Régi írásaim - 2010 nyár/ősz

Most elkezdem előtúrni a régi naplómból a bejegyzéseket.

Ez egy 2010. Május 18-i, amikor még nagyon friss volt a tacskó-gazda kapcsolatom a gazdákkal és még nagyon kicsi is voltam.

…”Mivel este egy csomó tejet ittam, egy rakás tócsát csináltam és 3 hurkát is, amit gazda szépen összepucolt nekem.

Aztán szokás szerint elmentek dolgozni, hiába nyüszítettem, engem otthon hagytak. Napközben próbáltam jó kutya lenni, és kevés wc-t csinálni. Az összes elől hagyott gazdacipőt bevittem az ólamba, a végén én már be se fértem.

Aztán végre hazajöttek a gazdák! Segítettem az egyik gazdának főzni, kunyeráltam sült krumplit, ettem egy csomó nyers gombát, sőt még a vöröshagymát is nyalogattam, bár az nagyon furcsa szagú volt. Este gazda levitt a fűbe, ahol egy csomót futkároztam. Még a hátsó kertbe is elmentünk, de ott nem szaladgálhattam a sorba ültetett vetemény között. Azt nem értem, miért nő az a sok egyforma gaz olyan sorban! Elrágcsáltam egy tulipánszárat is, nagyon finom zsenge szára volt, és finom lé jött ki belőle. Úgyhogy ma tiszta vega-kutya voltam. Este kaptam egy adag rizses gombapörköltet is, de meghagytam reggelre, mert már nagyon álmos voltam.

Gazda sétálni is el akart vinni, de én mindig úgy félek, hogy ellopják a házamat, amíg távol vagyok, hogy csak a Szomszéd kutyáig voltam hajlandó elmenni vele. Tudom, hogy a falkatag mindig a falkavezért követi, de én szartam a gazdára. Fogtam magam, és hazaballagtam. Épp elkezdtem beengedésért nyüsszögni öreganyó ajtajában, mikor a gazda is visszajött a sétából. Ő se sétált sokat. Aztán játszottunk az udvaron fogócskát, megkergettem a cicákat a lakásban, olvastam újságot, és végighordtam a lakásban a súrolókefét.

Este már éppen elszundítottam az ólamban, mikor jött a másik gazda, és számítógépeztünk egyet.

A bolháim száma jelentősen csökkent a hétvégi élményfürdéstől. Milyen jó volt az a meleg zuhany! A hajszárítótól ugyan féltem, mert az félelmesen búgott, de utána gazda egy csomó ideig melegített takarókban.

Csak az a hülye szél állna el, és a gazdák is levághatnák a füvet, mert alig lehet benne szaladni, és pisilni is csak úgy tudok benne, ha az egyik hátsó lábam felemelem. Pedig úgy nagyon kényelmetlen ám!”…

Kicsit összevissza, de mit vár az ember egy két hónapos tacskótól. A Szomszéd egyébként egy utcabeli tinédzser farkaskutya volt, de már nem lakik ott. Csak kiskoromban játszottam vele néha. Nyüszíteni pedig azért kellett öreganyónál, mert akkor még nem volt különbejáratú kutyaajtóm. Most már szabadon járhatok ki-be.

Ez itt egy 2010. Szeptemberi bejegyzés, itt már nagy és flegma tacskó vagyok és még mindig nincs kutyaajtóm:

…” Hideg van. Kurva hideg. Ezek a szemét gazdák meg egész héten szívatnak engem. Mindig hajnalban elmennek az autóval, én pedig kint ragadok a teraszon. Várhatják, hogy lekenyereznek 1-2 csonttal, szalonnával és cucu-fogkefével. Egyszer a héten oda is pisiltem nekik a lábtörlőre, de nem nagyon izgatták magukat.

Egyébként meg fázok, és egész nap az ólban vagyok. Kaptam pár új pulcsit, azok jó melegek. A gazda mindig kiszedi a cipőit az ólból, de én másnap úgyis visszahúzom őket, és azokon dolgozom. Aztán jön a postás, azt megugatom. Aztán jönnek a gyogyósok, azokat is megugatom. Aztán jön az utca alkoholistája, akkor el kell bújni az ólba, nehogy megbolhásodjak tőle.

