egy vizsla szaglászni, de olyan kajla és nagy volt, hogy féltem tőle.
Jött két szálkástacskó is. Gazdák mindenáron cimbiztetni akartak, de nekem nem volt kedvem barátkozni. Más kutyusokkal, mint két beagle, cocker spániel, fehér kiskutyák, jól elvoltam, De az a két tacskó furcsa volt. Nem tetszettek. Egy másik, nagyobb szálkással is találkoztunk, de azt meg én nem érdekeltem.
Szóval jót sétáltunk, csak az nem tetszett, mikor gazda elvette tőlem azt a pár döglött haldarabot, amit a tóparton vadásztam. Pedig fincsi büdi haltetemek voltak. Még be se parfümözhettem magam. Gazda mérges volt rám, pedig én csak szuvenírt gyűjtöttem.
Úgy elfáradtam, hogy egész hazaúton aludtam, aztán bekotortam magam a nappaliban a plédem alá, és folytattam az alvást reggelig.
Üzenet a többi kutyának: VIGYÉTEK A GAZDÁTOKAT AZ ÖREG-TÓHOZ SÉTÁLNI, MERT AZ TÖK JÓ!
Most pedig folytatom a múltbeli történéseket egy tavaly novemberi bejegyzésemmel, amikor először jártam városban:
… „Reggel nagyon elcucukáztam gazda mellett hajnali tévézés közben, ezért nem tudtam felcsörtetni az emeletre, mint tegnap, hogy kinyaljam a másik gazdát az ágyból. Már csak arra keltem fel, hogy dübörög lefelé a lépcsőn. Olyan álmos voltam, hogy véletlenül odapisiltem neki a fürdőszobába, de nem nagyon kaptam ki. Próbáltam visszatartani, de a hülye pisi kijött! Aztán reggeliztünk, és a szalonnakockáim mellé egy csomó vajas kiflidarabot is elkoldultam. Aztán nem volt valami izgi a délelőtt. Egyik gazda tévézett, másik gazda sütit gyártott, öreganyó takarított, szegény kiskutya pedig unatkozott. Gazda megígérte, hogy sütés után valami izgit csinálunk, de aztán lent ragadt a pincében ajtót festeni. Az nagyon unalmas dolog, és büdi is, úgyhogy én kint ugattam az utcát, és minden érdemesebb tüzifa darabot kihordtam a pincéből az udvarra. Átmentünk a vénasszonyhoz is, ahol gazda eltűnt a padláson. Csalt engem is, de én ugyan fel nem megyek oda! Biztos tele van kiskutyafaló szörnyekkel! Gazdára is rásóztak a szörnyek egy láda diót, hát akkor a tacskóval mit csinálnának!
Aztán gazdák feltűnően készülődni kezdtek. Mintha sétálni indulnának, csak szebb bundát vettek. Nagyon megijedtem, hogy engem itthon hagynak, de aztán láttam, hogy a cucu-cucc is bekerült a pakkba. Megyünk az erdőbe, juhé!
De aztán csak a gyúrói öreganyóért mentünk, és elindultunk kocsikázni. Nagyon uncsi volt, még ugatnivalót se láttam, gazda pedig nagyon gyorsan hajtott. És nem is erdőbe mentünk. Egyszer csak ott termett egy csomó másik autó, nagy házak, csomó ember, zaj és szagáradat – Buda. Még sose láttam várost, de nagyon idegesítő volt. Amíg gazda parkolt, én a másik gazdával kiszálltam. Rögtön annyi kutyapisi fogadott egy ház oldalán, hogy ott el is szimatoltam volna egész délután. Kutyakakik is voltak, sokkal több, mint otthon. Úgy látszik, itt nem kell összeszedni a kutyakakit.
Aztán bementünk egy sötét házba, és a kapualj végén ott volt a Mylo haverom, meg a gazdái! A Mylo egy öregedő palotapincsi, aki nagyon jó barátom. Lementünk egy földszinti hátsó lakásba, ahol Mylo gazdái laknak. Szegény Mylo haver, nem csoda, hogy olyan öreg és szakadt, ilyen otthonban, ahol még az utcát se látja, hogy jót ugathasson. Se kutyazaj, se szomszédkakas, se semmilyen zaj nem hallatszódott ott lent, és még napozni se lehet ott sosem. Pedig én nagyon szeretek a napon elnyúlni. Napelemes fényérzékeny cucu vagyok!