Egy új ellenség is van a ház körül: a fehér-szürke kandúr. Eddig csak a többi macska kajáját ette meg, de most már olyan pofátlan, hogy ha nem figyelek, befekszik az ólamba! Tiszta szőr és bolha lesz tőle az ólam! És hiába ugatom az ólajtóban állva, hogy majd’ a valagam marad el, csak fúj rám. Nem is fél tőlem! De én közelebb nem megyek hozzá, csak távolról ugatom. Úgy látszik, ez a hülye macska nem tudja, hogy én kotorékeb és vadászkutya vagyok, és ha én ugatom a vadat a lyukban, akkor annak ki kell jönni.

Egyébként nemcsak hideg van, hanem eső is. Minden reggel nedves a fű, mikor gazda levisz pisilni. Mindig körülményesen levisz, mintha nem tudnék akár a szőnyegen is dolgot végezni. Mindegy, ha már levisz, odapisilek szertartásosan, hadd örüljön.

Új jóbarátom a sajt. A sajt finom, nem kell sokat rágni, és mindig jó nagy darab van belőle a hűtőszekrényben, ahonnan a szalonna is kibújik.

Egyik este, mikor éppen nem esett, elmentem gazdával sétálni. Akkora lószart találtam! Persze nem parfümözhettem be magam vele, de azért egy jó nagy darabbal a pofámban elszaladtam. Legalább a szám legyen illatos.

A sétáról jut eszembe, igazán kaphatnék már egy nagyobb hámot, mert kihíztam a mostanit! Izmos cucu vagyok. A gazda lábát simán megkettyintem két lábon állva…

Jaj, most mennem kell, mert gyanús egyén csoszog a járdán. Megyek és halálra ugatom! „…

Ez is még 2010. szeptemberről való:

… „Reggel nagyon fáztam, nem is keltem volna ki az ólamból, ha gazda nem rángat ki pisilni. Csak tudnám, hová lett a reggeli nap. Eddig mindig sütött, de most már tök sötét van. És hideg is. A kutya fázik!

A reggeli gazda-szertartás után - mikor mindenki a konyhában van, nekem leesik pár sajt- és szalonnadarab, aztán az egyik gazda elmegy - vártam, hogy majd a másik gazda is otthon hagy. De otthon maradt, és elmentünk a boltba. Közben egy csomót porszívóztam, jelöltem, és hurkáztam egyet a kanyarban. Utálom, mikor gazda kiköt a bolt mellé a kerítéshez, olyankor mindig félek, de szerencsére mindig gyorsan visszajön, és én akkor nagyon örülök.

Hazafelé is sokat porszívóztam. Aztán gazda otthon hagyott, és átment a vénanyóhoz. De én nem maradtam ám bent, kibújtam egy Copperfield-es fordulattal a kerítés alatt, és nyargaltam utána. Engem ugyan nem hagyhat otthon! Meg is lepődött, mikor beállítottam vénanyó folyosójára nagy farkcsóvával. Hízelegtem neki, így nem szidott meg.

Az a nagy büdös fekete kutya nem volt sehol, enyém volt az egész ház! Körbe is ugráltam  öreganyót, aki mindig az ágyban van. Nagyon lusta lehet, ha ennyit fekszik. Én csak akkor szoktam lefeküdni, ha cucukázni akarok. És elég jó büdös is van nála. Főleg egy vödör nagyon büdös nála, de azt még nem nézhettem meg, hogy mi van benne, miért olyan büdös. Öreganyóra jó felugrálni, mert gyönge, nem tud lelökni, és mindene olyan kellemesen löttyedt és puha. Megrágni azért nincs gusztusom, de ugrálni jó rajta.

Aztán hazamentünk gazdával, de ő nem ment dolgozni, helyette felvitt a tetőtérbe, és jó sokáig ott voltunk. Valami szekrényt szerelt, aztán telerakosgatta. Közben szanálta a cuccokat, a szemetet pedig nekem adta. Hogy mennyi kincset kaptam! Egy egész nagy papírszatyrot, amivel föl-le rohangáltam, műanyag dobozokat, és papírt, azokat jól szétrágtam. Loptam szobanövényt és harisnyát. Aztán már nagyon elfáradtam, és amíg gazda hajtogatta és vasalta az ember-bundákat, én cucukáztam.

Később gazda főzött, de nem volt olyan jó szaga, nem is asszisztáltam, mert megint nagyon fáradt lettem. Becipeltem gazda kerti kalucsniját a fotelba, hogy azzal alszom, de elvette tőlem. Pedig jó gazdaszagú cipő volt. A botomat is kidobta a teraszra, pedig még volt rajta pár szétrágható száraz levél…

Aztán gazda valami nagyon izgalmasat csinált. Olyan szagú volt, mint a tónak és azoknak az úszó dolgoknak benne. Csak ezen volt panírbunda. Dolgoznom is kellett vele, mire kihámoztam a husit a panírból! Szerintem dinoszaurusz volt. Olyat láttam egyik este, mikor a másik gazda nézte a tévét. Biztos dinoszaurusz volt. Majd fogok egyet én is, ha legközelebb az erdőbe megyünk.

Egy csomó dinoszauruszt megettem, és már nem is voltam álmos.

Gazda elindult a kert felé, ahol nagyon szeretek bunkert ásni, szimatolni és minden hasznos növényt szétrágni. De most valami nagy szarságot csinált. A sok gazból nagy tüzet és füstöt csinált. Csípte a szememet, és hiába hunyorgattam, a füst mindig felém szállt. Megkerülni nem mertem, hogy visszameneküljek a teraszomra, inkább lesunytam magam a szomszéd ólja mögött. De gazda megmentett, és bevitt az udvarra. Ott már nem volt füst, de azért nem mentem a kertbe. Gazda jól elrontotta a kertészkedésemet.

Már örültem, hogy végre csinálunk valami jót is, de csak átmentünk vénanyóhoz, és nála is lett nagy füst. Akkor már a közelébe se mentem, füstölődjön a gazda, én inkább porszívóztam a háznál és az ólakban. A fekete kutya sehol nem volt, hát helyettesítettem, és megugattam mindent a folyosó végéről.

Vénanyónál volt másik két öregasszony is. Az egyiknek nagyon ellenséges kutyaszagú volt a keze, azt jól meg is ugattam. A másik se volt túl szimpatikus.

Sikerült ugatással és ugrálással elüldöznöm a két idegen öregasszonyt, jutalmul kaptam vénanyótól tortát. De csak a piskóta volt jó belőle.

Megint nagyon elfáradtam, szívesen cucukáltam volna öreganyó ágyában, de gazda megint elindult. Ez a gazda állandóan csak megy, ezt csinál meg azt, masírozik jobbra-balra, nem lehet ezt követni. Hazamentünk, és nem is érdekelt, hogy mit csinál, még habot se mentem enni, mikor fürdött. Csak befeküdtem a fotelomba szundikálni. Azért a tetőtérbe később felvitettem magam vele. Ott is van egy fotelom. De ott nem lehetett olyan jól aludni, mert mindenféle hangok bejöttek az ablakon. Nem láttam semmit, csak ugattam a nagyvilágba, hogy elijesszem a betolakodókat. Gazda kitett az ablakba, hogy lássam, mit ugatok, de attól nagyon féltem. Olyan magas!

Azért jót aludtam ott fent, sütött rám a napocska, nem is kellett rám takaró, melegítette a délutáni nap a csupasz kis hasamat és a csülkeimet.

Amikor kialudtam magam, megint elmentünk sétálni, de szembejött a másik gazda, és akkor visszafordultunk.

Aztán megint mindenki a konyhába gyűlt, megint ettem egy csomó dinoszaurusz húst. Utána a gazdák olyan hülyeséget találtak ki: betettek a bicikli kiskosarába, és egészen a másik öreganyámékig el kellett velük mennem. Az jó, hogy lobognak a füleim a szélben, de olyan kényelmetlen az a kosár. Viszont nagyon aranyosan nézhetek ki benne. A másik öreganyámnál ott volt az a lökött dagadt ember, aki mindig cuncurgat, közben egyfolytában vinnyog hozzá. Hiába vinnyogok és ugatok vissza, hogy most már hagyja abba, csak vinnyog tovább. Találtam cicákat is, de a cimbicica már nincs sehol, akivel olyan jókat lehetett bunyózni.