Myloval játszottunk egyet, gazdáék ebédeltek, szaga alapján csirkegaluskás levest és csirkés szószt tésztával. De mi kutyusuk nem értünk rá kunyerálni a nagy hancúrtól. Gazdáék már a desszert csokitortánál tartottak, mikor már nem bírtam tovább, titokban odacsurrantottam a folyosóra. A folyosó elnevezés egy kicsit fennkölt, hívjuk előtérkének, aminek az egyik végében egy nagy lyuk volt a padlóban. Három kutya is belefért volna, és tiszta beton volt. Hogy ez a Mylo haver mekkora lyukat tud kaparni! Az én gazdáim nem örülnének ekkora lyuknak. Aztán megtudtam a Mylo havertól, hogy ezt más emberek lyukasztották ki egy vízvezeték cső miatt. De vajon a Mylo gazdái miért nem temették be? Na mindegy, én féltem a nagy gödörtől, elkerültem, nehogy beleessek, és gazdák elfelejtsenek, és itt hagyjanak a napmentes lakásban! Az szörnyű lenne!
Már épp befejeztük a Mylo haverral a hancúrozás 3. felvonását, amikor a sok gazda sétálni vitt minket. Nagyon furcsa volt, hogy mindenhol csak aszfalt van, és sehol egy jó húsos fűcsomó, amit lepisilhetek, vagy egy szétkaparandó vakondtúrás, de hiába, ez egy város. Volt sok szimat, de a sok emberláb és zajok lekötöttek. Nagyon sok ember jött szembe, és csak rövid pórázon mehettem. Húztam is gazdát, hogy engedjen már el, hadd szagolgassam a lábakat, de ő inkább felvett. Nagyon sokan jöttek szembe egy kis ösvényen a felújítás alatt álló Margit-hídon, de lassan odaértünk a Margitszigetre, ahol már kezdett zöldülni a környezet. Itt a Mylo haverral már hosszabb pórázon sétálhattunk. Volt pár kutya is, de ezek pesti kutyák, sokkal közömbösebbek, mint az otthoniak. Lementünk a vízpartra, majdnem fogtam vadkacsát. Fogtam szép botokat, versenyt futottunk a Myloval. Láttunk kis tavakat is, megijedtem egy bringóhintótól, szagolgattam egy fehér kutyust. Jó séta volt, de nem lehettem mindig hosszú pórázon, mert futkároztak és bicikliztek az emberek összevissza. Jó volt, el is fáradtam, de az erdőt azért jobban szeretem, ahol szabadon lehet szaladgálni, és csak a gazdák vannak ott.
Már besötétedett, nagyon el is fáradtam, mire végigértünk a szigeten. A hídon már nem bántam, hogy gazda cipelt. Visszamentünk a lakásba, de már nem volt kedvem játszani, csak elfeküdtem a földön. Már kezdtem attól félni, hogy örökre itt maradunk, de szerencsére gazdák összeszedtek, és hazaindultunk. Nem bántam én, hogy nem látok többet a városból vagy otthagyom a Mylo havert. Csak a saját, ismerős szagú otthonomat, ágyikómat és kutyaszomszédokat akartam.
Nagyon elfáradtam, hazafelé sokat aludtam gazdán elnyúlva a kocsiban, de nagyon hosszú vagyok, már nem férek el úgy gazda ölében, mint régen. Azért tudtam cucukázni.
Nagyon megkönnyebbültem, mikor hazaértünk. Megvolt öreganyó is, a cicákat is végignyaltam, betoltam egy tál májpörköltet (a tésztát rendes kutya lévén meghagytam a cicáknak, hadd hízzanak!), aztán már csak cucukáztam gazda mellett a nappaliban a takaró alatt.
Ez volt ám az izgi délután! Elmondhatom, hogy igazi világjáró cucu vagyok! „ …
Decemberi bejegyzés:
…” Érzem a bundámon, hogy jön a hideg. Ettem is este egy csomót: egy tál szalonnát, egy egész alutasakost, farhát-pörköltet, egy kanál tiramisut és egy kanál fincsit, fél tálka tejet is.
Valamilyen új taktikát kell kitalálnom a gazdák átverésére és az emeelti ágyba való bejutásomra. Mert este engem mindig lent hagynak a kutyaágyban, de ott nekem már nem olyan jó, mióta felfedeztem, hogy fent is lehet aludni gazdákkal, a takaró alatt.
Először azt a taktikát alkalmaztam, hogy lefekvés előtt kikéredzkedtem, mintha pisilni mennék ki jótacsi módra. Aztán jó sokáig kint kolbászoltam, amíg majd’ lefagytak a füleim. Bementem nagy nehezen, és akkor gazdához bújtam, hogy lássa, milyen hideg vagyok, megsajnáljon és felvigyen az ágyba. De ez eddig nem jött be, sőt most már korábban kitesznek pisilni, után még tévézek gazdával, lefekvéskor pedig már nem mehetek ki. Bár tegnap nyitva hagyta gazda éjszakára a nappali ajtót – direkt vagy véletlenül? -, és ott aludtam egy darabig.