Aztán gazdák megint visszatettek abba a hülye kosárba, és hazamentünk. Egészen elgémberedtek a mellső lábacskáim a kapaszkodástól. Az utcánkban már futottam a gazdák mellett, az jó volt.

De annyira elfáradtam a mai munkás naptól, hogy csak befeküdtem gazda mellé tévézni, még megrágni és szadizni se volt erőm! Cucukáztam reggelig. „ …

Néhány komment: a cimbicica egy marha nagy kandúr volt, aki nem félt tőlem, sőt jókat lehetett bunyózni vele. Egyszer szegényt elütötte az autó… A fekete kutya pedig a Buksi volt vénanyónál, de ő már olyan öreg volt, hogy elhalálozott végkimerülésben.

Csak a rend kedvéért: öreganyó= gazda anyukája, vénanyó= gazda nagymamája

Egy írás 2010. október elejéről:

…” Egyik nap nagyon hideg volt reggel. Általában mindig hideg van, és amikor gazda lejön a megmászhatatlan lépcsőn az emeletről, gyorsan üdvözlöm, aztán vissza is vackolom magam a cucuólamba, mielőtt elkap és kivisz a még hidegebb időbe pisilni. Persze egy idő után már úgyse bírom a csapot zárva tartani, és akkor csak ki kell mennem az udvarra üríteni. Szóval egyik reggel a szokásosnál is hidegebb volt. és mostanában nagyon sötét is van. Nem tudom, hogy hová lett a nap. Szóval gazda indult dolgozni, engem pedig megint ki akart csukni a teraszra. De nem volt kedvem kint fagyoskodni, úgyhogy bánatos kutyaképpel lecsaptam a valagam az ajtóban, árvakutya szemekkel bámultam gazdára, és láthatóan remegtem. Meg is lett az eredménye, gazda beengedett az öreg gazdához. Ott rögtön beugrottam az ágy közepére, ott is jó látványosan lecsaptam a valagam a takaróra, hogy nekem ott jó lesz. Bent is maradtam. Gazda elment.

Eldöntöttem, hogy jó kutya leszek, ha már ilyen jó meleg helyen vagyok. De nem voltam éppen álmos, és a cicák se voltak meg, hogy szórakozzak velük. Először találtam pár újságot. Gondoltam, abból semmi rossz nem lesz, ha kiolvasom őket. Máskor is szedtek már gazdák miszlikbe tépett papírokat utánam. Aztán megláttam a papucsot! Először ellenálltam, de az a szemét csíkos papucs rám támadott! Kénytelen voltam megölni, mielőtt ő végez velem! Cafatokra rágtam a felső részét, így mozgásképtelen lett. Nagyon megörültem, hogy így megmenekültem a papucstól, örömömben szanaszét túrtam gazda ágyát. A takaró lecsúszott, és hiába ráncigáltam teljes erőmből, nem tudtam visszahúzni. Aztán már nagyon kellett wc-znem. Lehet, hogy nem kellett volna belefetyelnem az összes cicatejet. Itt-ott csináltam pár kisebb tócsát, gondoltam, ez jobb, mintha egy nagy lenne. Talán észre se veszik. A megölt papucsot is bedugtam egy lábtörlő alá, talán az se derül ki rögtön.

Aztán kintről hangokat hallottam, de nem tudtam kimenni. Már azt hittem, hogy lopják az ólamat, ezért a fogaimmal és a karmaimmal próbáltam lyukat ütni az ajtón. Nem sok sikerrel. Csak egy egész kis fal és ajtófesték jött le. Azért eléggé meglátszott, ennek gazdák nem fognak örülni.

Később kakilnom is kellett. A pisilési technikához folyamodva, a kakit is kb. 10 kis bogyóba pottyantottam ki szerteszét a lakásban, hátha ez is kevésbé feltűnő. Közben feldöntöttem egy lámpát, egy ébresztőórát és véletlenül sikerült lerágnom egy kötőt gazda háncsládájáról.

Gondoltam, a konyhaablak olyan átlátszó, talán könnyebben boldogulok a rajta való kijutással, mint a megrágott ajtónál. Az előtte lévő székre felugrottam, onnan kapartam az ablakot. Sajnos a függönyök útban voltak, azokat is óvatosan lekapartam. A vitrázsok nem élték túl, azok összevissza görbülve leestek. Na jó, később egy kicsit rágtam is rajtuk… Aztán pont nekiláttam volna az ablak szétkaparásának, de akkor hazaértek a gazdák, végre szabad voltam!!! Aztán valamiért jól lecsesztek… Pedig én nagyon jó kiskutya voltam! Hát nem?!

Hétvégén aztán a gazdák betéliesítették a félig már amúgy is szigetelt ólamat. (A fenti kis malőr után, asszem nem lesz több lakásban dorbézolás..). Kaptam az ajtómra vastag szőnyegcsíkokat, hogy ne menjen ki a meleg. És a tetőhöz is betettek gazdák egy vastag hungarocellt, hogy hamarabb beszuszogjam. Tetszik így az ól. Ugyan nem látok olyan jól ki az utcára, de legalább nem fázok. Jól fel lehet így fűteni. Meg egy csomó rongy is van benne. Sajnos az idegen kandúrnak is nagyon tetszik, már többször is ki kellett ugatnom belőle. Pedig az az én ólam! „…

Na ezután a kis rombolásom után döntöttek úgy a gazdák, hogy legyen kutyabejárat az ajtón. Télen nem is nagyon használtam a téliesített kinti ólamat, bent tanyáztam a lakásban.

Szintén 2010. Októberéből:

…” Mivel a gazdák mondák, hogy délután kirándulni megyünk, délelőtt sokat pihentem. És ettem, hogy legyen erőm kirándulni.

Beültünk az autóba, de én a szokásoshoz képest sokkal izgágább voltam, mert már alig vártam, hogy odaérjünk a kirándulás részhez. Pákozdra mentünk, ahol leparkoltunk a helyi kocsma (újabb titulusa szerint velencei-tó kerülő biciklis út biciklis pihenőhelye) mellett. Innen egy kavicsos úton mentünk a turistaúton. Először nem volt olyan jó, mert ugyanúgy házak és ugatós kutyák között mentünk, mint otthon. De aztán beértünk az erdőbe. Vagyis bokrosba. Ott nagyon sokan voltak, mert az első kis fagyok után mindenki csipkebogyót szedett. Volt sok kutya is: kis kutya, nagy kutya, mérges tacskó, félős kis fehér izé kutya. Nem nagyon érdekeltek, az erdő és a szagok jobbak voltak. Ahogy egyre többet kutyagoltunk, egyre kevesebb ember volt, a gazdák el is engedtek. Szabad kutya voltam! Szabad kutya a vadon közepén! Persze annál több eszem van, hogy messzire elszaladjak. Végig ott baktattam gazdák közelében. Volt néhány izgalmas szimat és néhány guszti szarkupac mindenféle állattól.

Nagy rét volt sok dombbal, lehetett rajtuk nyargalni. Találtunk egy őzcsontváz koponyát és gerincet is, de gazdák nem engedték hazavinni szuvenírnek. Pedig adtam volna belőle a cicáknak is. a koponyát pedig kirakhattam volna az ólam falára, mint ereklyét. Lássa mindenki, hogy milyen vadkutya vagyok, egy egész őzet fogtam!

De az őzből nem lett semmi, mi pedig egy még dombosabb helyre értünk. Itt valahogy elfogyott az út, és nagy volt a fű, alig tudtam benne menni hegynek felfelé, de azért szökdécseltem keményen. Aztán egy kis csapásra értem, ez nagyon izgi volt, csak mindig kerülgetni kellett gazdákat. Néha jöhettek volna gyorsabban is utánam! Azért nem hagytam el őket, nehogy eltévedjenek a vadonban.

Elérkeztünk valami nagy kövekhez. Nem is tudtam rájuk felugorni, olyan nagyok voltak. A kövek mellett egy nagyon meredek fagyökeres, kavicsos szakadékfélébe kellett lemennünk. Gazdák fostak, araszoltak, én meg nekirohantam, marhára élveztem, hogy száguldozok. Sokkal gyorsabban leértem, mint gazdák. Itt már tényleg erdőben voltunk sok avarral meg fákkal meg szimatokkal.