A másik taktikám a döglött kiskutya pozíció. Amikor jön gazda, hogy a tévézésből lefektessen, bekotrok a takaró alá, ott rögtön hanyatt vágom magam, a lábaim égnek állnak, és rongykutyát játszom. Hiába húznak-vonnak, nem mozdulok, nem fordulok vissza. Szekálhatnak, ahogy akarnak, és feldobott lábú tacskó maradok. Ennek is az a lényege, hogy megsajnáljanak. Pár perccel el tudom húzni a lefekvést, de az ágyba még nem jutottam be ezzel a taktikával.
Majd körbeugatok a környéken, hátha valamelyik szomszéd tud valami tuti ágyba bújós technikát.
Bezzeg hétvégén elaludtam egy perc alatt. Buli volt, jött a Mylo-haver is, és szétjátszottuk a fejünket. Három órán keresztül kergettük egymást. A végére már úgy elfáradtam, hogy felkéredzkedtem gazda ölébe, és rögtön el is aludtam. Nagyon sokat hancúroztam, nehogy a Mylo-haver rossz vendéglátónak tartson, mert nem foglalkozok vele. Amúgy is odaengedtem neki az egész szalonnakészletemet a tálamból. „ …
Szintén decemberi bejegyzés, akkor már nagyon kemény tél volt:
… „A gazdáim hülyék. Otthon hagytak engem múlt pénteken, hogy Bécsben sétálgassanak NÉLKÜLEM. Erre mit hoznak szegény kis Sütinek vigaszdíjként? Rénszarvas szarv fejpántot! Kolbász, halacska vagy legalább egy játék helyett kaptam egy plüss agancsot! Ezért megérte odáig elmenni! Rám is adták, lefényképeztek minden irányból. Marhára élveztem, el lehet képzelni! Még az iwiwre is felkerültem rén-tacskóként. Nagyon gáz! Majd rakok be képet.
Hétvégén elvittek a gazdák sétálni. 20 centis hó volt és vagy -10 fok. Ezek meg sétálni vittek! Már hó söprés közben lefagytak a lábaim egy perc alatt, nem tudom, hogy gondolták, hogy majd vidáman sétálok nekik! Azért hősiesen tűrtem, hogy belepréseljenek a télikabátomba, aztán elindultunk. De még az utca vége előtt nagyon elkezdett fázni a sok kicsi lábam. Mutattam is gazdáknak, mert mindig egyet fel kellett emelnem, nehogy odafagyjon. Nem is mentünk messzire, és a séta nagy részét gazdák ölében tettem meg. Szar dolog ez a téli séta. Max. az öregasszonyig vagyok hajlandó átszaladni, és esetleg lepipiskedek a hasamig érő hóban pisilni és bogyózni az udvarra. Amúgy ágyban telelő kiskutya leszek tavaszig!
Legalább napközben nem fagyok meg, mert már van kutyaajtóm, és bent lehetek egész nap a lakásban. Csak ugatni szoktam kiugrani a teraszra egy-két percre, aztán uzsgyi vissza a melegre!
De sajnos egyik nap elég buta és ügyetlen kiskutya voltam, mert bezártam magamat és a cicákat a lakásba. Mert láttam, hogy a cicák úgy mennek ki a cucuajtón, hogy a lábukkal nyomkodják. Hát nekiálltam kaparni én is. De valamit rosszul csináltam, mert az ajtó nem nyílt ki, a zár viszont eltekeredett, így bezártam magunkat. Mire a gazdák megjöttek, már egy csomó macskakráter volt mindenfelé. Én is bogyóztam párat, mert már úgyis mindegy volt. Nem kaptam ki, mert mit tehetek én róla, hogy az a hülye gomb eltekeredett. Jó lenne egy ajtóhasználó tanfolyamot tartani nekem, mert már az összes kóbormacska bejár, csak én nem tudom használni azt a hülye ajtót! „…
Most nem találtam rén-tacskó képet, de majd keresek. Viszont találtam más nagyon aranyosat - legalábbis szerintem nagyon aranyos vagyok :-)
Ilyen a téli álmot alvó kistacskó:
Egyszer meghívtuk az udvarunkba ezt a szimpatikus kutyust. Nem mondta meg a nevét, de jót kergetőztünk a hóban. Még a csülkeim megfagyásáról is elfeledkeztem!
No comments:
Post a Comment