Már az erdő szélén voltunk, baktattam előre az úton, egyszer csak megcsapta az orromat a malacszag! Igazi vaddisznó volt! Rögtön lecövekeltem egyik első lábam felemelve, hogy ráugorhassak a disznóra, ha közeledik. Odaszaladtam az út szélén a dzsindzsához, és torkom szakadtából ugattam, hátha kicsalom a disznót. Gazdák persze nem hagyták, hogy beszaladjak a bokrokhoz disznót fogni. Ők meg beszariak voltak, hogy megfogják maguknak. Pedig ott volt, én éreztem! Hiába ugattam, a disznó nem jött, egyedül pedig csak mehetek be egy félelmetes agresszív disznóért. Bunyóban biztos odavert volna. Szóval nem lett disznóvacsi. Pedig elcsócsáltam volna a csülkeit! De továbbmentünk, még egy kicsit ugattam, hátha mégis előbújik a disznó, de nem történt semmi.

Aztán vissza is értünk a házak közé, és amint a kocsiba kerültem, elaludtam. 2 órát végigkutyagoltam, és nagyon fáradt kiskutya lettem. De nagyon élveztem, főleg a vadállatos részeket. Gazdák is nagyon meg voltak velem elégedve, nagyon ügyesen sétáló cucu voltam! „ …

Hát igen, azóta már milyen sokat vadásztam…

De a vadászat után napon se unatkoztam:

...” Ma nagyon sokat dolgoztam, és estére nagyon fáradt cucu voltam.

Délelőtt levelet söpörtünk gazdával, lyukakat kapartam a hátsó kertben, szétszimatoltam a szomszéd kertjét, ugattam a fóliasátrakat, rápisiltem az összekotort falevélre. Aztán segítettem gazdának az utcán lévő földkupacot elhordani (az még a múlt heti betonozásból maradt ott, és eddig nem mászott el magától onnan az utcáról). Szóval gazda lapátolta, én pedig kapartam neki a nagy rögöket. Aztán a talicskát eltoltuk messzire, vénanyó háza mögé. Az nagyon veszélyes hely, mert szemben lakik az a sok hülye kiskutya. Mindig akkora ricsajt csinálnak, hogy bármennyire erőlködöm – pedig nagyon erőlködöm – nem tudom őket túlugatni. Ráadásul van ott a kis fehér csipszar kutya, aki mindig kijön a kerítésen. Az nagyon félelmetes. Most kétszer is meg akart támadni, de én félelmetesebb voltam. Azért igyekeztem gazda lába mellett maradni. Nagyon sok földet elszállítottunk, jól elfáradtam a sok kaparásban. Aztán az utánfutóra pakoltuk fel gazdákkal a betonozásból maradt sok sittet. Ott nem nagyon tudtam segíteni, inkább csak tébláboltam gazdák körül. Nagyon örültek neki, mert még arra is figyelhettek, hogy nehogy rám essen egy nagy betondarab. Amikor a gazdák elkocsikáztak a betonnal, addig én bementem öreganyóhoz pihenni. Két körben hordták el a betont, mire végeztünk, már nagyon fáradt cucu voltam.

Ebédidő lett, de még ahhoz is fáradt voltam, hogy az asztalnál kunyeráljak falatot. Alukáltam pár órát öreganyó ágyában, aztán gazdával tévéztem.

Amikor kialudtam magam, kezdődött az igazi móka! Erdőjárás gazdákkal. Felpakolták nekem a cucupórázt, innivalót és a műanyag fekhelyemet. Utóbbi jó ötlet volt, mert így sokkal kényelmesebben tudtam az autóban ülni gazda ölében. És jobban ki is láttam. Szerencsére nem kocsikáztunk messzire, csak Sukoróig. Ott nagyon izgatott voltam, hogy ma milyen állatot fogunk ma fogni.

Gyorsan beértünk az erdőbe, ahol végre szabad kutya voltam. A zöld plusz szagú jelzésen kaptattunk felfelé, de nem voltak nagyon különleges állatszagok. Elérkeztünk egy dombtetőre a cserjésbe. Ott hallottunk furcsa hangokat, még gazdák is füleltek. De szerintem nem malac volt, és messze is volt. Nem is nagyon figyeltem oda, a fűszálak sokkal izgibbek voltak.

Gazda hozott kisperecet, néha kaptam belőle én is egy-két szemet. Összeszedtem pár botot és gazt is, de azokat nem ehettem meg. Volt sok gomba is, de annyi eszem magamtól is van, hogy azokat nem bántjuk. Inkább pár perec…

Útközben csak kevés emberrel találkoztunk, kutyussal nem is. De szartam én rájuk, az erdő szaga sokkal izgibb volt. messze azért sose mentem gazdáktól, mindig póráztávolságban voltam tőlük, nehogy eltévedjenek nélkülem.

Elérkeztünk az Angelika-forráshoz, de engem nem nagyon érdekelt a forrás, inkább a jó szagok, amik egy szalonnasütő csapattól jöttek a tűzgyújtó helynél. Ezután egy nagyon izgi rész jött: az ösvényünk végig egy patak mellett haladt. A patak az nagyon vicces, mert jó sekély, még a térdem se lesz vizes, de jól lehet benne pacsálni, és jó kis dagonya van körülötte. Mivel szabad kutya voltam, úgy rohangáltam a trutyi és az avaros erdő között, ahogy akartam. Gazdák persze szidtak, de én csak bele mentem. Azért hagytam nyugodtan, hogy gazda egy marék avarral lecsutakolja a fejemről és a hátamról a sárpöttyöket, de aztán kezdtem újra a dagonya-köröket. Párszor át is kellett menni a kis patakon. Ilyenkor nagyon körülményesen, ugrató lovat meghazudtoló módon átugrattam a vízen, aztán két méter múlva ezerrel belegázoltam a legnagyobb dagonyába. Jaj, nagyon jó volt!

A dagonyás résznek vége volt, jött egy újabb erdős rész. De már lassan kezdett sötétedni, nem is mertem gazdáktól távolabb menni, ott mentem kettőjük között, nehogy véletlenül elhagyjanak. Már egész sötét lett, mire kiértünk az erdőből, az autóhoz vezető meredek utcában nem is bírtam tovább. Leültem az út közepére, és vártam, hogy gazdák felvegyenek. Így az utolsó fél km-t már nagyon kényelmesen tettem meg. Ahogy beültem az autóban a cucufekhelyre, össze is kuporodtam, és hazáig alukáltam. Kb. 3 órát gyalogoltunk az erdőbe, ami marha jó volt, de a végére azért elfáradtam. Nem is csináltam mást este, csak bevackoltam magam a nappaliban az ágyra, és cucukáztam. Még vacsizni is fáradt voltam. Nagyon szerencsés cucu vagyok. Gazdák szeretnek engem.

A cucuruhámról még asszem nem számoltam be. Reggelente nagyon fázok, még a pisit is visszatartom, csak ne kelljen kimenni. Hát gazdák csináltak nekem ruhácskát. De nem akartak drága kutyaruhára költeni, mert hátha szétrágom. Különben se vagyok egy konfekcióméret, hogy akármi jó legyen rám. De nagyon kreatívak voltak. Egy régi kötött pulcsinak levágták az egyik ujját, abba húztak bele. Az elég hosszú, hogy a fejemtől a farkamig az egész villamos-hosszúságú barna hátamat betakarja. Gazdák vágtak kis lyukat a két első lábamnak, úgyhogy egész takaros kis kutya rucim lett. Már pont kezdtem magam nagyon jól érezni a meleg csini szerkóban, mikor borzasztó felismerés hasított belém! Eltűnt a fütyim! A pulcsi ellopta a fütyimet! Hiába nyalogattam a helyét a pulcsin keresztül, nem volt meg a fütyim! Kezdtem nagyon kétségbeesni, de aztán gazdák feltűrték a „derekamra” a pulcsim alját, és akkor végre előbukkant! Megvan a fütyim! Mégse veszett el! Pedig már majdnem bepánikoltam! Fütyim is van, pulcsim is van, öreganyótól ananászos csokit is koldultam, nagyon szerencsés cucu vagyok! " ...

Ennyi jutott mára a régi események felelevenítéséről, legközelebb folytatom. Most már lassan hazaérnek gazdák, megyünk sétálni, és addig még szeretnék aludni egyet az ólamban.